A tegnapi ER RACHIDIA-ból induló szakasz végén hiába figyeltük a
motorosaink célba érését, valahogy sehogy sem tudtak OUARZAZATE-ba
jutni. A hírek az esőzések utáni óriási pocsolyákról szóltak. A reggeli
56 km-es felvezető szakasz után a 337 km-es gyorsasági szakaszt több
mint 8 óra alatt sikerült abszolválni, ami azt jelenti, hogy fél hatkor
végeztek a 3. ellenőrzési ponttal. Ekkor még 182 km hátra volt a
szálláshelyig, ám hatkor lement a nap.
Végül teljesen összefagyva először Perepatics Richard, majd utolsó
előttiként Szilvási Péter is beérkezett a célba. Míg elmondásuk szerint
meg van mind a három ellenőrző pecsétjük, a Dakar hivatalos oldalán a
második ellenőrző pont ideje hiányzik.
Perepatics Richardról sajnos a hatodik napról nincs semmi hírünk,
reméljük, hogy csak adatfeldolgozási hibáról van szó, nem arról, hogy
nem indult tovább.
A motorosok még 171-en vannak versenyben. A hatodik napon Szilvási a
169. helyről rajtolt. Összesítésben a 167. helyen áll, hátránya
tetemes, nincs is értelme az órát nézni, inkább a tájra, és a célra
koncentráljon.










