Tóth Imi 3. napja Jerezben

A magyar GP versenyző eredményesen fejezte be jerezi tesztjeit.

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2005. 03. 02. 12:01

Közzétéve: 2005. 03. 02. 12:01

Tóth Imi harmadikként fejezte be az utolsó napon a jerezi
tesztet.
Ekkor a 3. helyen állt 1p 49.302mp-es idővel. Imi teljesen
elégedett a csapat mindhárom napi teljesítményével - és a saját
magáéval is, bár mint elmondta, ma elvileg jobbat kellett volna mennie,
mert még szebb idő volt mint tegnap. Azonban tesztelni jöttek, azaz
mindent kipróbálni, mindezek ellenére fontos a helyezés is, amire
méltán lehetnek büszkék.

Délelőtt teszteltek egy újfajta gumit, amivel jó 30 kör elment,
mert a futóművet próbálták meg hozzáállítani, de nem sikerült. Nem volt
jó, így levonva a konzekvenciát rájöttek, hogy erre a pályára nem való
ez a gumi. Ezután visszatették a beváltakat, és Imi egyből elkezdett 1p
49mp körüli időket menni. Amikor 1.49.302-t ment, kijött kerékcserére
és egy kis pihenőre.

Visszament, és a gumijáratós kör után kezdett volna begyorsulni, de
nem várt meglepetésként az egyik kanyart vizesen találta.
Beindult ugyanis a pálya mentén egy locsolófej és a szél
egyenesen a pályára fújta a vizet. Jó 15 percig áztatta a pályát, amíg
ki nem kapcsolták. Imi pár kör után kijött a boxba és várták, hogy
felszáradjon a pálya. Az óra viszont már 5-öt mutatott, lehűlt az idő,
így a főszerelő végleg kihívta Imit, mert már úgysem tudott volna
javítani.

Vincent Braillard viszont még a pályán maradt, hiszen őrá még ráfér
a gyakorlás, időeredménytől függetlenül. Ő is tesztelte az újfajta
gumit, ami nála sem vált be. A mai napra már el is fáradt egy kicsit és
zavarta az egyre erősödő szél. Mint elmondta, még jobban meg kell
ismerkednie az Apriliával, mert nagyon más érzés.

A három napot összegezve teljesen elégedett az egész csapat,
minden betervezett tesztet sikerült véghezvinniük, és az eredmények
magukért beszélnek. Imivel legközelebb a BNV-n megrendezett
Motorkiállításon
találkozhattok az APRILIA standján, ahol ki lesz állítva a csapat
kamionja az új, idei dizájnnal. Mindenkit szeretettel látnak!

Totalcar
Totalcar