A szezon második felét kezdték meg a Brit Nagydíjjal a GP versenyzők a
125 köbcentiben. Az már most világosan látszik, hogy Alvaro Bautista
csak elveszítheti a világbajnoki címet Mika Kallio vagy esetleg egy MVA
Asparos csapattársa ellenében. Sajnos az idei szezonban Talmácsi
Gábornak semmi se jött úgy össze, ahogy az év elején tervezte. Ha
belegondolunk abba, hogy tavaly ilyenkor vezette a világbajnoki
tabellát, most pedig az első tízért is meg kell küzdenie, kicsit
elszomorodunk a csapatváltása miatt. A pénteki és szombati edzések után
Bautista, Kallio, Mattia Pasini és Simone Corsi állhattak oda az első
rajtsorba. Talmácsi Gábor a 15., Tóth Imi a 31. helyről vágott neki a
versenynek.
A rajt után a szokásos MVA Aspar különítmény távolodott el Kallióval
és Pesekkel kiegészítve a mezőnytől. Néhány kör után Bautista magasabb
fokozatba kapcsolt és üldözőit leszakítva óriási főlénnyel,
magabiztosan aratta idei 4. futamgyőzelmét, megerősítve ezzel vezető
pozícióját a világbajnokságon. A második helyért végig Kallio és Pasini
gyilkolták egymást. A nagy küzdelemből a végén Kallio jött ki jobban,
amikor is az utolsó visszafordító kanyarban sikerült megelőznie az
addig vezető Pasinit, és megszerezte a 2. helyet. A 25 körös futamot
Talma a 15. helyről kezdte egy jó rajttal A futam során a 8-12. hely
között liftezett, végül pedig a 10. helyen ért célba. Tóth Iminek ez
nem sikerült, mivel jó rajtja után hiába jött fel a 20. hely
környékére, a túlbuzgó Georg Fröhlich egy elhibázott féktáv végén
kiütötte alóla motorját, és nem tudta folytatni a versenyt.
125 köbcentis futam végeredménye:
1. Alvaro Bautista Aprilia
2. Mika Kallio KTM
3. Mattia Pasini Aprilia
4. Hector Faubel Aprilia
5. Sergio Gadea Aprilia
6. Joan Olive Aprilia
7. Lukas Pesek Derbi
8. Thomas Lüthi Honda
9. Nicolas Terol Derbi
10. Talmácsi Gábor Honda
Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének állása
9 futam után:
1. Alvaro Bautista SPA 185 pont
2. Mika Kallio FIN 133 pont.
3. Sergio Gadea SPA 114 pont
4. Mattia Pasini ITA 112 pont
5. Hector Faubel SPA 110 pont
6. Lukas Pesek CZE 86 pont
7. Thomas Lüthi SWI 70 pont
8. Talmácsi Gábor HUN 63 pont
9. Simone Corsi ITA 59 pont
10. Joan Olive SPA 53 pont










