hirdetés

Szlovénia Dunántúlnyi területű ország. Úticélunk ezúttal nem a
nagyvárosok és kulturális látnivalók voltak, hanem az eldugott
kanyargós utak, a hegyek és a Júliai Alpok, egyszóval olyan helyek,
ahová motorral jó menni.

Budapestről kényelmes tempóban, pontosan
négy óra alatt érkeztünk Letenyén keresztül a horvát-szlovén
határra. Csáktornya (Cakovec) után a következő falu - Nedelisce -
központjában jobbra tértünk és pár kilométer után már Szlovéniában
voltunk. Az ország első látásra Ausztriára hasonlít leginkább, az
ablakokban mindenütt muskátli, a kertek és a házak gondozottak, az utak
kitűnő állapotúak.

Először Ptuj kisvároskában álltunk meg rövid ebédszünetre.
Ptuj a felduzzasztott Dráva partján fekszik ódon belvárossal és
várral. Az ablakokban mindenütt virág, az épületek és a
közterületetek tiszták, jó volt leülni és megpihenni itt. Ptujból Celje
felé igyekeztünk a számunkra kissé unalmas autópálya szakaszokat ahol
lehetett kikerülni. Ezért Slovenska Bistricánál a helyi úton maradtunk
és szép kis falvakon keresztül motorozva (két traffipaxot megúszva)
Celjébe érkeztünk.

A várost azért ejtettük útba, mert Tamás barátom rokonai élnek itt, és
egy rövid látogatás erejéig megismerhettük a szlovén vendéglátást is.
Helyi jellegzetesség a Stajerska - hja egykor ez is Stájerország
volt - ami egy nagy tányéron táralt füstölt hússzeletek voltak, bőséges
sajtkörítéssel és kenyérrel, kettőnknek is bőven elég lett volna. Az
adagokkal csak úgy lehet megbirkózni, hogy egy falat kenyérhez egy
óriási szelet húst és sajtot harap az ember.

A rövid és kimerítő látogatás után továbbindultunk, hogy szállást
keressünk magunknak. A túra előtt elhatároztuk, hogy a szabad motorozás
érdekében ott alszunk, ahol az este ér bennünket. Sötétedéskor
letértünk a főútról és addig mentünk felfelé a hegyekbe, amíg
sátorhelyet nem találtunk. A helybeliek készségesek voltak, mikor
engedélyt kértünk a gazdától.

Másnap reggel gyönyörű hegyoldalban ébredtünk és indultunk tovább.
A túrán a 7-8-9 ritmust általában betartottuk: 7 órakor kelés, 8
órakor reggeli, 9-kor indulás. Rövid szakasz után Ljubljana előtt
északnak fordultunk, Kamnik, majd ?kofja Loka felé.

Skofja Loka gyönyörű kisváros várral, belvárossal, házakkal,
virágokkal. Ha keletről jövünk, egy volt benzinkútnál turista
információt és prospektusokat lehet szerezni. Innen aztán bevetettük
magunkat a hegyek közé és Zelezniki felé indultunk.

Remek kis utakon egyre feljebb motoroztunk. Egy jéghideg patakban
gyorsan megfürödtünk, aztán tovább indultunk Bohinska Bistrica
felé.

A harmadrendű utak is jó állapotban vannak, csak az lepheti meg
a gyanútlan motorost, ha az aszfaltburkolat váratlanul eltűnik és az út
murvaútban folytatódik, annak ellenére, hogy a fényvisszaverő karók és
az irányjelző táblák változatlanul megvannak. Enduróink (XT600 és
Transalp) az ilyen utakon remekül érzik magukat, de lehet, hogy
chopperrel vagy országúti motorral kevésbé élvezetes ez.

Bled előtt elkanyarodunk nyugatra és Zg. Radovna felé motoroztunk
tovább a murván.
Innen már látható a Júliai Alpok legmagasabb csúcsa a 2864 méter
magas Triglav. Mojstranánál kis út vezet egészen be a csúcs alá. A
kristálytiszta hegyi patak mellett vezető, inkább csak endurósoknak
ajánlható út fantasztikus völgykatlanban végződik, amelyet három
oldalról 2300-2800 méter magas csúcsok vesznek körül.

Az út egyébként más különlegességekkel is szolgál:
25%-os emelkedővel és egy méregdrága turistaházzal a végén. A 20
dkg kolbász kenyérrel és mustárral 1100 Ft-ba került, de már igen
éhesek voltunk és a híres és laktató szlovén specialitás a Jota leves
(Vpavska jota) estére már elfogyott. Ezt egyébként másnap bepótoltuk,
motorosoknak ideális táplálék: nagy adag sűrű káposztaleves babbal,
kolbásszal, ára általában 400 SIT (460 Ft).

Estére egy elhagyott kulcsosház mellett vertünk sátrat, ahonnan a
panoráma másnap reggel felejthetetlen volt. Kranjska Gora és Tarvisio
érintésével kis kitérőt tettünk, hogy a Predil hágóra felmehessünk. Az
1156 méteres hágóért az első világháborúban komoly harcot vívott az
olasz és a Monarchia (KUK) hadserege, több hatalmas erődítmény van két
oldalán.

A hágó után nem messze balra mutat a nyíl a Mangrt (Mangart) hágó
felé. Ez egy egészen fantasztikus hegyi út, már az első világháború
után épült. Rögtön a lekanyarodás után
elképesztő hegyomlás nyomai láthatók, az utat és hidat kőlavina
vitte el, de ez ne riasszon el senkit. Feljebb a keskeny úton, a sötét
alagutakon és hajtűkanyarokon keresztül egyre fantasztikusabb panoráma
tárult szemünk elé. Zavaró, hogy nem lehet gyönyörködni és motorozni
egyidőben, mert korlát nincs.

Fenn 700 SIT-t vagy 3 EURO-t kell fizetni a legfelső szakaszért, de a
panoráma miatt megéri. Ha szerencsés az ember, akkor nem alagútban
találkozik a birkanyájjal, amelyet az úton reggel fel, este lehajtanak.
A hágó 2055 méteres magasságával a Júliai Alpok legmagasabban
elérhető pontja, a legnagyobb emelkedő 18%-os.

Dél felé motoroztunk tovább, Bovec irányában. Az út mellett rengeteg
szálláslehetőség van, aki erre jár, biztosan talál megfelelőt.
Bovectől az Isonzó (Soca) valószínűtlenül kék vize tűnik fel az út
mellett. Kilométerenként vannak a raftingolást hirdető vállalkozók,
egy menet kb. 10 000 Ft-ba kerül. Az első világháborúban komoly harcok
voltak itt, több mint egymillió katona esett el. Frontot megélt dédapám
nem sokat mesélt a háborúról, csak annyit, hogy az Isonzó akkor vörös
volt...

Bovectől délre egy hatalmas vízesés van, 140 méteres magasságból esik
a víz alá. A fantasztikus látvány, és egy hideg-fürdő után Zagánál
jobbra fordultunk az olasz határ Uccea felé.
Közvetlenül a szlovén határállomás előtt vezet fel egy kis erdei út
az 1600 méter magas Stolra. A sorompó nem volt lecsukva, gyerünk!
Az utat az olasz hadsereg építette csapatai ellátására. Az északi
oldalon jól járható kemény kőburkolat van, élmény feljutni (40-50
km/h). A déli oldalon viszont mély az ágyazat, a Transalppal már nehéz
volt lejutni. A kilátás fentről csodálatos az Isonzó völgyére. A
legnagyobb emelkedő 12%-os. Délről Sedlo falu után kell felfelé térni,
táblával jelezik a Stolt.

Az olasz határ mellett éjszakáztunk egy erdőszélen. A határ mellett az
építési stílus már olaszos, ez a házakon és a templomokon is látszik.
Breginjből az utat gyönyörű fasor szegélyezi. Ez vezet Kobaridba, ahová
aztán reggel egy gyors kávéra beugrottunk. A városkát már a háború
második napján elfoglalták az olaszok, az itt létesített Kobarski Muzej
állandó kiállítása az itt harcolt katonáknak és az elesetteknek állít
emléket. Ottjártunkkor külön magyar kiállítás is volt, az Isonzó front
magyar katonáinak emlékére. A belépődíj 800 SIT, úgy éreztük
kötelességünk bemenni. További látnivaló Kobaridban a
Napóleon híd az Isonzó felett és az elesetteknek emelt kálvária
és templom.

Szerettünk volna a Krn 2244 méteres hegyére felmotorozni, megnézni az
erőd-maradványokat, de a felhők miatt ezt nem tettük, inkább
fürödtünk az Isonzó jéghideg vizében. Tolmin után
visszafordultunk északnak, és a folyó völgyében visszatértünk a hegyek
közé. Bovectől most kelet felé fordultunk a Vrsic hágó felé. Soča
faluban remek kemping van. Trenta faluban egészen páratlan a kilátás a
Triglavra és a többi mészkőcsúcsra, pedig a hágó csak itt kezdődik.

Az 1611 méteren átvezető hágót osztrák-magyar hadmérnökök tervezték az
Isonzó hadszíntér ellátásához. Vonalvezetése észak-déli, kanyarjai
fantasztikusak, 50 db hajtűkanyarból lehet kigyorsítani egymás után, a
számozás az északi oldalon indul. Meglepődtünk, amikor délen először
megláttunk az 50-es táblát. A déli oldalon az aszfalt első osztályú,
északon a kanyarokban még macskaköves a burkolat. A legnagyobb
emelkedés 20 %-os.
A hágó után lefelé egy kanyarban orosz kápolnára bukkantunk, az
utat orosz hadifoglyokkal építtették 1915-16-ban, nagy emberáldozatok
árán.

A hágó után
Szlovénia egyik legnagyobb üdülőhelyére Kranjska Gorába
érkeztünk és pihentünk néhány napot. A városka kedvelt
idegenfogalmi központ, az árak is ennek megfelelőek: apartmanszoba
20-25 EURO/fő. Megkóstoltuk a gibanicát, Szlovénia híres süteményét is,
lényegében az itthon is kapható flódnihoz hasonló mákos, almás, túrós
süti. Viszont 700 SIT-t (800 Ft) egy szeletért túlzásnak éreztük még
itt is.

Hazafelé útba ejtettük az általánosan ismert bledi tavakat, amelyek
tényleg gyönyörűek, csak a túl sok turista nem volt marasztaló hatással
ránk. Viszont a 2 km-re lévő
Vintgar szakadék dübörgő vízeséseivel és a falba erősített
járdájával tényleg élmény a belépődíj ellenére is.

Vasárnap lévén Bled felé 10 km-es autósor gyűlt fel, szerencsére
Ljubljana irányából. Hazafelé rövid szakaszon az autópályát
választottuk, itt a kapus megoldás működik, 600 SIT-t fizettünk kb. 50
km-es szakaszért. Akinek ez sok lenne, az lehajthat a kapu előtti
kijáratnál. Az esti balatoni dugót azonban mi sem kerülhettük el.
Induláskor jó átgondolni, hogy mikor érkezzünk haza, mert 18 km-es
autósort előztünk Fonyódtól Szárszóig.