Eddig valahogy azt hittem, a Renault megszemélyesített kisteherautója talán a legjobb dolog, ami csak egy szerény anyagi alapokon álló, de új kocsira vágyó kétgyerekes családot érhet. A februári rövid próbaút is megerősített e hitemben. Aztán egy hosszú túrán kiderült: talán mégsem így van.
Épp a május elsejei nagyon hosszú hétvégére készültünk. Kitaláltuk, hogy teszünk egy túrát három autóval a bihari hegyekbe . Megnézzük, maradt-e még hó (maradt), eszünk pisztrángot, ha kapunk (kaptunk) nézünk szalamandrákat, ha találunk (találtunk), és megnézzük a pádisi fennsíkon a Medvebarlangot, ha nyitva van (nyitva volt). Épp kezdtem volna bepakolni az immár szinte tökéletes állapotú családi mindenesbe, a Voyagerbe, hogy végre elmenjünk vele valahova tényleg messzire, amikor kiderült: kapunk tesztre egy dízel Renault Kangoot.
Örömömben menten földhöz csaptam a kalapomat: dejsze' az is két tolóajtós, könnyű ki-bedobálni a gyerekeket. A 106 lóerős, másfél literes közös nyomócsöves dízel nyilván kevesebbet eszik majd, mint a mi öreg buszunk enne, és a csomagnak is bizonyára akad majd hely jócskán a 660 literes puttonyban. A harmadik üléssort pedig ezúttal tudjuk mellőzni, úgyis csak négyen leszünk.
El is hoztam a Kangoot, a láthatóan boldog Simpson családdal az oldalán. A kicsit kellemetlen, de tagadhatatlanul mókás matrica számos mosolyt csalt a népek arcára, amerre csak jártunk. A Simpson-hatás akkor érte el csúcspontját, amikor egy övig kigombolt ingű, borostás, igen részeg, büdös, ám rendkívül vidám román úr böffentette az arcomba a határ túloldalán, matricavásárlás közben, hogy szimpszonz, he? Hohó! Hát ez a multikulti.
Románia készül az euróra
Ártándnál mentünk át a határon. Magyar oldalon semmi, román oldalon egy gyors kukkantás a paszpórba, és már ott is voltunk. Ahol egyből meg kellett állnunk, mert Romániában kötelező úthasználati díjat fizetni akkor is, ha sztráda közelébe sem megyünk. Ehhez be kell állni egy gusztustalan kis bódé elé az irdatlan hosszú sorba, és fizetni három eurót. Forint, lej nem jó, csak az euró. A váltópénz se jó, a hat darab ötvencentest méltatlankodva tolta vissza a szocializmus legszebb éveit idéző alkatú és mentalitású román asszonyság. Fel kellett váltanom a pénztárcám mélyén lapuló vészszázast.
A matrica egy sárga kör, aminek nincs információtartalma, akár a homlokunkra is ragaszthatjuk. A lényeg a mátrixnyomtatóból kikanyargó, lepecsételt papír, amire az asszonyság a rendszámot is felvezette. De nem ám bemondásra, szigorúan a forgalmiból. Aki elsőre nem vitte magával a forgalmit, kétszer állhatott sorba.
De megérte, mert a hegyek gyönyörűek, a patakok csobognak, a virágok csudaszépek és olcsón lehet jókat enni.
Ha eltekintünk Simpsonéktól, akkor is aranyosan néz ki. Magas, tömpe orrával, finom, lágy vonalaival, behízelgő, nagy szemű manga-tekintetével, integető lapátfüleivel hamar megkedvelteti magát. És milyen szép az a kulcslyuk-motívumos alufelni rajta! A gazdagon extrázott, csaknem ötmillió forintos Kangoo kezdetben sok örömet okozott. A két tolóajtó annyira megkönnyíti az életet, hogy kötelezővé kéne tenni minden kategóriában. A kétszárnyas hátsó ajtón át is könnyebb cuccolni, mint egy kombihátfal alatt görnyedezni. A hátsó ülések mögé lökhető kalaptartó pedig felveti a kérdést: eddig minden autógyártó korlátolt, fantáziátlan, kiöregedett adóellenőröket alkalmazott beltér-dizájnernek?
És aztán kiderült, hogy nem minden fenékig.
Az ajtók nehezen nyílnak, nehezen csukódnak, szinte mindig kétszer kellett őket becsapni. A raktér impozáns méretű, amíg üres, de ha elkezdjük pakolni, kiderül, hogy nagyon rövid. Púpozni kell benne a cuccot, és nyilván mindig az kell majd, ami legalul van. Tök jó, hogy egy mozdulattal lebillenthető, a padlóba süllyeszthető a két hátsó ülés (1/3:2/3 arányban), de ez csak akkor lehetséges, ha kikínlódjuk a fejtámlákat, vagy törpék ülnek elöl, különben a támlák megakadnak az első ülésekben. Az asztalkává lapítható jobb egyet pedig soha nem sikerült asztalkává lapítanunk, mert ketten sem bírtuk kitépni belőle a fejtámlát.
Akinek működött a terülj-asztalka
Olvasónk írta:
Egy észrevételem van a Kangoo teszthez: A jobb első ülés
lehajtásához a fejtámlát le kell nyomni alsó állásba, majd előre
billentve elhajlik a kesztyűtartó előtt. Tehát nem kell "kitépni"
az ülésből, csak egy egyszerű mozdulat.
Én írom: Hát lehet, mi próbáltuk mindenhogy. Tán valami hiba
volt a szerkezetben, mert sehogy nem sikerült elérnünk, hogy akár
kijöjjön, akár lefeküdjön a támla.
Hátul jó széles a tér, három gyerekülés simán befér egymás mellé. Vagy, mint esetünkben, kettő, köztük anyával, aki táplál és szórakoztat. És akkor hamar kiderül az is, hogy a felhajtható kisasztalkák pohártartójában nem áll meg a pohár, mert véletlenül belülre fúrták rajtuk a lyukat. Meg hogy a plafonra szerelt fiókokat is csak felnőttek használhatják, a gyerekek nem érik el őket. Van viszont zseb a tolóajtókban, és teljesen leengedhetők az oldalablakok is: ritka elegáns a kategóriában.
