Fiatalok a Repsol Hondánál

Jövőre két fiatal pilótával próbálja elhódítani a világbajnoki címet a Honda Repsol csapata

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2005. 11. 29. 12:21

Közzétéve: 2005. 11. 29. 12:21

A Honda hivatalosan is megerősítette, hogy a gyári istállónak számító
Repsol Honda színeiben Nicky Hayden és Dani Pedrosa versenyez a 2006-os
idényben. Hayden negyedik idényét tölti majd a HRC csapatnál, úgy hogy
idén szerezte első futamgyőzelmét, valamint harmadik lett a MotoGP
világbajnokságon összetettben. Jövőre a bajnoki címre szeretne hajtani.
Az amerikai pilóta csapattársa az évek óta a Hondánál szolgáló spanyol
sztár, Dani Pedrosa. Pedrosa lesz, aki bemutatkozó éve után három
egymást követő évben szerzett világbajnoki címet, egyet 125-ös
kategóriában, kettőt a 250-esek közt. A rendkívül fiatal, még mindig
csak 20 éves pilóta bízik magában és leendő csapatában.

A HRC igazgatója Satoru Horiike elmondta, választásukkal
kifejezetten a fiatal, tehetséges pilóták előretörésére helyezik a
hangsúlyt a királykategóriában. A Honda 25 éve tért vissza a GP
versenyzés világába egy rövid kihagyás után. Számos győzelmet,
világbajnoki címet szereztek, először a kétütemű NSR500-as majd a
négyütemű RC211V motorjaikkal. 2007-től új korszak köszönt be a
MotoGP-ben a 800 köbcentis erőforrások használatával, amelyek az eddigi
990 köbcentiseket váltják le. A gyár már erre készül fiatal pilótái
segítségével 2006-ban. A többi Honda alakulatban (Fortuna Honda - Marco
Melandri, Toni Elias; Honda Pons - Casey Stoner) is a fiatalokra
helyezik a hangsúlyt.

Totalcar
Totalcar