Egy darabig szinte semmi nem emlékeztetett arra, hogy ez valamikor az NDK volt, de egyszer csak jött egy Trabant, majd egy MZ, majd még egy, és a többi is. Nagyon szép állapotú gépekkel találkoztunk. Elértünk a Zschopau táblához, ami tulajdonképpen az egyik célunk volt, így őrült fényképezésbe kezdtünk. Persze az arra haladó autósok semmit nem vettek észre az egészből.

hirdetés

	Pihen a csapat

Az egész történet azzal kezdődött, hogy
felvettem az MZ gyárral a kapcsolatot. Elsősorban az új gépekről
szerettem volna valami infót kérni, mert ezekről itthon szinte
semmit nem lehet tudni, de a régi típusokról is érdeklődtem. Elég
hosszas - két hónap - várakozás után jött a postai értesítő, hogy
küldeményem érkezett. Én persze egy szerény levélre, max. egy
nagyalakú borítékra számítottam. Ezzel szemben, mikor
a postás kislány egy igen méretes csomaggal közelített
felém, hidegzuhanyként ért a látvány.

Össze sem lehetett téveszteni más csomagjával, mert még a
ragasztószalagjukon is az eddigi MZ címerek láthatóak. A csomagban azon
kívül, hogy a kérdéseimnek és a kéréseimnek maximálisan eleget tettek,
volt egy levél is, amiben meghívtak egy gyárlátogatásra. Mondanom sem
kell,
egy hónapig pörögtem az örömtől. Még azon a napon felkerestem
egy cimborámat, és márkatársamat, és elkezdtünk tervezgetni. Ez még
2000 decemberében volt. Az egész telet könnyebbé tette, hogy bennünk
élt a tudat, hogy tavasszal "haza" visszük a motorjainkat, és egy jó
kis túrával kezdjük az idényt.

Prága

Már ekkor elkezdtem számolni a napokat.
Mindössze 11 nap volt a turnéig. Éppen az útravaló tartalék
alkatrészvásárlásból tartottam hazafelé, mikor
egy nő motorostól elgázolt, mert sietett. A motor is tört
egy kicsit, de annál jobban a szívem, hogy hogyan lesz ebből túra.
A legborzasztóbb az volt, hogy már mindent előre elterveztünk, a
kellemest össze akartuk kötni a hasznossal, Prágát is belevettük a
programba. A szállás lefoglalva, kifizetve. Még azon a hétvégén
nekiestünk a motornak. Kormánycsere, lábtartó egyengetés, és az
egyéb apróbb sérülések kijavítása. Persze, hogy ne legyen olyan
könnyű az egyszerű ember élete, még egy új akksit is vennem
kellett. Mindezek ellenére mégis vártam már az indulás napját, ami
igen hamar el is jött.

	Na végre, ide is eljutottunk!

Ez a nap április 30. volt. Reggel fél ötkor
indultunk Kecskemétről. Cimborámék nem kaptak itthon szlovák
koronát, a rajkai határátkelő szlovák szakaszát pedig előző nap
adták át, így ott sem tudtak nekik váltani. Az első benzinkútnál
viszont már tankolnunk kellett. Először még azt hittük, hogy
szerencse, de később kiderült, hogy
annyira nem is jó üzlet itt forintért tankolni. Az olcsó
szlovák benzinből így lett 330 Ft/l-es benzinár.

Délután háromkor megérkeztünk Prágába.
Fővároshoz méltóan itt is
viszi magával a forgalom az embert, de egy kis kavarodás
után mégis könnyedén megtaláltuk a szállásunkat, ami az óvárosban
volt. Négyszáz korona körül már elég színvonalas szállást lehet
találni, viszont a hatalmas turistaforgalom miatt nem árt itthonról
lefoglaltatni. Igaz, így valamivel drágább. Felkerestük a város
nevezetességeit, mint pl. az Orlojt, a Károlyi-hidat, és persze egy
igazi cseh sörözőt, amit szintén nem szabad kihagyni. Nagyon
változatosak a sörárak, 11-től 55 koronáig láttuk, boltban viszont
már 5-6 koronáért is van, és az sem akármilyen.

Lehet, hogy ez a chopperek előrje?

Másnap reggeli után indultunk tovább Chomutov
felé. A határhoz közeledve nagyon sok motorossal találkoztunk.
Szinte egy hatalmas találkozón éreztük magunkat. Chomutov után
jelentkezett először az MZ hátrányos oldala, a kis nyomaték. A nagy
nyugati gépek úgy húztak fel az emelkedőn, mintha sík terepen
mentek volna. A határ után egy kanyar elvétése miatt letértünk az
autópályáról, de a táj szépsége mindenképpen kárpótolt a kis
kerülőért. Egy-két kis falun áthaladva észrevettük, hogy a
helybeliek szinte
úgy nézték a kétütemű pöfögőinket, mintha sosem láttak volna
ilyen csodát.

Egy darabig szinte semmi nem emlékeztetett
arra, hogy ez valamikor az NDK volt, de egyszer csak
jött egy Trabant, majd egy MZ, majd még egy, és a többi is.
Nagyon szép állapotú gépekkel találkoztunk. Elértünk a Zschopau
táblához, ami tulajdonképpen az egyik célunk volt, így őrült
fényképezésbe kezdtünk. Persze az arra haladó autósok semmit nem
vettek észre az egészből.

	A régi gyár egy része

Az úton továbbhaladva már messziről lehetett
látni az MZ gyárat. Nem álltunk meg, csak lelassítva, dudálva, és a
kerítésen befelé bámulva haladtunk el előtte. Innen már a várost is
tökéletesen lehetett látni, mivel jóval fölötte voltunk. A városba
leérve az első nyilvános térképen próbáltunk eligazodni, és
szállást keresni, mert azt még nem foglaltunk, de
a netről ötoldalnyi címet töltöttünk le - érdemes a hálón
bogarászni.

Persze próbáltuk a legolcsóbbat megkeresni,
mert elég széles skálán mozogtak az árak, 20-140 DM-ig, és
a dolog anyagi oldala ugye egyáltalán nem mindegy. A neheze
ezután kezdődött, mert akárhány embert megkérdeztünk, hogy hol az a
bizonyos utca, amit keresünk, senki nem tudta. Fáradtak voltunk, és
iszonyatosan melegünk volt. Megálltunk egy parkolóban, otthagytunk
a motorokon minden cuccunkat. Azt hiszem, ezt nem sok helyen lehet
megtenni, mert gyorsan kirámolnák az embert. Mondjuk az is biztos,
hogy nem a mi 13 és 20 éves motorunk kellett volna ott valakinek,
de ezt persze sosem lehet tudni. Átsétáltunk a szomszéd utcába,
ahol éppen valami majális-szerű volt.

Blokk összeszerelő részleg

Szétnéztünk a buliban. Itt is ki volt pakolva
az MZ. Itt láthattam először élőben az új gépcsodákat. Miután
visszamentünk a motorokhoz, egy srácot kérdeztünk meg, hogy
tudja-e, merre van az általunk keresett utca, és ő felajánlotta,
hogy elvisz oda. Kiderült, hogy ez az utca még mindig nem az, igaz,
itt is volt egy hotel, de ez a 140 DM-ás kategóriába tartozott.
Innentől
gyalog kerestük a szállást, ami végül másfél óra keresgetés
után meglett. Nem is csoda, hogy nem ismerték, mivel a város
legszélső utcája. Egy idős házaspár adta ki az emeleti szobáit 20
DM-ért, és igazán nem tudtuk, mivel lehet jobb és több egy 140
DM-ás szállás, mert itt is minden komfort megvolt.

Mivel már túl fáradtak voltunk a tervezett
múzeumlátogatáshoz, csak a városban nézelődtünk. Itt is
muszáj volt meginni egy sört. Hát én ilyen sört még az
életben nem láttam! Karamellás, nagyon édes, nagyon laktat, és
nagyon finom. Ez a sör 2,50 DM volt a sörözőben, de itt is volt
6,50-ért is sör. Később visszamentünk a szállásra, de a
fáradtságnál nagyobb volt a mehetnék, és mivel a karamellás sör
alkoholmentes volt, felültünk a motorra. Úgy volt, hogy csak a
szomszéd falut nézzük meg, de az csak egy utcából állt, ezért
elmentünk a 10 km-re fekvő Chemnitzbe.

	Chemnitz - ami a kommunizmusból megmaradt

Ez egy igazi nagyváros. Nem igazán akartunk
elkeveredni, ezért egy parkolóban letettük a motorokat, és gyalog
mentünk tovább. Én '89-ben jártam itt utoljára,
akkor még Karl-Marx-Stadt-nak hívták. Akkor még persze nem
motorral voltam. Nagyon sokat változott az óta a város. Megnéztük a
vörös tornyot a Júra korból származó, megkövesedett fákat, a
színházteret és Chemnitz ex jelképét, a monumentális nagyságú
Marx-fejet.

Már sötét volt, mikor elindultunk vissza
Zchopauba, és az eső is eleredt. Ismét nehezen találtuk meg a
szállásunkat. Másnap reggel egy ingyen reggeli várt minket a
földszinten, amit azért kaptunk, mert az egyik szoba nem kétágyas
volt, hanem egy, plusz egy pótágy. A házibácsit megkínáltuk egy ki
hazai pálinkával, amitől szegény
szemei igencsak könnybe lábadtak. Reggeli után elindultunk
az MZ gyárba. A portánál egyből fényképezkedni kezdtünk, majd a
portán bejelentkeztünk. Már itt is megdöbbentő látvány fogadott.
Legalább 8-10 láda levél, amit különböző cégek, kereskedők, és
talán a rajongók küldtek nekik.

A kész motorok teszetlésre várnak

Az udvaron már várt egy figura, aki végigkísért
minket az egész gyáron. Nagyon közvetlenek voltak velünk, minden
kérdésünkre készségesen válaszoltak, még azt is megengedték, hogy
fényképezzünk, pedig azt nem igazán lehet ilyen helyen. Az egyetlen
dolog, ami rosszul érintett, hogy
az új MZ 1000S-t még csak nem is láthattuk, pedig erre
lettünk volna a legkíváncsibbak, mivel hosszú idő óta ez az első
saját típusuk. Az is kiderült, hogy ez a gyár már nem az, ahol a
nagy múltú és igen közkedvelt típusokat gyártották.

A következő program az augustusburgi kastély,
ahol van egy hatalmas motormúzeum, ahol bemutatják az egykori
német, majd NDK motorgyártás történetét. Rengeteg újat tanultunk a
matuzsálemi korú járgányokról. Olyan motorok vannak kiállítva, amik
a chopperek elődjének tekinthetők, vagy például a '40-es évekből
való 2000 ccm-es, gázüzemű motor, és rengeteg MZ versenymotor,
amelyek közül soknak
már az '50-60-as években 200 km/h fölött volt a
végsebessége. Ebbe a múzeumba 5 DM volt a belépő és további 5
DM lett volna az a pénz, amit a fényképezésért kellett volna
fizetni, de ezt sikerült megspórolni. A kastélyban látható még
vadászati, hintó, és egyéb kiállítás is.

	MZ fanatikusok Zschopauban

Augustusburg után visszamentünk Zschopauba. A
város szélén rábukkantunk a régi gyárra, aminek most egy részében
disco és bowling pálya üzemel. Ezek láttán is "leültünk" egy
kicsit, főleg azért, mert ez a gyár kb. ötször akkora területen
feküdt, mint az új. Még saját kohója is volt, ahol az öntvény
alkatrészeket készítették el. A városban van egy nagyon szép
kastély, ahol ismét a vendégszeretet és a kedvesség vett körül
minket. A belépő 3 DM lett volna, amit természetesen kifizettünk
volna, de csak a felét kérték, mert
ránktukmálták, hogy diákok vagyunk.

A belépő tartalmazott egy könyvnyomtatási, egy
numizmatikai múzeumot, és egy toronyba is fel lehetett menni,
ahonnan szép kilátás nyílt az egész városra. Ezekben a múzeumokban
elbeszélgettünk az ott dolgozókkal. Először azt hittük, kényes
témát érintettünk, mivel arról kérdezősködtünk, hogy
jó-e nekik, hogy egyesült a két Németország. A régi
magyar-NDK baráti kapcsolatra való tekintettel őszintén elmondták a
véleményüket, amiből azt vettük ki, hogy nem mindenkinek lett ezzel
jobb, és sokan nem örültek, ennek.

Az új gyár

Itt is szóba került az MZ-gyár. Elárulták, hogy
az igazi probléma,
a munkanélküliség, az MZ-gyár dolgozóit is keményen
érintette. (Régen kb. 5000 fő, napjainkban kb. 250 fő dolgozik
a gyárban.) A múzeumi körséta végén, a hab a tortán, egy MZ múzeum
volt. Itt még könyvet, és térképet is adtak ajándékba. Itt is olyan
dolgokat láttunk, amit idáig itthon álmodni sem mertünk. 350-es,
boxermotoros MZ, RS250, amit csak dél-amerikai piacra gyártottak,
175-ös MZ 1950 tájékáról, amit még csak egyszer láttam itthon egy
erdélyi srác alatt.

Ez a nap annyi újdonságot és ismeretlent tárt
elénk, hogy alig bírtuk feldolgozni a sok információt. Délután még
a kötelező szuvenír-vásárlást is be tudtuk iktatni, és estére egy
kis sörözésre is maradt idő. Reggel 5-kor indultunk haza. Tudtuk,
hogy
hazáig csak tankolni állhatunk meg, ha viszonylag időben
haza akarunk érni. Sajnos az időjárás is ellenünk játszott, olyan
szél volt, hogy a lejtőn lefelé vissza kellett kapcsolnunk
negyedikbe, hogy menjen a motor, a fogyasztás pedig 4,4 literről
5,8 literre nőtt. Délután 16 órára sikerült átlépnünk a
szlovák-magyar határt.

	Ebből a motorból csak ez az egy készült

Jó érzés volt újra az itthoni levegőt szívni,
de valahogy mégis ott motoszkált bennünk az a gondolat, hogy ebben
az országban kizsigerelik az embert. A határ után
az egyik benzinkútnál még a parkoló is fizetős volt. Na,
minket ez nem zavart, mi megálltunk ebédelni. Kicsit később Abdánál
a cimbora motorjával valami történt. A fontosabb dolgokat átnéztük,
egy-két alkatrészt kicseréltünk, és indultunk tovább.

Győrnél jött az igazi gáz! Leállt a motor. Itt
is beindult a szerviz. Megállapítottuk, hogy
a szinte vadiúj trafó beokádott (magyar, kisipari
gyártmány), ezen kívül a gyújtáskapcsoló is csődöt mondott. A
világítást direktbe kötöttük az akksira, a trafót pedig kicseréltük
- persze megcsinálni kicsit tovább tartott, mint leírni. 21,30-kor
indultunk Győrből, és fél egyre értünk haza Kecskemétre megállás
nélkül.

MZ 350

Az MZ és más keleti motortulajdonosoknak csak
annyit, hogy 1710 km-t még egy gázolás után is meg lehet csinálni,
és úgy érzem, az ilyen típusú motorok gazdái joggal lehetnek
büszkék magukra és a járművükre. Nekem, hála Istennek
ez már a negyedik ország volt, ahova eljutottam Honecker
Bosszújával, és nem hiszem, hogy ez a bosszú számukra több
bosszúságot okoz, mint örömöt. Bízom abban is, hogy még nagyon sok
találkozóra és túrára elvisz a masina!