Talma elégedett a 8. helyével

Talmácsi nincs elkeseredve Jerezben szerzett 8. helye után

Hírek
Totalcar

Közzétéve: 2006. 03. 27. 12:49

Közzétéve: 2006. 03. 27. 12:49

A vasárnap reggeli bemelegítő edzésen Talmácsi Gábor a 3. helyen
végzett, viszont hányingere volt, és nem érezte jól magát, így a
verseny előtt ismét felkereste Costa doktort, és ismét infúziót kapott.
Talma már betegen érkezett a jerezi hétvégére, és a versenyt is így
kezdte meg. A magyar motoros a 7. helyről várta a rajtot, ami jól
sikerült és két helyet előrelépve ötödikként zárta az első kört. Talma,
ahogy tervezte is, mindenképpen szerette volna tartani a lépést az
élbollyal, de tudta, hogy tartalékolnia kell az erejét, hogy végig
bírja a 23 körös versenyt.

A mezőny élén Pesek, Simon és Bautista haladt. Őket követte egy ötös
boly, melyben Talma is ott volt, majd kezdett kicsit lemaradni innét.
Később előjött a váltóelektronika szombati problémája, melynek
következtében ismét nem tudott megfelelően váltani, és a gázt is el
kellett venni a váltáshoz. Azt, hogy mi okozhatta ezt a problémát, még
nem tudják a szerelők. A versenyt Alvaro Bautista nyerte, mögötte Lukas
Peseket és Mattia Pasinit intették le a dobogós helyeken, Talma legjobb
Hondásként a 8. lett.

Talmácsi Gábor nyilatkozata a verseny után:

"Nagyon elfáradtam a verseny végére. Örülök, hogy az első
versenyen az új csapattal sikerült értékes pontokat gyűjtenem.
Megpróbáltam az élbollyal menni, de ismét probléma adódott a
váltóelektronikával, ami miatt nem tudtam rendesen váltani és kezdtem
lemaradni. Azt mondom, hogy összességében nem rossz ez a 8. hely
felvezetésnek, és ha én is és a motorom is rendben lesz, akkor ennél
csak jobb lehet a jövőben."

Totalcar
Totalcar