MotoGP futam jövőre Katarban

Az első Közel-Keleti GP futamot rendezhetik meg Katarban 2004-ben

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2003. 06. 12. 12:21

Közzétéve: 2003. 06. 12. 12:21

 
 
 
   



A MotoGP világbajnokság katari futamának 2004 év végéig történő
megrendezéséről írtak alá megállapodást a Katari Motorkerékpáros
Szövetség képviseletében Naser Bin Khalifa Al-Ateiah és a Dorna
elnöke, Carmelo Ezpeleta a Mugellói versenypályán. A kezdeti
megállapodás feljogosítja a Dorna-t arra, hogy a Katari Nagydíjat a
2004-es előzetes versenynaptárban szerepeltesse, a pálya FIM által
végzett végső homológizációjától függően.


A pályát a közeljövőben építik meg Doha
mellett. Ha a szervezők minden feltételt teljesítenek, akkor ez
lehet az első alkalom, hogy Gyorsasági Világbajnoki futamot
rendezzenek a Közel-Keleten. Az első versenyt 2004 őszén
szándékoznak megrendezni, és ezt követően 5 évre szól a szerződés
időtartama.

A Katari szövetség elnöke elmondta, hogy nagy öröm számukra a
szerződéskötés, mivel a Közel-Keleten először köszönthetik ezt a híres
sportot. Katarban rengeteg ember szereti a motorkerékpárokat, valamint
használják is őket az utakon, és nagyszerű dolog, hogy lesz végre egy
pályájuk, ahol élvezhetik a versenyeket. A beruházás nem kevés pénzbe
kerül, azonban olajhercegségben, mint azt tudjuk, a pénz a legkisebb
akadály.

Totalcar
Totalcar