A bal vállammal nézek farkasszemet egy apró monitoron, aminek jobb alsó sarka 203 km/h-t mutat. Aztán a számláló fekete lyukba dobott ólomtéglaként zuhan 120-ig, és fémes csörömpöléssel mind a hetvenhat edzetlen, sárnehéz kilóm fennakad a négypontos Sabelten. Felhördül az S54B32, szétken az ülés hátulján, én meg arra gondolok, hogy mit szólt volna Sir Isaac, ha az ominózus alma nem a fejére esik, hanem vadul szegycsonton találja szemből.
Az imént természetesen hazudtam. Isaac Newton egy pillanatra nem jutott eszembe. Az agyam tudománytörténeti hasonlatok helyett a számára teljesen szokatlan, nem a talp alól érkező gravitáció feldolgozásával volt elfoglalva. Ezenkívül a testem összes verejtékmirigye azt mondta: platty, majd sós izzadtságot szecernált.
A Misano World Circuit nemrég alakult át, sokkal technikásabb pálya lett belőle, és meg is fordult: a 4,2 kilométeres új pályán óramutató járásával megegyező irányban megyünk végig a 16 kanyaron.
A start után egy cseles jobb-bal-jobb kombinációval indul, hármasban, nem gyors, de rengeteg időt lehet veszíteni értelmetlen gázadásokkal és túlzott fékezéssel.
Utána egy éles jobbkanyar kettesben, majd az első alkalom, ahol le lehet padlózni, aztán egy gyors balkanyart követően a viszonylag hosszú egyenes. Ennek a végén mentünk a Z4M-mel 200 fölött, ötösben.
Itt kell egy nagyot fékezni és kettőt visszaváltani, a majdnem-hajtű nyolcadik kanyarba, ahonnan egy rövid egyenes után átjutunk a megtévesztő hátsó szakaszba, aminek a közepén az a fajta gonosz, villámgyors kanyar van, amit valószínűleg csak az tud padlón bevenni, aki szárnyas autóban ül és tíz éve versenyez. A hátsó egyenes végén a 14. kanyarban visszafordulunk, az utolsó pedig balra kilencven fokkal rávisz a célegyenesre.
Mindezt Paolo, a Guidare Pilotare oktatója mutogatja végig egy állványos táblán a boxutca bal szélén. Kihajtható székeken ülünk a nyers betonon, Paolo szenvedélyesen mutogat, az egyik falon egy hatalmas M6 plakát. A ma esti autópark a két Z4M mellett egy 335i, egy 130i és egy Mini Cooper S. Ja és kint áll egy kék M5.
Mitől M az M?
Andy Phillips, az utat szervező Cisco Systems fejlődő piacokért felelős PR menedzsere, egy BMW Z4 3.0si tulajdonosa. Ez a Z4M alatti modell, 3,2 helyett 3 literes soros hathengeres motorral, 343 helyett 265 lóerővel. Eredetileg a 2.5i-t ment megvásárolni, aztán a szalonban szívre ható értékesítési folyamat áldozata lett.
Andy vadul gesztikulál, miután három kör után kiszáll a számára szokatlan bal oldali vezetőülésből. „A legnagyobb különbség a tömeg, a Z4M sokkal, sokkal könnyebbnek érződik” – mondja, de valami megtéveszthette: az M egy mázsával nehezebb a 3.0si 1395 kilójánál.
„És keményebb a futómű. A saját kocsimon van egy sport gomb, de még ha lenyomom, az is jóval imbolygósabb. Ez? Mint a beton.”
„Vezetted már pályán?” – kérdezem, mire Andy megrázza a fejét, de hozzáteszi, hogy az országúton azért jellemzően keni neki.
Kapunk elrettentésül egy kis videót. Minden autó fel van ugyanis szerelve telemetriával, ami a gázadás és a fékezés mértékének regisztrálása mellett képet is rögzít az utastérből és a lábtérből. „Fontos, hogy a kanyarokban vegyük el a gázt, és úgy fékezzünk, ne maradjon a lábunk a gázon, véletlenül sem” – mondja Paolo, a kivetítőn közben valaki 184-gyel egy kanyar felé közelít, a telemetria szerint rááll a fékre, de háromnegyed gázon marad. A motorhörgés mögül megszeppent „oh, fuck”, az autó kiesik a kanyarból, megpördül, megpördül még egyszer, a belső kamera mutatja a sofőrt, ahogy döbbenten letörli a homlokát.
Szóval tapintható a feszültség. A társak a Cisco emberei, valamint technológiai és gazdasági újságírók, ennek megfelelően ők tudnak vezetni, én nem. Paolo mondja, hogy semmi gond, beülök mellé a Z4M-be, megyünk egy kört, vigyorogva vállon csap, én meg egy kicsit hülyén érzem magam.
Valaki reszelős vinnyogással felcsavarja a garázs ajtaját. Kisétálunk a boxutcába. A narancsvörös naplemente fölött ametisztlila az ég, és hát ebben a fényben még a furcsa formájú Z4 is gyönyörű.
