A legpofásabb V-Rod

Először is nem valami népes család a VRSC família. Nem mintha ez bármit is számítana. 2002-ben a V-Rod rendesen szétcsapott a Power-Cruiserek között, helyre téve a chopperes erőviszonyokat. Ez volt az a Harley-Davidson, amit kifejezetten a Harley-gyűlölöknek fejlesztettek - Porsche segédlettel.

hirdetés

Stílusa arcátlan,
mintha csak egy rajzfilmből gurult volna ki. Én így képzelem el
azt a járgányt, amin a szuperhősök közlekednek. A motor idomain nem
kendőz el semmit a fényezés, ahol csak lehetett, polírozott alumínium
elemeket használtak. A telikerekek, az első teleszkópok borítása vagy
az előre nyúló fényszóró, mintha csak hasítaná a szelet.

V-Rod

A
V-Roddal nem csak
megbarátkoztak a vásárolók, a befektetők, az újságírók, hanem
mindannyian elismerték - még a nótórius kételkedők is -, hogy
a Harley-Davidson megcsinálta, azaz a 100 éves hagyományaihoz
mereven ragaszkodó gyár is képes modern motorkerékpárt gyártani.

Négy éve még csak remélhettük, hogy a V-Rod a Harley-Davidson
modellek új családjának csak az első tagja, amit számos V-Rod változat
követ. A folytatásra 2005 elejéig kellett várni, ekkor érkezett meg a
VRSCR Street Rod válaszul arra, hogy
a V-Rod-ot elég sok kritika érte amiatt, hogy a látvány és a jó
kiállás érdekében túl sok kompromisszumot kellett kötni a
használhatóság és a kényelem rovására.

A Harley VRSC, vagy
az első modellről egyszerűen csak V-Rod-nak nevezett család 2006-os
új tagja volt a Night Rod. Alacsony ülésmagasságot, döntött első
villát kapott, mint a V-Rod, míg 120 LE-re pumpált motorját és
kipufogórendszerét a Street Rodtól örökölte, ahogy még számos egyéb
apró részletet. A két modell között a Night Rod azért is
összekötőkapocs, mivel a vezetőüléshez egyszerre tartozik előre tolt
lábtartó és középen, az ülés alatt található lábtartórendszer is.

A Night Rod sajátja a fekete blokk polírozott hűtőbordákkal

Nekem tetszik az az elgondolás, ahogy a Harley elképzelte magának a
power cruisereket. Míg más gyárak egyre hatalmasabb V2-eseket zúdítanak
a köbcentiháborútól megzavarodott vásárlókra,
a Harley ragaszkodik az 1135 cm
³-es, még Harley viszonylatban is kicsi V2-eshez. Az
igazi erő viszont sokkal többről szól, mint köbcentihajkurászás. A
vízhűtéses, felülvezérelt, hengerenként négyszelepes, 120 LE-s motornak
semmi oka szégyenkezni még az 1800-2000 cm
³-es óriások között sem.

Szolíd bukókeret,

A finom kuplung- és gázkezelésre szükség van. Már alapjárattól szépen
meglódul, és
2000 1/min-től egészen a 9000-es fordulatszámhatárig egy mozdony
makacsságával tol. A kuplung erőlködés nélkül használható, a váltó
pontosan vált. Bár meg kell kockáztatnom azt a kijelentést, hogy a
váltóra minimális a szükség. Az egyes fokozat szinte vég nélküli,
viszont ötödikben is majdnem olyan lendületesen gyorsít 80-ról 120
km/h-ra, mint harmadikban, így aztán országúti előzéskor semmi szükség
a visszaváltásra.

Tankolni az ülés alá

A Night Rod váza a V-Rodtól származik, így megegyezik 685 mm-es
ülésmagasságuk is, mely minden számba jöhető pilótának kényelmes. Ahogy
az ősnél megszokhattuk,
a Night Rod 14 literes üzemanyagtankja is az ülés alá került,
így a benzin is hozzájárul a rendkívül alacsony súlyponthoz. És most
motyogjuk is el hálánkat a tervező elmének, hiszen a Night Rod
feltankolva 284 kilót nyomó testét mindenféle megrázkódtatás nélkül
mozgathatja az is, aki nem jár hetente kétszer edzőterembe.

A villaszög két fokkal meredekebb, mint a V-Rodé (38 fokról 36-ra
csökkent), de a kormánynyak szöge (34 fok) azonos, így aztán a VRSC
család leghosszabb, 116,8 mm-es utánfutásával rendelkezik. Bárhogy is
van, mégis
könnyebben és precízebben lehet manőverezni a Night Roddal, mint az
átlag chopperekkel. A lábtartó végére szerelt hosszú koptatószeg
egy cseppet sem túlzás, pedig a szokásosnál magasabban van a pedál.

A Harley fékeinek alkalmatlanságáról szóló károgásoknak vége. A
Street Rod után 2006-tól az összes VRSC modell, így a Night Rod is
rendes, négydugattyús Brembo féknyergeket kapott és hozzávaló, szép,
nagy féktárcsákat előre. Meggyőzően hatékonyabb, mint a régi V-Rod
fékei, a léghűtéses V2-esekről nem is beszélve. Ami hiányzik, mindössze
annyi, hogy nem állítható az első fékkar.

Annak idején az alacsonyabb motorosoknak csalódást okozott a V-Rod
messze előre épített lábtartórendszere, mivel komoly comb- és hasizom
gyakorlatokat kellett végezni egy-egy sebességváltáskor, vagy a hátsó
fék használatakor. A Street Rodot meg éppen a hosszúra nyúltak
kritizálták, hogy maguk alá kellett hajtogatni lábukat. A Night Rod
mindenkivel jószívűen bánik,
a szint alattiak örömére a fő lábtartórendszer a váltóval és fékkel
középen van, míg az előre tolt lábtartó lehetőséget ad arra, hogy
kényelmesen kinyújtóztassuk az alsó végtagokat. Nagyobb tempónál
azonban gyorsan hátra kerül a láb, bár 200 km/h felett már küzdeni kell
a fennmaradásért, hiába a kis fejidom.

Az üléssel teljesen meg voltam elégedve. Öblös formája megakadályozza,
hogy egy meggondolatlanul nagy gázadásra hátra csússzon a vezető, míg
két tankolás között - igaz az üzemanyagtank mindössze 140-180 km
hatótávolságot engedélyez temperamentumtól függően -
ki lehet bírni fészkelődés nélkül. Az utasnak is van helye, de
az előbbi kijelentés rá nem áll.

A három részre osztott műszerfal közepén van a kilométeróra, benne
kicsi LCD kijelzőről olvashatjuk le a pontos időt, az össze illetve
napi megtett kilométerek számát (a napi számláló dupla), no meg azt is,
hogyha fogytán van az üzemanyag, akkor még hány kilométert tudunk
megtenni a benzinkútig anélkül, hogy végül tolni kelljen a motort.
Baloldalon a fordulatszámmérő,
jobboldalon az üzemanyag-szintjelző mutatója van szinte folyamatosan
mozgásban. A visszajelző fények a szokásosak: az index, a refi, az
üres, az olajnyomás, a hűtőfolyadék hőfoka, a motordiagnosztika és a
riasztórendszer kapott saját izzót.

A Night Rod a V-Rodok minden jó tulajdonságát egyesíti magában.
Ráadásul
a családban a Night Rod a legpofásabb. A kis idom segít első
pillantásra megkülönböztetni a többiektől, de ezen kívül számos egyéb
apró ismertetőjeggyel is rendelkezik, mint például a kerekek, vagy más
a motorblokk színe. Ára a V-Rod és a Street Rod között van félúton, a
tesztelt mattfekete - szerintem legmutatósabb - verzióért 5 370 000
Ft-ot kérnek. A Kawasaki VN2000 4,5, a Honda VTX1800 mindössze 3,3, a
Yamaha XVS1900A 4 millióba kerül. A különbség nem csekély, de a japánok
csak az árban jobbak...