A brit CCM gyár régóta jelen van a piacon 644-es típusjelű
endurójával. Talán kicsit túl régóta is, már ami a blokkját illeti. Az
őskövületnek számító 644 köbcentis levegő-olaj hűtésű blokk felett
jócskán eljárt az idő, most azonban a britek a blokk lecserélése
mellett döntöttek és nem mellékesén átdolgozták az endurójukat. Az új
modell a 404E nevet kapta, utalva az új 400 köbcentis, vízhűtéses, 4
szelepes, 1 hengeres blokkra, amely a Suzuki gyártól érkezik a
britekhez. A régebbi 644-es modellek továbbra is a CCM gyártási
programjában maradnak.
Az új motor fejlesztése több mint egy évig tartott és mostanság
kerültek a boltokba az első bemutató példányok. A CCM visszatért a
404E-vel a gyökereihez. A motor egyaránt használható napi munkába
járásra, de nagyszerű eszköz egy kis hétvégi öröm endurózáshoz is.
Felszereltsége alapján a bemutatóteremből egyenesen az enduró verseny
startjához állhatunk oda vele. A motor különlegessége a
versenytársaihoz képest, hogy nem kimondottan versenymotor, tehát a
hétköznapokon is prímán elboldogul vele a tulajdonosa, és karbantartási
költségei alacsonyan tarthatók. A 404E blokkja a Suzuki által gyártott
DRZ 400E enduróból származik, amely már bizonyított és meglehetősen jó
a híre tartósság szempontjából.
A motor angliai ára 2 millió forint körül mozog, amely a DRZ 400E
1.4 milliós akciós árát jócskán meghaladja. Azonban a CCM olyan jó nevű
alkatrészekkel szereli fel gépét, mint a teljesen beállítható
első-hátsó WP futómű, a 260 mm-es első és a 220 mm-es hátsó Brembo
fékek, a Magura kormány és markolat, a 39-es Keihin FCR karburátor és a
21 colos első és 18 colos hátsó kerekek Pirelli MT83 abroncsokkal. Ezek
a minőségi felszerelések bizony nem olcsók, ellenben többet nyújtanak a
versenytársak által használt alkatrészeknél. A motor 8 literes
üzemanyagtankot és rozsdamentes acél kipufogó rendszert kapott. A 404E
a gyár tervei szerint részt vesz majd különféle enduró versenyeken
egész Európában. Egyelőre csak ezüst színben lesz kapható, oldalán a
brit zászlót imitáló matricázással.
A kormány előtt Acumen elektronikus sebesség, fordulatszámmérő és
napi kilométer számláló műszert találunk. A méretek igen impozánsak. A
975 mm ülésmagasság miatt valószínűleg csak jócskán megtermett
endurósok választják maguknak a gépet, ennek fejében viszont 383 mm
szabad hasmagassággal, 295 mm első illetve 280 mm hátsó rugóúttal
gazdálkodhatnak. A tengelytáv 1500 mm. A gép szárazsúlya 119 kg, amely
pont a verseny és az utcai endurók közti állapotnak felel meg. A motor
magyarországi forgalmazása szintén megoldott.










