Jövőre rendezik 26. alkalommal a Dakart. Az eredetileg
Párizs-Dakar Rali néven híressé vált sivatagi erőpróba az utóbbi
pár évben - különböző okokból kifolyólag - rövidebb, de az
eredetitől legalábbis egészen eltérő útvonalakon zajlott. A 2004
január 1-én induló verseny célja ismét a szenegáli főváros, Dakar
lesz.
Túl gyorsak lettek a motorosok - a
szervezőbizottság véleménye szerint, így elképzelhető, hogy
valamilyen módon szabályozni fogják a maximális teljesítményt.
Ennek mikéntjéről még nem határoztak, de ha június végéig nem
születik döntés, akkor ez a változás csak 2005-től lép
életbe.
A magyarok idén is szép számmal képviseltetik magukat. A kétkerekűek
mezőnyében a tavaly sajnálatos módon idő előtt búcsúzó Szilvási Péter
próbálkozik ismét a sivatag meghódításával.
A tájékoztatóra Magyaroszágra utazó Hubert Auriol szerint a verseny
hosszabb és keményebb lesz, ezért a versenyzőknek elsősorban kitartásra
érdemes gyúrniuk. Ebben, különösen az idén először indulók számára,
sokat segíthet a szeptember-október környékén valamely afrikai
országban megrendezésre kerülő Dakar-iskola, ahol sokat látott öreg
rókák árulnak el titkokat a sivatag sikeres abszolválásához.











