Az Alpok-Adria sikeres, hungaroringi szezonkezdete után a
horvátországi Rijekában folytatódott a küzdelem. Az elmúlt hétvégén
nyolc kategóriában állt fel a rajtrácsra a nemzetközi mezőny. Magyar
versenyzők három kategóriában összesen öten állhattak dobogóra.
Lássuk először kik voltak a legeredményesebbek: a Superstock 1000
kategóriában a Kawasakival induló Vida Tibor második, Dudás Péter a
Team Suzuki versenyzője pedig a harmadikként ért célba. Kispataki
Viktor a Hungaroring Motorsport Iskola versenyzője, aki ugyancsak a
Suzuki kiemelten támogatott csapattagja - csakúgy, mint az előző
fordulóban - a negyedik helyre érkezett be.
A Superstock 600-as osztály díjkiosztóján sajnos nem hangzott el a
magyar himnusz; a kategóriában az olaszok vitték a pálmát: a futamot
Mattia Pastrolin nyerte, Andrea Ferrari lett a második és a Yamahával
versenyző Spigamol Olmo a harmadik. A magyarok közül Talmácsi Gergő
szerepelt a legjobban egy perc harminchat másodperces idejével, de ez
csak a hetedik hely megszerzéséhez volt elegendő. A második legjobb
magyar az összesített kilencedik Soltész Attila lett, akit a tizenhét
éves Németh Balázs követett a tizedik helyen.
Kovács Nikolett és Győrfi Alen nagy csatát vívott a második helyért a
125 GP és a 250 GP összevont mezőnyében, akik közül végül a fiatalabb
versenyző Győrfi Alen került ki győztesen. A dobogó harmadik fokára
tehát Kovács Nikolett állhatott fel, élete eddigi legnagyobb sikerét
elérve. A kategóriát Gabriel Gnani nyerte.
A 125 SP + 250 SP mezőnyében Juhász Dávidnak a harmadik helyet
sikerült megszereznie. Supersport kategóriában a harmadik helyről
rajtoló Loris Valjan hortvát versenyző nyerte a futamot. A CBR600RR-rel
versenyző Székely Zsolt ötödik, Tolnai István pedig nyolcadik lett. A
Superbike kategória esélyesei között szereplő Végh János az előkelő
harmadik helyre Hondájával kvalifikálta magát, de a verseny első
körében kiütötték alóla a motort, és nagyon súlyos balesetet
szenvedett. Jana kórházban van azóta is, állapotáról hamarosan
beszámolunk.










