Valakinek biztosra is kell mennie

Bemutató: Skoda Octavia - 2024.

2024.05.25. 12:47

Minden autógyártó szeretne egy olyan tuti vételt, mint az Octavia. A flottavásárlók kedvence talán éppen annak köszönheti sikerét, hogy az igények mértani közepébe belőtt tudásával is olcsóbbnak és szerényebbnek tűnik a riválisainál. Meg persze annak, hogy a csehek egy kis lelket is vittek a saját változatukba, és ez a számokon túl is képes szimpatikussá tenni ezt a racionális választást.

Cég- és népautó

Ezt az autót senkinek sem kell bemutatni, a négyes Golfra épülő első kiadás óta tele vannak vele az utcák, úgy, hogy még a viszonylag sokáig, 1996-tól 2010-ig gyártott első generáció is gyakori látvány a forgalomban. Az árra kevésbé érzékeny céges beszerzések garantálják az állomány frissülését, úgyhogy azoknak is jut belőle, akik nem engedhetik meg, hogy újonnan beleüljenek. Mert bármilyen meglepő, az Octavia egy ideje egyáltalán nem számít olcsónak, viszont olyan komplett csomag, hogy annál nehéz jobbat találni. Vagy nem is keresnek, mert az előző is megfelelt, akkor meg minek?

Eddig összesen 7,15 millió darabot gyártottak, jelenleg hét európai országban piacvezető, a kombit annyira szeretik, hogy 14 országban nem tudnak jobbat mutatni a versenytársak, sőt, az eladások közel 70 százalékát is ez a karosszéria teszi ki. Ennyit arról, hogy senkinek sem kellenek a hagyományos formák... A színekre viszont tényleg allergiás a célközönség. Bár a feketét biztosan nem az első helyre tippeltem volna, a dobogós ezüst és szürke senkit sem lep meg. Ez egy elegáns autó, mégis jól áll neki a kombi karosszériához exkluzív Főnix narancssárga, nem?

Csak óvatosan!

Nyilván frissíteni is muszáj, különben a konkurencia a fejére nő, meg persze a gonosz sajtó is megírja, hogy az Octavia már öregszik. És különben is, ki spórol az aranytojást tojó tyúk tápján? Ahhoz képest elég sokáig vártak, igaz, fel sem tűnt, hogy már bő négy éve ez az új Octavia, pedig 2019 novemberében, a Prágában tartott bemutatón is ott voltam. Akkor is az volt a benyomásom, hogy hiába vitték el modernebb irányba, arra kínosan ügyeltek, hogy a decens karaktere nehogy csorbát szenvedjen. Öröm, hogy az Octavia biztos pont ebben a talán túl gyorsan is változó világban.

Nem mentek messzire, még annyira sem, mint a harmadik generáció frissítése során a dupla fényszóróval. Nekem az is bejött, most is tetszik a lámpatest alsó síkját vagányul áttörő LED-es nappali menetfény. Mindegy, hogy maradunk az alapáras lámpánál, vagy befizetünk a csomagban kapható, 36 szegmenses LED Mátrix fényszóróra, a hűtőrács és a búra találkozásánál az utólag kissé szerencsétlennek tűnő műanyag betét helyére LED ékelődik. Ehhez új lökhárító is kellett, és bár nem feltűnő, de a védjegynek számító, masszív hűtőrácsot is újratervezték.

Bármennyire fáj kimondani, az Octavia és a Superb is jobban hozza az 5-ös BMW-t, mint az igazi. Oliver Stefani nem esett túlzásba (a Sportline kivitelhez és majd az RS-hez kérhető Mamba zöld szín bátor húzás), neki hivatalból ismernie kell a mértéket, amihez a bajorok már egy ideje nem ragaszkodnak. Hátul is eljátszották ugyanezt, a futófénnyel üdvözlő LED lámpákon kívül mégsem látványos a különbség, az új embléma és betűtípus sem téveszt meg senkit és a kihívásokkal küzdő hazai úthálózat ismeretében merész, 19 colos felnik sem számítanak már olyan nagynak.

Ha kávé van, bőr is van

Amúgy az RS augusztusi érkezéséig a Sportline a legvagányabb kivitel, itt minden díszítést feketére cseréltek, és a lökhárítók is kaptak extra toldatokat, betéteket, de csak módjával, hiszen ennek is bele kell férnie a céges policy-be. További csicsák helyett inkább a beltérre költöttek a csehek, a korábbinál jobb anyagokért a Mladá Boleslavban dolgozó Kiss Ildikó felelt. Bár a mostanában megjelent Skodákban láttunk már hasonlóan otthonos hangulatot adó textileket és bőröket, az Octaviát is feldobják, korábban még a jobban felszerelt változatok is valahogy egy fokkal szomorúbbak voltak.

Amikor bőrt írok, tényleg bőrre gondolok, ugyanis nem dobták ki belőle, inkább kerestek egy fenntartható cserzési eljárást, és a kávécseresznye héjára bízták a dolgot. Azt hiszem, az alkalmazottaknak azóta munkaköri kötelessége a kávézás... Egészen érdekes díszcsíkok is megjelentek. A megfogalmazás sejteti, hogy nem szépek, de minimum nem tetszettek. Nem mindegyik az én ízlésemnek való, mégis inkább szokatlanok, mint csúnyák. Engem is meglepett a zongoralakk visszaszorítása. A műkarbonra még nem mondtak nemet, de már haladunk, egyszer csak kimegy a divatból.

Laura a fedélzeten

Nyilván a digitális megoldások fejlődtek a legtöbbet, és itt is kézzelfogható a javulás. Octaviában sosem volt még ekkora központi kijelző, alapáron azért „csak” 10 colos jár, de az alánk tolt autókban a csomagban plusz pénzért elérhető, 13 colos volt. Szép is, jó is, maga a menürendszer is új, gyors, áttekinthető, szóval megérte foglalkozni vele, és úgy gondolom, a mai világban a felárat is megéri, hogy minél aktuálisabb online rendszereket használhassunk az autónkban. Hamarosan a ChatGPT-t is integrálják, Laura, a virtuális asszisztens most is bevethető, bár még nem mindent ért.

Ettől függetlenül ez a jövő, mert hiába voltak tekintettel az idősebbekre és a boomerekre, az a néhány fizikai gomb nem tud lefedni minden funkciót, egyszerűbb az ülésfűtés bekapcsolását vagy egy applikáció elindítását valamelyik világnyelven kiejtett mondattal kérni, mint a képernyőt nyomogatni. A biztonságot egy új fáradtságfigyelő javítja, a bemutatón nem tűnt fel, hogy túlbuzgó lenne. Sajnos sok új autóban olyan erőszakos a rendszer, hogy az ember agyára megy. Néha jól jön az automata vészfékező, ami még érzékenyebb a hátulról felénk közelítő gyalogosokra.

Hengerére talált

Most az automata parkoló asszisztenst is továbbfejlesztették, egyebek között applikáción keresztül akár távirányítva is manőverezhetünk majd a friss Octaviával. Ezt nem tudtuk kipróbálni, de a régimódi kézzel-lábbal vezetést annál inkább. Drámai fordulat, többé már nem erőltetik az 1,0 literes, háromhengeres benzinest, az alap is 1,5-ös, négyhengeres. A korábbi 110 helyett 115 lóerővel indít, amihez alaposan vissza kellett fojtani a 150 lóerős 1.5 TSI-t, de a 250 Nm nyomatékból 220 így is maradt, szintén 1500-as fordulattól. Az 1.5 Tsi-hez (kisbetűvel!) hatfokozatú kézi váltó jár.

A hétfokozatú DSG-vel együtt teljesítménytől függetlenül automatikusan jár a 48 voltos lágy hibrid technológia, ami finomabb start-stop rendszert és kisebb fogyasztást jelent. Aki a több lóerőre szavaz, várja meg a már említett, 2,0 literes, 265 lóerős RS-t, vagy a jövőre érkező, szintén 2,0 literes, de csak 204 lóerős, viszont összkerekes konfigurációt! Megint a flottások járnak jól, ők már most megrendelhetik a kedvenc dízeljüket. Az akaratuk szent, semmi sem áll a jól bevált gázolajos útjában, a 2.0 TDI 115 lóerővel és kézi váltóval vagy 204 lóerővel és duplakuplungossal vihető.

Ami nem változott

A bemutatón meg is tettük, lecsaptunk egy kézi váltós dízel kombira. Szinte hihetetlen, hogy ma már boldogan távozunk a pulttól egy ilyennek a kulcsával, de elektromos átállás ide vagy oda, be kell látni, hogy jelenleg még mindig szükség van ezekre a klasszikus konfigurációkra a piacon. Annak ellenére, hogy az Octavia esetében a vezetési élmény sokadlagos, jó érzés autózni vele. Nem túl nehéz, jól fekszik az úton, van rugózása, a kormányzása és a váltója is harmonikusan, észrevétlenül működik, plusz kifejezetten jól ülök benne. Érthető, hogy megél a lassan mindent uraló SUV-k mellett.

Ne gondold, hogy bármi rendkívülit tud, abban jó, hogy egy kívül-belül optimális méretű, meg persze ötajtósként 600, kombiként 640 literes csomagtartóval megtoldott autó, ami mindent éppen annyira jól csinál, hogy elégedett legyél vele. Itt van például az alap dízelmotor, bőven van nyomatéka, reagál a gázadásra, közben a hangját alig hallani. 1,5 tonnát úgy mozgat, hogy két személlyel, esőben is meg tudja közelíteni a 4,4 literes WLTP átlagot, az út során szabályos autópályatempó mellett 3,5 liter/100 km-es pillanatnyi értéket is mutatott. Jó csomag 12 670 000 Ft-ért.

Ennél persze kevesebbért is kapunk Octaviát, az ötajtós, 115 lóerős benzines 11 340 000-től konfigurálható, a kombi felára 320 ezer Ft. Tudom, a legtöbben a cégüktől kapják, azért nem árt tudni, mi fér bele a keretbe, és ha majd egyszer használtan meg akarjuk venni, nem mindegy, mennyit fog érni. Korábbi tapasztalatok szerint egész sokat, jól tartja az árát, és ez az előnyös frissítés is segít majd szinten tartani. Nem valószínű, hogy bármi keresztbe tenne neki, ironikusnak tartom, hogy a konszernen belül pont a legolcsóbb márka áll a legstabilabb lábakon. Lehet utána csinálni!