Régóta készültünk már erre a túrára. Előző évben az Osztrák-Magyar Monarchia (egykori) délnyugati határvidékén, Szlovéniában kerestünk történelmi emlékeket. Akkor határoztuk el, ha lehetséges a keleti végre is elmegyünk. Legérdekesebbnek Kárpátalja tűnt, mert általánosságban kevés információ forog közkézen, azok is ellentmondásosak. Erdőket letaroló maffiózók, útonállók, fosztogatások álltak az egyik oldalon. Igazi vad tájak, enduróknak való ismeretlen terep, régi történelmi emlékek állt a másikon.

hirdetés

Talán egy évig is tervezgettük Tamás és Vilmos barátommal utunkat.
Az információ nem volt bőséges. Néhány honlap, egy frissen
megjelent útikönyv, két nehezen megszerezhető térkép, ill. néhány barát
beszámolója állt rendelkezésünkre. Úgy gondoltuk, hogy a jó felkészülés
után nem fog meglepetés érni bennünket. Nem is csalódtunk.

Kárpátalja a Szovjetunió széthullása óta Ukrajnához tartozik. A
szigorú katonai és politikai kötöttségek megszűnése után az itt lakók
fellélegezhettek, és többé-kevésbé rendezett mederben folynak a dolgok.
A 45 évnyi örökség azonban sok szomorú nyomot hagyott Kárpátalján.

Budapestről délután indultunk három motorral. Beregsurányban
éjszakáztunk, és kora reggel már a határon voltunk. Gyorsan
előrementünk a sorok mellett, aztán jött a meglepetés. Kiderült, hogy a
magyar oldalon
a motorokat szigorúan ellenőrzik, mert állítólag sok lízingelt
motort csempésztek át. Hiába mutattuk, hogy a motorok saját
tulajdonunkban vannak ráadásul idősebbek, mint 5 év, semmit nem
használt. A határ szigorú őrei az utolsó részletig lefotózták a
motorokat, adminisztráltak és elvettek egy óra szép motorozó időt.
Állítólag ez a tortúra csak ezen a határátkelő helyen van és csak az
első átkeléskor.

Az Ukrán oldalon kitöltettek velünk egy kis cetlit, amelynek felét
azon nyomban eltették, másik felét a kiutazáskor kellett leadni,
mert rend a lelke mindennek. Miután úgy éreztük, hogy nem maradt
rajtunk több ellenőriznivaló dolog, másfél óra hercehurca után át is
jutottunk a határon (ez még dél-Amerikában is lassú lenne). Az Ukrán
határőrök melegen érdeklődtek a motorok után és az úti célról, de
látszott, hogy ez tisztán magánjellegű dolog, és a technika iránti
vonzalomból fakad. A forgalmiba betett biztonsági egy dollárosra semmi
szükség nem volt.

Átlépés után Beregszászba az elfeledett kis városba értünk. Az emberek
legtöbbje a határforgalomból él. A jobb árfolyam miatt
a piacon váltottunk helyi valutát, hrivnyát, kb. 40 Ft-ért
egyet. A határ mellett egyébként rengeteg benzinkút van, az árak is
egyformák. A 95-ös benzin 3,95-be került, gyors fejszámolással
kiszámítottuk, hogy ez csak 160 Ft. A kutaknál általában mindenütt van
95-ös oktánszámú benzin, 98-as ritkábban. Kártyával nem lehet fizetni,
de több kút jól felszerelt, lehet élelmiszert és egyéb felszerelést is
vásárolni.

Továbbindultunk Munkács felé.
Magyarul majdnem mindenhol megértettük magunkat. Beregszász és
Munkács között széles, harckocsiknak készült úton lehet haladni. Az út
mellett sokan árultak gombát és erdei gyümölcsöket. A szembeforgalom
néha átjön a sávunkba, az itteniek nem mindegyike tiszteli a
motorost.

Munkács vára már messziről látszott.
Zrínyi Ilona védte hősiesen, amely ma is látogatható, és majdnem
teljesen felújították. A vár a történelmi Magyarország szinte teljes
épségében megmaradt vára, kisebb kiállítást is meg lehet tekinteni, a
belépő sem drága. A várhoz felvezető útról mindez nem mondható el, de
enduróval nem okozott nehézséget.

Továbbmenve Ungvár felé többsávos, jó minőségű út vezet.
Ungvár Kárpátalja legmozgalmasabb városa, igazi sétálóutcával és
nyüzsgéssel, a helyiek szerint is a legfejlettebb város. A közúti
forgalom is ennek megfelelően nagy, a kis utcákon alig lehet
előrejutni. A járdára való felugratást a félméteres járdakő teszi
lehetetlenné. Végre találtunk parkolóhelyet és a motorok őrzését egy
láthatólag kevéssé elfoglalt fiatalemberre bíztuk.

A belváros teljesen felújították, az utcák üzletekkel, éttermekkel,
bankokkal tömve. Megnéztük
Európa leghosszabb hársfasorát az Ung partján (2,2 km hosszú),
aztán megebédeltünk a Kaktusz étteremben, amely mint kiderült, az egyik
legdrágább étterem is. De legalább volt angol nyelvű étlapjuk.

Az ungvári várat csak kívülről néztük meg, a skanzenre pedig nem
jutott időnk. Továbbindultunk az Uzsoki-hágó felé.
Ahogy elhagytuk Ungvárt, a környezet egyre szebb lett, a
síkságot felváltotta a Kárpátok. Errefelé már csak néhány autóval
találkozunk. Az út az Ung folyó és a vasút mellett vezet felfelé. Pár
kilométer után a nevickei vár romjaihoz értünk. A várfalak megmaradtak,
de igazából nem tartogat nagy látványosságokat a rom. A környezet
azonban egyre vadregényesebb, ahogy magasabbra érünk. A hágó felé
haladva több száz éves fatemplomokat találunk, pl. Szil és Csontos
falukban.

A falvakban
általános közfeltűnést keltettünk motorjainkkal, az emberek
megállnak, vagy körénk gyűltek, elsősorban a fiatalok. Nagybereznán
ittunk egy jó kávét, 2 hrivnyáért, a presszó melletti jól felszerelt
boltban (európai választék, csak pult mögül kell kérni) ismét
bevásároltunk. Kiderült, hogy a jégkrémek (Magnum méret) itt átszámítva
alig 50 Ft-ba kerülnek, ezt a lehetőséget utunk során többször
kihasználtuk.

Az uzsoki-hágó 889 méter magas, és
a magyar mérnökök által tervezett vasút is felkapaszkodik ide.
"Kárpátaljai Semmeringnek" is hívják az itteni vonalszakaszt, a vonalon
hat alagút és több nagy híd is van. Korábban itt volt a határ
Lengyelország felé, telefonjaink át is kapcsoltak a lengyel
szolgáltatóra. A környezet festői, és az út is tűrhető.

Uzsokon a völgyben minden különösebb vizsgálat nélkül átmotoroztunk
egy ellenőrző-ponton, a másik ellenőrző pont a hágó tetején, az egykori
határon található, ahol visszafordultunk.
Az Uzsoki hágóért az első világháborúban komoly csaták folytak,
meglepetésünkre magyar nyelvű katonai emlékművet találtunk egy kis
fenyves közepén.

Innen a Kárpátok vonulatát követve Szarvasháza felé indultunk, jó
minőségű murvaúton.
Rengeteg kóbor kutyával találkoztunk, amelyek rendszeres követőinkké
váltak. A riasztó sprayt is bevetettük, de inkább csak arra kellett
figyelni, hogy ne kerüljenek a kerék elé. Kora este értünk
Szarvasházára, ahol a közeli sípályáknak köszönhetően több hotelt is
találtunk. Itt éjszakáztunk, 2000 Ft-ért, egy belsőleg teljesen
felújított és színvonalas szállóban.

Arra még futotta erőnkből, hogy este elmenjünk a Vereckei-hágóra. Az
odavezető út rendkívül rossz minőségű, néha hasznosabbnak tűnt a
kanyarokat a domboldalon keresztül levágni. Amennyire sokat vártunk a
helytől, és amennyire ismert a magyar történelemből a Vereckei-hágó,
annyira nem találtunk itt semmit. Néhány elhagyott turistaház és
emlékműmaradvány maradt az utókorra az út mellett. Ha egy földúton kb.
1 km-t továbbmegyünk az erdőben, akkor megtaláljuk
a vereckei emlékműtorzót, amelynek befejezésére az ukrán
hatóságok nem adták meg az engedélyt.

A hely szellemétől kissé elfogultan és csalódottan indultunk vissza a
szálláshelyre, amelyet később csak fokozott, hogy Alsóverecke faluban
hangos "magyarok_!" kiáltás szállt utánunk . Közben
besötétedett, és a sötétség a falvakban több figyelmet igényelt, mert
egyáltalán nincs közvilágítás, és a falu népe az utcán él
esténként.

Másnap Ökörmező felé indultunk tovább, az út a Kárpátok gerincével
párhuzamosan vezetett. Közben felmentünk a Volóci hágóra (1014m) is.
Fenyvesekkel, erdőkkel tarkított vidéken motorozhatunk erre, az út a
völgyben mindig valamilyen folyó mellett visz. A vidék falvaiban sok
eredeti zsindelytetős ház maradt meg.

Ökörmezőn tankolás után balra fordultunk Alsószinevér felé, hogy
megnézzük a nemzeti parkot. A természeti szépségek miatt 1989-ben
létesített parkba gyönyörű út vezet a Talabor patak mellett. Az utolsó
kilométereken az út rossz minőségű, de megérte ide eljönni. Az
ismertségnek köszönhetően sok a turista is. A nemzeti park
nevezetessége a Szinevéri tó, amelynek keletkezési körülményei a
Gyilkos tóéval azonosak, 1000 méteren fekszik és tényleg gyönyörű.
Külön belépővel egészen a tópartig motoroztunk fel. Ezután hatalmas
saslik ebéd következett. A park bejáratához közel megtalálhatók
az Árpád-vonal egykori erődítményei is, teljesen ép állapotban.
Ezeket a szovjet csapatok előretörései ellen építették a második vh.
végén, de nem vették hasznukat. A vonal bunkerei Kárpátalja több helyén
is fellelhetők (Rahó, Kőrösmező, Vízköz) külön tábla hívja fel rá a
figyelmet.

Eredeti tervünk szerint Alsókalocsa után a T0728-as úton Királymezőre
mentünk volna, de már a faluban
bizonytalan véleményeket hallottunk az út járhatóságáról. Az
utat rendes aszfaltozott útként jelöli a térkép mintegy 20 km megtétele
állt előttünk. Tervünk hallatán igencsak csóválták fejüket a
helybéliek: "motorral, azzal még lehet" - mondták, de nem tűntek túl
meggyőzőnek. Nekivágtunk. Az út jó minőségű murvaúttal indult, aztán a
falu végén földúttá vált, és 5 km után végképp járhatatlan lett. A
nehéz erdőművelő gépek miatt a nyom kimélyült, továbbmenni a sár és az
időhiány miatt nem mertünk, visszafordultunk. Talán egyszer majd
átjutunk.

A helyi felvásárló-helyen áfonyát vettünk, aztán délnek
fordultunk. Itt is meglepetés várt, ugyanis a Talabor folyó Alsókalocsa
és Kövesliget között néhány évvel ezelőtt több helyen elmosta az utat,
a helyreállítási munkák lassan haladtak, ezért évekkel az árvíz után is
le volt zárva. Azért nekivágtunk, nem akartunk óriási kerülővel a Tisza
völgyébe menni. Igazunk volt, bár sok helyen csak motorral megkerülhető
szakaszon jutottunk előre. A kerülő keresztülhúzta terveinket, ezért a
Tisza alsó folyásánál kerestünk szállást a túlnyomórészt magyar
anyanyelvűek lakta Visken.

A településen fejlett faluturizmus működik, Ötvös Ida vezetésével. Őt
kerestük, és itt is maradtunk éjszakára. A híres helyi paszulylevest és
szilvalekvárt mi is megkóstoltuk. Másnap a hatalmas szalonnás rántotta
után a Tarac völgyében indultunk felfelé, hogy Királymező eredeti
fazsindelyes házait megnézzük. A környéken sok német ajkú lakos élt,
ezt mutatja Németmokra település neve is, valamit faluban található
"Ischl" presszó.
Az utat itt is elmosta a folyó, amely nagyon rossz minőségű
volt, de a környezet szépsége kárpótolt ezért. Innen másfelé nem lévén
út, délnek fordultunk, a Tisza völgyének.

Gyertyánligeten keresztül igen kanyargós erdei úton szép Rahó városába
jutottunk, ahol a Fehér és a Fekete Tisza összefolyása található. Innen
frissen felújított, jó minőségű út vezet Tiszabogdányba és a Hoverla
(Hóvár) alá.
Mi Kőrösmező felé mentünk, a Tisza folyásával szemben. A völgy
sokszor elkeskenyedik, kiszélesül, ahogy magasabbra jutunk, nagyon szép
vidék. A szorosan a folyó mellett vezető utat sokszor csak ideiglenesen
javítják meg, a tiszai árvizek minden évben elbontják.

Kőrösmező kalandozásunk utolsó célja volt, a környezet szépsége,
a Fekete Tisza forrása, a magyar kisebbség és az itt magasodó
Pietrosz és Hoverla miatt. Déli végén szép fatemplom emelkedik. Még
elmentünk a közeli Tatár hágóra, (921 m) amely nevét onnan kapta, hogy
a tatárok ezen a hágón törtek be rendszeresen Magyarország területére.
Különösebb emlékeket itt nem találtunk, kis pihenő és fagylaltozás után
indultunk vissza Viskre. Elgondolkodtató volt az egykori határhoz közel
egy útátjáróban megtalált vasúti-sínfelirat: "Diósgyőr, 1893". Ennyi
maradt...

Kissé lehangoltan indultunk visszafelé. Rahótól délre található Európa
földrajzi középpontja, ahol két emlékmű is található,
egyiket az Osztrák-Magyar-monarchia mérnökei mérték ki, a másikat
ettől 20 méterre a Szovjetunió állíttatta. A két emlékmű között
stílusban és méretben jelentős különbség van, a turisták általában az
új emlékműnél álltak. Mi persze (nemcsak ezért) a régi mellett
döntöttünk, amelyen ott áll a felirat: "Gradum Meridionalium et
Paralellorum forum Europeum - MDCCCLXXXVII"

Egy gyors saslik-ebéd után Aknaszlatina érintésével visszamentünk
Viskre. Itt van
Európa legnagyobb föld alatti sótartaléka. Este még
elmotoroztunk a hegyek alatt fekvő Sajánba, és megkóstoltuk a híres
források vizét.

Másnap reggeli után hazaindultunk. A huszti várat csak távolról
néztük meg, a fák eléggé benőtték már. Bevásárlás és tankolás után
Tiszaújlaknál léptük át a határt. A kilométeres autósort végigelőztük,
és szemtelenül beálltunk az ellenőrző ablakhoz. Az ukrán határőrnek két
kérdése volt: merre voltunk, és hány köbcentisek a motorok. 5 perc
alatt átjutottunk.

Összefoglalva: a határátlépés miatti kellemetlenségek
kivételével jó emlékű utat tehettünk meg. Nyugodtan javasoljuk ezt a
vidéket motoros bejárásra, mert a táj ismeretlen, szép és vad, az utak
többségében jól járhatók, az emberek nyíltak és egyszerűek. Igazi
veszélyt a motorosokra az jelenti, hogy rengeteg kóbor kutya él az
utcákon, amelyek a motornak is nekiugranak.

Sok magyar emberrel találkoztunk, jó volt magyarul beszélgetni a
helybeliekkel. Az árak a magyar színvonalhoz képes alacsonyak, de azért
érdemes utána számolni. Élelmiszert minden településen, még hétvégén is
lehet vásárolni, szállást a hegyekben sok helyen találunk, egészen
színvonalasakat is, 1000-4000 Ft/fő árért, de szálláshelyből jobb előre
felkészülni.