A V11 gyökerei mélyen nyúlnak vissza a múltba, egészen 1971-ig, amikor bemutatták a Moto Guzzi V7-et. A nagy sikernek örvendő, akkoriban kemény sportmotornak számító géptől inkább csak a piros vázszínt örökölte az 1999 nyarán debütáló hamisítatlanul olasz Café Racer, a V11 Sport.

A V11 gyökerei mélyen nyúlnak vissza a múltba, egészen 1971-ig, amikor bemutatták a Moto Guzzi V7-et. A nagy sikernek örvendő, akkoriban kemény sportmotornak számító géptől inkább csak a piros vázszínt örökölte az 1999 nyarán debütáló hamisítatlanul olasz Café Racer, a V11 Sport.
 
 
 
   

A Guzzi képviselet nem túl régi Magyarországon.
Így a hazai közutakon elég ritkán találkozhattunk a márkával,
inkább csak a kisköbcentis, olasz szürkeimportból származó mocikkal
akadhattunk össze. Míg a chopper vonalatot képviselő California,
vagy kistestvére a Florida megfordult egy-két motoros találkozón,
amire idetévedt olasz tulaja, a sportmodellek, mint a V7 Sport és a
Le Mans széria,
csak az újságokból váltak ismertté a különlegesség után
érdeklődők számára.

Ennek következtében a Guzzi tulajdonosa ritka jószágon ül.
Motoros és járókelő egyaránt megnézi az extravagáns gépet. Nem okoz
gondot a kaposvári Streetfighter Day-en résztvevő motorparkolóban
kiszúrni melyik géppel jöttünk. A különlegesség, a másság öröme
mindenképpen a miénk.


 
 
 
 

A motor viselkedése már az átadásnál meglepett.
Az injektoros gép vacakolás nélkül beindult, ám ekkor jött a
döbbenet, ahogy az oldalsztenderen
jobbra-balra ugrált a traktor.

Indulás után további figyelmemet a bekanyarodó jobb oldali
visszapillantó tükör foglalta le. Mivel a hátizsákom mindig
tartalmaz 14-es 12-es villáskulcsot, nem estem kétségbe, de a Guzzi
túljárt az eszemen, a tükörbeállításhoz 19-es és 17-es kulcs
kellett, amit csak otthoni készlet felhasználásával tudtam
megoldani. A gyári szerszámoshoz, ha van ilyen, csak a hátsó ülés
takaró műanyag leszerelésével lehet hozzájutni, de ehhez is kell,
hogy legyen a zsebben minimum egy imbuszkulcs.


 
 
 
   
Az utas lába rálóg a kipufogóra

Immáron beállított tükörrel, teletankolva
kezdődhetett az első próba a városi forgalomban. Miután az
ismeretlen motor adta üléspozíciós, láb és testtartási
lehetőségeket végigzongoráztam, eljutottam egy olyan testhelyzetig,
amire kijelenthető: Igen ez az!
Ő az enyém én az övé...


 
 
 
 

Adrenalin hiányban szenvedők előnyben. Ez a
motor gondoskodik arról, hogy lovasa - valóban leginkább ló és
lovas viszonyhoz hasonlíthatjuk az érzést - figyelme egy percig se
lankadjon. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy
három fékkel látták el a gépet. Az első fék határozott jól
megfogható lassulást biztosít. A hátsó fék sem különb, egy
erőteljesebb taposás hatására ródszájdolva, keresztbe fordulva áll
meg a motoros a járókelők legnagyobb csodálkozására.


 
 
 
   

A
motorfék talán felér mindkettővel. Ha csak a gázt engedjük
is vissza, testünk tehetetlenségénél fogva lendül előre, ahogy a
motor ellenállása fékezi a gépet. Ha pedig visszaváltunk -
megelőlegezve ezzel a lassulás által tapasztalt fordulatszám
csökkenést -, már egy sebességi fokozati visszalépés is megfogja a
kereket és megtáncoltatja a motort fenekünk alatt.


 
 
 
 

Ez a tánc nem csak a fékezésnél igaz.
Odarántjuk a gázt és lebegő-imbolygó mozgásba kezd a verda.
Lebeg, ahogy az eleje könnyű lesz, de ezt tapasztalhatjuk a
nagy sebességnél való haladáskor is. Terelő idomok, szélcsatornák,
nem tapasztják a földhöz a száguldozni kívánót. Kóvályog, ahogy
megy fel a fordulatszám, és a kis értékeknél a dugattyúk
jobbra-balra mozgása átadja mozgási energiáját az egész vasnak.


 
 
 
   

A városból kiérve lenyugszik a paripánk.
Hatodik sebességi fokozatban 5000-es fordulatszám fölött
(ekkor megy 120 km/h sebességgel) már kényelmesen, és minden
kellemetlen vibrációt elhagyva utazhat a motoros. A sebességeket
nagyon finoman és határozottan veszi a motor, a Guzzik között
újdonságnak számító hidraulikus kuplunggal a gyengébb tenyerű sofőr
is könnyen elbánik.

Az utas számára már nem nevezhetném túl kényelmesnek a
kuporgó pozíciót, amibe belekényszerül, így inkább azt javaslom,
hagyjuk fenn a hátsó ülést takaró idomot. Így nem kell a
szállított személy panaszait hallgatnunk, és szebb is a motor.


 
 
 
 

Erről a motorról csak szenvedéllyel lehet
beszélni. Igazi olasz: temperamentumos, nagy hangú, víg kedélyű,
legalábbis az lesz tőle a tulajdonosa. Lehet szeretni, és lehet
zsörtölődni vele. Egyszerre gyönyörű, és szörnyű csúnya
megoldásokat is tartalmaz. Egy küzdelem vele az élet, ha van
merszed belevágni.



Tesztmotorunk műszaki adatai:

Motor: 1064 ccm-es, 90 fokban álló kéthengeres, négyütemű,
léghűtéses

Furat x löket: 92x80 mm

Teljesítmény: 91 lóerő 7800rpm-nél

Nyomaték: 94 Nm 6000 rpm-nél

Váltó: hat sebességes, hidraulikus kuplunggal

Erőátvitel: kardántengely

Váz: szögletes profilú acél váz

Dőlésszög / utánfutás: 25 fok/92 mm

Első rugózás: 40 mm-es átmérőjű Marzocchi fordított
teleszkópok

Hátsó rugózás: White Power lengéscsillapító állítható
előfeszítéssel, berugózás és visszarugózás

Első fék: 4 dugós Brembo féknyergek, két 320 mm átmérőjű
úszóágyas féktárcsa

Hátsó fék: 2 dugós Brembo féknyereg 282 mm-es féktárcsa

Első gumi: 120/70-17

Hátsó gumi: 170/60-17

Tank űrtartalom: 22 l

Hossz: 2111 mm

Szélesség: 785 mm

Tengelytávolság: 1471 mm

Ülésmagasság: 800 mm

Száraz tömeg:219 kg

Égő K.
Égő K.