hirdetés

A felszerelést és a tervet az előző túra
tapasztalati alapján próbáltuk összeállítani:

1. Mindketten vásároltunk egy-egy túradobozt, hogy könnyebb
legyen a cuccunk szállítása.

2. Beszereztem egy esőruhát, elkerülendő a tüdőgyuszit.

3. Egy-egy helyen hosszabb megállókat terveztünk, hogy
alaposabban meg tudjunk nézni a városokat.

Augusztus 21-én korán reggel indultunk útnak.
Az M3-Budapest-M7-Nagykanizsa-Letenye útvonalon repesztettünk át az
országon. A Plitvicei tavakig a már részben ismert úton jutottunk
el, bár ahol volt rá lehetőség, autópályán vagy autóúton haladtunk.
A Letenye-Belgrád-Karlovac szakaszon három részletben gomboltak le
rólunk kb. 1200 Ft-ot, amely a magyar viszonyokhoz mérten nem túl
vészes összeg. Egy kis pihenő után újult erővel ugrottunk neki az
utolsó 180 km-es szakasznak, amely a forgalmas és kanyargós 13-as
számú főúton több hegyvonulatot átszelve egészen Zadarig
tart.

Az előre tervezett penzum felénél sötét,
gomolygó felhők tűntek fel a láthatáron, majd nemsokára elkezdett
szemeregni az eső. Én
rögtön felkaptam az esőruhámat, de a haver csak a vízálló
kabátját vette magára, és farmerban folytatta az utat, arra
hivatkozva, hogy úgyis csak futó zápor, és különben is meleg van.
Ezután kb. 50 km keresztül iszonyatosan zuhogott az eső, és a
levegő is lehűlt.

780 km-es, 13 órás út után fáradtan, de
lelkesen érkeztünk meg Zadarba, ahol a Borik kemping (55 kuna/fő)
nagy meglepetésünkre szinte teljesen kihalt volt. Tavaly ilyenkor
az Istrián még nyüzsögtek a napfényre vágyó emberek. A sátor
felállításánál jöttünk rá, hogy elkövettük egy nagy hibát, mivel
már
megint nem hoztunk vastag cövekeket, így nem voltunk képesek
megfelelően lerögzíteni a sátrat. Éjszaka akkora vihar csapott le
ránk, hogy fel kellett kelnünk nehogy elvigye a szél az egész
kócerájt. Szerencsére volt a közelünkben néhány nagyobb kődarab,
amelyekkel orvosolni tudtuk a problémát.

Másnap délelőtt bementünk Zadarba, hogy
megtekintsük a belváros nevezetességeit. Több hazánkhoz és
királyainkhoz kötődő emlék is található itt - ugyanúgy, mint a
legtöbb Dalmát városban. Sajnos a város jelentős károkat szenvedett
a II. világháború bombázásai során, ezért
sok oda nem illő, szocreál épületet húztak fel a több száz éves
műemlékek közvetlen szomszédságában. A kultúrálódás után
folytattuk utunkat a horvát tengerpart második legnagyobb városa a
kb. 200 ezres lakosságú Split felé. Útközben a Krka Nemzeti Parkban
megtekinthető a látványos Krka vízesés. Késő délután érkeztünk meg
Splitbe, ahol egy Békásmegyer típusú lakótelepen áthaladva
jutottunk el a történelmi nevezetségeiről híres centrum környékére.

A belváros tényleg fantasztikus a közel 2000
éves Diocletianus palota romjainak kőrengetegével és pálmafás
tengerparti sétányával. Igazi élmény az éjszaka a városban,
látványvilágítások dobják fel az épületeket, és óriási pörgés van
az utcákon. Az árak elég borsosak például: 0.33 l-es sör kb.: 400
Ft-nak megfelelő kunába került (fél literes csapolt sört nem is
találni mindenhol). Három éjszakát maradtunk, és ráadásul mint a
királyok, egy Cimmer Feriben.

A kiadó szobákat a sétányon és a buszmegállóban
ácsorgó nénik ajánlgatják a turistáknak. Fontos, hogy alkudni kell
az árból és meg kell nézni a szálláshelyet mielőtt fizetnénk érte.
Mi a második ajánlatra bólintottunk rá, amely még lealkudva is 3300
Ft/fő/éjszakába került, de ezért cserébe a motorjainkat is zárt
helyen tudtuk tárolni. Konyha, fürdőszoba és erkély is tartozott a
szobához, de egy olyan ágyat sikerült kifognom, amelyen képtelenség
volt aludni,
így inkább az erkélyt használtam hálószobának, ott legalább
nem volt olyan dög meleg.

A túra 4. napján Trogirba (Trau) látogattunk
el, amely arról nevezetes, hogy
IV. Béla ide menekült a tatárok elől. Trau egy valóban
kellemes mediterrán városka, amely Splittől északra kb. 10 km-re a
tengerparton terül el. A nap további részében ismételten a hasunkat
sütettük egy homokos tengerparti strandon. Élveztük, hogy egész nap
bukó nélkül poroszkálhatunk és a zsarukat ez egyáltalán nem
érdekelte.

Reggel indultunk tovább Dubrovnik felé, ahová
egy 220 km-es kanyargós, zsúfolt és sok helyen gyenge minőségű
tengerparti út vezet. Ennek ellenére a hatalmas kopár hegyek, a
sziklás tengerpart és a part közelében fekvő számtalan kis sziget
mesés látványt nyújtanak.
Elhatároztuk, hogy Dubrovnikban szintén Cimmer Feri bácsinál
fogunk lakni, akit nem nehéz megtalálni, mert az út szélén sok
rokona álldogál táblával a kezében és kedvesen hívogatják a
megfáradt utazót. 2800 Ft-ért sikerült kifognunk egy kellemes
szobát, amely közel volt a belvároshoz és a tengerparthoz
is.

Dubrovnik, kikötő

Duborvnikot (Ragúza) nem véletlenül nevezik az
Adria gyöngyszemének, mert tényleg káprázatosan szép az évszázadok
során is épségben megmaradt, azaz újjáépített óváros, mert a
délszláv háború során 1990-91-ben a szerbek teljesen szétlőtték. Az
UNESCO pénzügyi támogatásával viszont olyan szépen kijavították a
sérüléseket, hogy megvan az illúzió, hogy a régit látjuk (még a
köveket is ugyanabból a kőbányából hozatták, amelyből a középkorban
építkeztek). Nappal érdemes végigsétálni a több km hosszú várfalon,
ahonnan szép kilátás nyílik a környékre, de itt is
megéri belekóstolni a nyüzsgő éjszakai életbe.

Az egyetlen probléma, hogy az árakat a nyugati
turisták pénztárcájához igazították (pl.: vendéglátóhelyen: 0.33 l
sör 500-550 Ft-ba kerül). Két nap múlva készülődtünk hazafelé, de
úgy gondoltuk, hogy egy kis izgalom még beleférne, ezért jobb
volna, ha Bosznia-Hercegovinát átszelve érnénk Magyarországra.
Megtudakoltuk, hogy milyen állapotok uralkodnak arrafelé, amelyre
azt a választ kaptuk, hogy nyugodtan mehetünk és még pénzt sem kell
váltanunk, mivel a horvát kunát is elfogadják, mint hivatalos
fizetőeszközt.

	Kilátás a dubrovniki várfalról

Dubrovnik felett keltünk át a határon, ahol
rögtön egy "szellem település" mellett vezetett el utunk. A
település teljesen lerombolt és lakatlan volt, de közelről nem
mertük megnézni, mert
féltünk, hogy esetleg aknára lépünk - mint később kiderült
jogos volt az aggodalmunk. 35 km-es út után értünk a Trebjine nevű
városkába, ahol tankolni szerettünk volna, de a benzinkutas
közölte, hogy csak a helyi márkát fogadja el, esetleg még a
németet, amellyel 1-1-ben váltják. Csak akkor lettünk nyugtalanok,
amikor az összes bankban tudomásukra hozták, hogy nem váltanak csak
német valutát és a bankkártyánkról sem tudunk pénzhez jutni.

Szarajevo

Elhatároztuk, hogy Dubovnikba csak azért sem
megyünk vissza, ezért
leintettem egy UN feliratú terepjárót, hátha sofőrje tud
segíteni rajtunk. Hihetetlen szerencsénk volt, mert egy magyar,
ENSZ szolgálatban lévő srác szállt ki belőle, akit - micsoda
véletlen - látásból ismertem is. Felváltotta a kunánkat, és
elmondta, hogy milyen útvonalon érdemes áthaladni az országon.
Véleménye szerint biztonságosan lehet közlekedni az egész
országban, mivel a háborús cselekményeknek már több éve vége
szakadt és Bosznia ugyanolyan jogállam, mint bármelyik másik a
környékünkön (a maga balkáni szintjén).

Ebben a mesterséges államban élő horvátok,
szerbek és bosnyákok között még mindig komoly ellentétek vannak,
sőt manapság is sok fegyver tartanak eldugva, így elképzelhető,
hogy ha az ENSZ és SFOR egységek elhagyják az országot, újra
egymásnak esnek. Egy fontos dologra figyelmeztetett, hogy ne
hagyjuk el a közutakat, mert még sok aknát nem szedtek fel - a
helyiek tudják, hogy merre vannak, de még így is felrobban néha
egy-egy közülük.

	Horváth Route66

Az útvonal, amelyet javasolt Mostar és
Szarajevó érintésével halad át az országon. Ezt nem szabad
kihagyni, mert az említett két város közötti út a Neretva folyó
völgyében, fantasztikusan látványos. Egyedül azzal kell vigyázni,
hogy
az alagutakban nincsen világítás, így ha a szerencsétlen
motoros napszemüvegben hajt be, a saját lámpája fényénél csak a
sávok között lévő fényvisszaverőket láthatja. Sőt, állítólag néha
még kivilágítatlan bringások, gyalogosok is bekeverednek az
alagutakba.

Split belváros

Szarajevóba 3-4 sávos sztráda szintű út vezet
be. A belváros olyan, mintha valamelyik európai nagyvárosba
csöppenne az ember, de a külvárosokban található néhány megdöbbentő
relikvia a háború során lezajlott véres ostrom maradványaként. Az
egyik ilyen egy bombatalálatot kapott és kiégett emeletes ház, a
másik pedig
az 1984-as téli Olimpia stadionja, amelyben több ezer kopjafa
látható. A több hónapos ostrom során megtelt az összes temető,
ezért a sportpályán hantolták el az elhunytakat.

Bosznia-Hercegovina középső területeit szinte
teljesen tisztán bosnyákok lakják, akik egy független iszlám
államot szeretnének létrehozni (ezt rajtuk kívül, nem sokan
támogatják). Majd hasra estünk a meglepetéstől, amikor egy
benzinkútnál megszólalt a müezzin éneke.

	Zadar

A sok nézelődés miatt már esélyünk sem volt,
hogy hazaérjünk, ezért Pécset tűztük ki aznapi végcélnak. A
kanyargós, de kiváló minőségű, széles főutakon 120-130 km/h-ás
tempóval mentünk, hogy minél hamarabb Magyarországra érjünk.
Néhány sunyító trafis rendőr mellett elhaladtunk, de a
közelebbi ismeretséget szerencsére nem kellett kötnünk velük.
Slavonski Brod-nál mentünk át Horvátországba, ahonnan pedig újra
hazai földre léphettünk.

Az utazás költségei viszonylag alacsonyak
voltak (csak a szállásra költöttünk a tervezettnél többet), bár azt
be kell vallanom, hogy minden nap konzervet ebédeltünk és az
itthonról magunkkal vitt wishkyt fogyasztottuk szorgalmasan.

Társakat keresünk a jövő nyárvégi túránkra, amely már jóval nagyobb
falatnak ígérkezik, mivel az Ibériai félszigeten szeretnénk
randalírozni. Az utazás előzetes paraméterei: közel 3 hetes időtartam,
kb. 7 ezer km. Érdeklődni
Bandit -nál lehet.