Rossinak nem megy rosszul idén, az eddigi 11 futamból 9 győzelmet
gyűjtött be a Yamahának. Mindez feljogosítaná pár nap pihenőre, de
ennek ellenére mégsem pihent, hanem új alkatrészeket próbált ki győztes
motorján. Rossi elmondta, hogy egy verseny megnyerése után nem sok a
motiváció benne a tesztelésre. De a dolgok gyorsan változnak ebben a
sportban is, és senki sem ülhet a babérjain. Amikor azt gondolná az
ember végzett a munkával, addig a többiek könnyen megelőzhetik épp
akkor, amikor pihen. Ezért Rossi a győztes verseny után sem
láblógatással töltötte a hetet. Mivel a motor maga rendben van, ezért
Rossiék nem nyúltak a blokkhoz, nem vállalták a változtatás kockázatát.
Inkább az új első villákat, a vezérlő számítógép újfajta programjait és
számos új Michelin gumit próbáltak ki.










