A motokrossz világbajnokság hivatalos honlapján immáron második
alkalommal jelent meg interjú az MX1 kategóriában versenyző Németh
Kornéllal. Az interjú szerint Kornél neve egyszer majd sokkal ismertebb
lesz, mint jelenleg. A magyar versenyző családjában nem újdonság a
motokrosszozás. Édesapja 10-szeres Magyar bajnok, és Kornél ennek
hatására, bár eleinte csak szórakozásból kezdte el a motorsportot.
Mindössze 7 éves volt, mikor első versenyét futotta, és 1998-ban már az
első motokrossz GP futamán indult, ahol két pontot szerzett Ausztriában
a 125 köbcentis géposztályban. Mindezt annak ellenére, hogy kétszer
bukott, de így is 14. és 16. lett a két futamban. 2000-ben harmadik
helyen végzett a 125-ösök Európa-bajnokságában, mindössze Antti
Pyrhonen és Kevin Strijbos (egyik legnagyobb név jelenleg a
motokrosszban) tudta megelőzni. 2001-ben Kornél ismét a Motokrossz
világbajnokságon szerepelt, de csak néhány pontra futotta a CHAMP KTM
színeiben.
Németh Kornél nem tudott megélni a krosszozásból, így átment egy
időre Freestyle-t motorozni Amerikába. Az utazás a lehetőségek hazájába
felnyitotta a szemét, micsoda pénzeket lehet könnyedén keresni a
Freestyle-ban, bár nem a pénz vezette ide. 1998-ban kezdte el ezt a
műfajt, kizárólag szórakozásból, de 2001-re már főként ezzel
foglalatoskodott. Ekkor kevesebb lett a motokrossz Kornél életében.
Olyan nevekkel csinálta együtt ezt a sportot, mint Nat Adams, vagy
Dusty Miller, a legjobbakkal. Sokszor akár 4000 dollárt is megkeresett
egy-egy bemutató alkalmával, azonban a nagy szerelem mégiscsak a
motokrossz maradt. Rájött, a Freestyle nem igazán az ő sportja, ezért
visszatért a régi szerelméhez, a motokrosszhoz. Ebből ugyan nem tud túl
jól megélni, de azért elboldogul feleségével, és kéthetes fiával,
akikkel jelenleg Németországban élnek. 2004-ben jöttek az első
motokrossz sikerek az MX3 géposztályban, ahol Kornél sikerei révén utat
talált az MX1 királykategóriába. Az MX1-be kerülve tavaly már hetedik
helyig jutott abban a csapatban, ahol motorját fél-gyári szintre
képesek felkészíteni. Idén megismételte hetedik helyét már kétszer, és
volt összetett hetedik is. Kornél jelenleg a 12. a világbajnokságon, és
a hírek szerint több gyári csapat is felfigyelt már
teljesítményére.










