A Yamaha egy sajtótájékoztató keretében jelentette be új márkájának, a
Star Motorcycles-nak a megszületését. A japán cég ezen a néven akarja
futtatni a cruiser kategóriába tartozó össze motorkerékpárját. Az ötlet
az USA-ból ered, ahol a japán autógyártók prémium márkáikkal
(Toyota-Lexus, Honda-Acura) igyekeztek nagyobb presztízst építeni
termékeik köré. A Yamaha szerint a márka manapság többet kell jelentsen
egyszerű névnél, vagy reklámfogásnál.
A Star Motorcycles speciálisan a cruiserekre és azok pilótáira
koncentrál. A Yamaha a tervek szerint az elosztási csatornákat, azaz a
kereskedőit nem választja ketté, tehát a Star gépek a Yamahák mellett
fognak állni a szalonokban. Azonban a Star motoroknak elkülönített
részt szánnak. Még nem tudható, hogy a Yamaha teljesen új modelleket
készít-e az új márkájának, avagy csak átnevezi a gyár jelenlegi
cruisereit, hozzárakja a Star elemeket és így árulja az új név alatt. A
tengeren túlra június 12-én érkeznek az új Star modellek, akkor minden
kiderül. A Yamaha egyelőre nem tervezi az új márka bevezetését
Európában.










