Az 1200-as Bandit 1996-os bemutatkozásakor igazán nagy dobásnak
számított. Mindent mutatott, amit egy motorból kell. Hatalmas,
levegő-olaj hűtésű blokkja sok nyomatékot tolt a pilóta alá, nem nagyon
voltak műszaki típushibái, és ami a lényeg, nagyon kedvező ára volt egy
1200-as géphez mérten. Nem is maradt el a siker, 10 éven keresztül
kisebb módosításokkal rengeteg talált belőle gazdára. 2007-re azonban a
Suzuki kénytelen volt alaposan felfrissíteni a motort, mivel a régi
blokk már nem tudott megfelelni az új, Euro3-as normáknak.
A Suzuki nem követte más gyártók példáját, miszerint egy superbike
gépük lebutított változatát rakták egy naked vagy túramotorba. Helyette
egy teljesen új blokkot tervezett, amelynek kinézete ugyan megegyezik
az elődével, megtartva ezzel a Bandit decens karakterét, azonban
műszakilag egy darab alkatrész sem került át a régi blokkból. Az új
1250 köbcentis erőforrás négyhengeres, négyütemű, hengerenként
négyszelepes, vízhűtéses és benzinbefecskendezős, ezzel bőven teljesíti
az Euro3 normákat. Teljesítményadatok nem kerültek még napvilágra, de
az szinte biztos, hogy a blokk gőzmozdony jellegű nyomatékkal bír,
követve az elődök hagyományát.
A hasonló blokk megengedte, hogy a vázat és az egész motort alig
kelljen megváltoztatni. Apró stíluselemekben változott csak a nagy
Bandit formaterve, a fék maradt a jól megszokott Tokico négydugattyús
nyergekkel szerelt dupla első féktárcsa, igényre akár ABS-szel is. A
futómű is maradt a régi, elöl hagyományos kivitelű, előfeszítésükben
állítható teleszkópvillák, míg hátul előfeszítésben és húzófokozatban
állítható rugóstag. Az újdonság kapható lesz az 1250A kódjellel
változatban fejidom nélkül, és 1250SA jelzéssel túrázásra alkalmas
fejidommal. Várhatóan az ára csak minimálisan fog növekedni, ha a
Suzuki nagyobb darabszámban akarja értékesíteni túragépét.










