A motorozásra is elmondhatjuk (sajnos), hogy olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. Ez a kissé gúnyosan hangzó megállapítás azonban mégis jól tükrözi a közfelfogást. Vajon hányan ülnek úgy kétkerekű járműre, hogy egyáltalán nincsenek tisztában a motorok viselkedésével, menetdinamikájával? Vajon hány "magabiztos" autós közlekedik útjainkon, akiknek fogalmuk sincs arról, milyen reakciókat válthat ki, illetve várhat el egy motorostól?

hirdetés

Söprögessünk először a saját portánkon! Azt
hiszem, mindegyikünk életében volt már olyan pillanat, mikor dobogó
szívvel kellett rájönnie, hogy
az élete csak a hülyesége mellé szegődött szerencsének volt
köszönhető. A motorosok 99,99 %-a rendszeresen átlépi a
sebességhatárokat, ami természetesen ott és akkor bocsánatos bűnnek
számít, és kit érdekel addig, amíg nincs baj? A hibáinkra
rendszerint már akkor jövünk rá, amikor nincs, vagy csak alig van
lehetőség a korrekcióra.

Saját példa     Egy saját példa a hülyeség és szerencse találkozására: rövid tavaszi vágtázásra gurultunk ki a haverral a szomszéd városba. A négysávos úton egyikünk sem hagyta magát, és szép lassan feltoltuk egymást kétszáz fölé. Jól ismert úton mentünk, szép napos időben. Egy erős jobbos kanyarba dőltem be, ami addig egészen szelídnek tűnt, mégis elkezdtem kifelé sodródni. Mire sikerült megfogni a motort, addigra már a szemközti szélső sáv legszélén tornásztam, alig fél méterre a menetirány szerinti bal útpadkától. Ekkor volt időm csak ránézni a sebességmérőre: 180 km/h-t mutatott még mindig! Az előttem motorozó társam szintén ugyanúgy járt, mikor volt erőm messzebbre néznem, láttam, amint éppen visszatér a saját térfelére. Vajon hogyan végződött volna ez a baki, ha nem a nyugalmas vasárnapi ebédidőben vagyunk és begyűjt minket egy kamion, mint a legyeket?

Az esetnek több tanulsága is van. Egy: fokozott a veszély, mikor egy
csapatban feléled a versenyszellem. Ilyenkor a rivalizálás az első, és
miközben a másikra figyelünk, megfeledkezünk a saját biztonságunkról.
Egyszerűen megfordul agyunkban a fontossági sorrend.
A sebesség növekedésével amúgy is szűkülő látótér tovább csökken,
agyunk kikapcsol minden olyan információt, ami a cél elérésében
gátolná.

Kettő: ami az ősszel, rendszeres motorozás közben, a mindennapok
rutinjában csak egy nyújtott fordulónak tűnt, abból veszedelmesen szűk
kanyar lehet az első tavaszi motorozáskor, három hónap kihagyás után.
A téli kényszerpihenő alatt kijön az ember a gyakorlatból, előbb
vissza kell szokni a motorra, de sajnos épp az első motorozáskor
legnagyobb a felszabadultság, a lelkesedés, ami könnyen átcsap fölényes
magabiztosságba.

Három: a nyári melegben megszokott tapadást ne várjuk el március
elején a gumiktól! Arról nem is beszélve, hogy tavasszal az utak még
erősen magukon viselik a tél nyomait.
Itt-ott még lehetnek nedves foltok, mellékutakról felhordott
sár.

A tapasztalt motorost elég figyelmeztetni a
hibáira, azokat ő maga is belátja még akkor is, ha esetleg ezt
kifelé nem mutatja. (Ha valaki szóvá teszi nekem azt az elmért
kétszázas kanyart, valószínűleg én is csak a vállamat vonogattam
volna, de azért az eset óta sosem mentem bele gyorsabban 180-nál)

De mi a helyzet azokkal, akik engedve a
divatnak és a hirdetések áradatának, tapasztalat nélkül ülnek
nagyteljesítményű motorra? Az autós-motoros iskolák oktatási
színvonala nem ide tartozó kérdés, de sajnos tény, hogy úgy
kerülnek ki utcára friss jogosítványos motorosok, hogy előtte egy
teljesen életidegen rutinfeladatokat követelő vizsga letételére
kötelezik őket, aztán kieresztik őket az életbe. Persze az is sűrűn
előfordul, hogy mindenféle papír nélkül motorozik az illető:
"Harmincéves fejjel csak nem fogok bohóckodni T betűvel a hátamon!"
Vagy sokallja a korlátlan "A" kategória megszerzéséhez szükséges
időt, és eleve hozzá sem fog a tanfolyamhoz. De a jogosítvány
tulajdonképpen nem is biztonsági kérdés, hiszen
a már említett oktatási színvonal miatt tulajdonképpen mindegy,
hogy a motoros jogosítvány nélkül, vagy friss vizsgával megy ki az
utakra.

Az életmód-magazinok és a bulvárlapok hatására
egyre többen gondolják, hogy csak motoron lehetnek igazi férfiak.
Sajnos az nincs benne a média sugallatában, hogy
a motorkerékpárnak nem létezik olyan passzív biztonsága, mint az
autóknak. A legtöbb ember először autót vezetni tanul meg, a
motorozást csak ifjúkori kalandnak tekintik, és soha nem fogják
megszerezni azt a tapasztalatot, amivel számukra biztonságos jármű
lehet a motor. Aki megszokta, hogy autóban egy-egy apró hiba
eredménye legfeljebb egy következmények nélküli kicsúszás, vagy
rosszabb esetben némi anyagi kár lehet, bizony megdöbbenhet, mikor
váratlanul komoly sérüléssel járó balesetet szenved egy olyan
vezetési hiba után, ami addigi autós pályafutása alatt semmilyen
veszéllyel nem járt.

Egy viszonylag olcsó, közepes teljesítményű motor már olyan
menetdinamikával rendelkezik, mint egy csillagászati áron megvehető
sportkocsi. Ez csábítóan hangzik sok fiatal számára, de mivel
nem ismerik azt az érzést, mikor pár másodperc alatt már százzal
mennek, nincsenek is felkészülve ennek az élménynek a
feldolgozására. Egyszerűen a reflexeik nem alkalmazkodnak ilyen
gyorsan az ismeretlen körülményekhez.

Egy kis fizika: a gépkocsi normális körülmények
között stabil egyensúlyi helyzettel rendelkezik, ezzel szemben a
motorkerékpár labilis egyensúllyal. A függőleges helyzethez
szükséges megtartó erőt álló helyzetben a motoros lába, menet
közben pedig a kerekeken jelentkező giroszkóphatás tehetetlenségi
nyomatéka biztosítja. Minél gyorsabb a motor, annál nehezebb
kibillenteni az egyensúlyi helyzetéből, és ez a hirtelen
irányváltásokra is vonatkozik.

Gyakorlott motoros kezében viszont épp kis
méretének és kimagasló menetdinamikájának köszönhetően nagyon
biztonságos jármű. Elfér ott, ahol egy autó nem (például szembe
előzéskor), jelentős gyorsulása miatt pedig fékezés helyett
megadatott az "előre menekülés" lehetősége.

A tapasztalatszerzés és az önkontroll rajtunk múlik, de sajnos a
balesetet szenvedő motorosok nagy része mások figyelmetlenségének
áldozata lesz. A motoros számára nincs kivédhetetlenebb veszély, mint
az az autós, aki nem látja a közeledő motort.

Az
elsőbbség meg nem adásából bekövetkező balesetek nagy része
egyszerű figyelmetlenségből történik. A közlekedés résztvevői,
főleg a hétvégi autósok reflexszerűen figyelnek a környezetükre, és
mivel autóból jóval több van az úton, mint motorból, agyuk már
automatikusan az előbbieket keresi az úton, figyelmük átsiklik a
sokkal kisebb és környezetébe beolvadó motoron. Ennek eredménye
lehet a "túlnézésnek" nevezett jelenség, mikor egy elsőbbséget adó
jármű vezetője nem a hozzá közelebb lévő motorost, hanem a mögötte
haladó autót figyeli. Ha az autó elég messze van, biztonságosan be
tud kanyarodni elé_ egyenesen a nem látott motoros útjába!
Szerencsére a túlnézésnek vannak előjelei. A jobbról bekanyarodó
autó araszolgató mozgása arra utal, hogy vezetője még mérlegeli az
elindulást. Ilyenkor jobb fékezni,
inkább egy fölösleges lassítás, mint egy váratlan csattanás!
Igazán megnyugtató persze az, ha az autós jól észrevehetően a
motorost figyeli, ami persze csak közvetlen közelről derül ki.

Kivédhetetlen és legtöbbször halálos
végeredményű balesetet okoznak a
nagy ívben balra forduló gépkocsik, aminek vezetői nem
veszik figyelembe a szemből jövő motorost. Általában ezekben a
helyzetekben olyan gyorsan történik minden, hogy senkinek nincs
ideje felkészülni a vészhelyzet elhárítására. Ha mégis van idő rá,
mindenkinek egy századmásodperc alatt kell eldöntenie, hogy a
vészfékezést választja-e, vagy pedig még van ideje egy gázadással
elhúznia a kanyarodó autó előtt.
Ilyenkor jön jól a nagyteljesítményű motorok "előre menekülési"
képessége. Ha erre már nincs idő és elkerülhetetlen az ütközés,
de még van idő kis korrekcióra, akkor jobb, ha a kocsi
motorháztetejének vagy csomagtartójának irányítja a motoros magát,
mert így az elrepülő test nem akad meg a tetőben, és ha súlyos
sérülésekkel is, de legalább élve kerülhet ki a balesetből.

Szerencsére amióta kötelező a motorkerékpárok
nappali kivilágítása, azóta jelentősen csökkent az ilyen balesetek
száma. Érdekes módon a nyolcvanas években, mikor még nem volt
kötelező,
a legtöbb motoros már akkor is bekapcsolt tompított fénnyel
közlekedett városon kívül, egyfajta íratlan szabályt
követve.

Veszélyes, de könnyebben kivédhető baleseti
forrás az, mikor a motor épp előzi az autót, és az
előzött jármű is előzésbe kezd. Ennek oka is lehet a
figyelmetlenség, a kisméretű motor megbújik a visszapillantó tükrök
számára láthatatlan holt térben, de sajnos előfordul szándékos
ráelőzés is, mikor nem bírják elviselni, hogy a kisebb és
mozgékonyabb motor előnyhöz juthat. Ilyenkor a motoros járművének
teljesítményét és a sebességkülönbséget mérlegelve választhat a
fékezés és visszasorolás vagy a manőver gyorsabb befejezése között.
És már megint az előre menekülés képességénél tartunk_

Ha
szembe előz a figyelmetlen vagy agresszív autós, nem sokat
tehetünk. Fékezés vagy félrehúzódás. Ha egyikre sincs már
lehetőség, akkor irány az út menti árok, mert bármi jobb lehet egy
frontális ütközésnél!

Motorozni úgy kell, mintha mindenki rád vadászna az úton! A
bizalmi elv helyett (mikor feltételezzük, hogy a közlekedés többi
résztvevője is betartja a szabályokat) előtérbe kell helyezni a
defenzív vezetést (felkészülni minden lehetséges balesetre)! Ha
ismerjük saját járművünket, helyesen tudunk mérlegelni a forgalomban,
akkor a motor nagyon biztonságos közlekedési eszköz lehet. Ne feledjük:
a motorral könnyebb kivédeni egy baleseti helyzetet, mint autóval, de
ha mégis megtörténik, következményei sokkal súlyosabbak!