Átlép Sparkon, Pandán

Menetpróba – Skoda Citigo (2012)

2012.03.06. 10:08
Lehet, hogy csak 3,5 méter hosszú, lehet, hogy csak egyliteres a motorja, és lehet – bár ez fáj majd –, hogy nem lehet lehúzni a hátsó ablakait, de a Citigo keményen odateszi magát, amikor bizonyítania kell: ma valószínűleg ő a legjobb mini.

Kevesebb mint húsz év alatt a Skoda ványadt, egyautós, viccek tárgyát képező márkából széles modellpalettát felvonultató – Fabia, Octavia, Octavia Classic, Superb, Yeti, Roomster –, nemzetközileg magasan elismert branddé vált. Miközben az elmúlt két évtizedben a konszernen belül jókora előnnyel induló Seat folyamatosan csúszott lefelé – tegyük hozzá halkan.

A válság évei alatt is folyamatos volt a márkánál a növekedés, ezért a jó eredményekhez már elég lenne félvállról haknizni egy keveset a tervezőknek. A cseh azonban németebb a németnél, jobban vágyja a sikert az amerikainál, nem áll meg félúton. Most, hogy már csak várni kellett volna az öltözőbe küldött virágokra, a kínálatba – épp csak az ízéért – becsusszantottak egy újabb autót. Megvan a hetedik, így már szépen néz majd ki a 300 grammos papírra nyomtatott, lakkozott borítójú összcéges prospektus.

A Citigo alulról toldja meg a Skoda-skálát, tehát egy úgynevezett miniautó, a Chevy Spark, a Hyundai i10, a Fiat Panda, a Renault Twingo, Toyota IQ, Aygo, Citroen C1, Peugeot 107 és a Kia Picanto vetélytársa. Hossza alig 3,5 méter, súlya nem éri el az egy tonnát, motorja az egy litert. Ha Japánban nem is menne el kei-carnak, Európában méretben azért ez nagyjából az alja mindennek, innen lefelé már csak a Smart van és azok a guruló kukák. Hogy is hívják őket? Mopedautók.

Azt az alja szót az imént, nos, azt tényleg csak a méretekre értettem. És még azokra sem igazán. 136 centis belső szélességével, alaphelyzetben 251 literes csomagtartójával a Citigo első a szegmensében, és nem egy kiskocsit megszorongat. A nem osztályelső egyéb dimenziókon sincs mit szégyenkezni. Például megtermett emberek sem találják majd szűknek az első üléseit, még talán kicsinek sem.

Csodával határos módon marad mögöttük is elég hely két – szintén felnőtt – utas beültetésére is. Oké, nem ülnek ott keresztbe tett lábbal, a cekkereiket is ölbe veszik majd, de a támlát súrolva elfér a térdük, feltéve, ha azok ott elöl, nem fetrengenek. A fejeknek pedig abszolút jó a hely, bármelyik ülésen.

Mint tudjuk, minél kisebb az autó, annál szerényebb rajta a profit – az ilyen minik minden eladott darabja után jó, ha egy száraz kenyérvégre valót vihet haza munkából a vállalat. Se hely benne, se pénz rá, mégis vonzóvá és praktikussá kell tenni a kocsit, mert kispénzű vevőből még mindig sok van. A megtérülés itt kizárólag azon múlik, hogy egy márka kellően nagy szeletet bír-e hasítani a piacból a minijével.

Nekiálltak hát nagyítóval pakolóhelyet keresni a Citigo belsejében. Mivel a négy utas lényegében hermetikusan kitölti a teret, ahol pedig nincsenek végtagjaik, fejeik, ott fogantyúk, váltókarok, kormányok, pedálok vannak, ezért nem sok esély maradt tárolórekeszek kialakítására. De azért megpróbálták. Ha nagy üregek nem is, de legalább sokfélék lettek.

Kis háló van mindkét első ülés belső élén akár egyliteres palackok befogadására. Van némi középső rekeszecske is, inkább kis polcnak mondható. A váltó előtt pohártartó, benne kivehető, téglalap formájú, gumírozott mélyedéssel ellátott pohár – ide teszi az ember a mobilt, az MP3-lejátszót. A műszerfalon egy csíptető fényképnek, autópályajegynek, emlékeztetőnek, a szélvédő szélén másik, hasonló csíptető parkolócédulának.

Jutott hely térképzsebeknek is mind a négy ajtóban (bár ezek inkább üvegtartók), a csomagtartóban – amely mély, de nagyon rövid – pedig van négy rögzítőfül és két tartóháló. Egyik a háttámlákra szerelve, másik a magasra sikerült rakodóperemen belülről. Ja, és az utastérnél maradva: a kesztyűtartóba is több fér egy pár kesztyűnél, a zárjából pedig cekkertartó fül hajtható ki. Az ördög a részletekben lakik.

A szolgáltatásokkal sem spóroltak. Természetesen kapunk légkondit, kormányszervót, központi zárat, rádiót, sőt, még ülésfűtést is. Itt jutottunk el a legérdekesebb megoldáshoz: a műszerfal tetején állandó tartókocsányhoz. Ezen lakik a Navigon márkájú, Move&Fun kütyü. Átlagember megesküdne, hogy egyszerű, zsebben hordozható navigációs készüléket lát, és nem járna messze az igazságtól, hiszen ezt is magával viheti.

De ennél több funkciót is ellát a készülék. Rajta keresztül lehet telefonálni (ha bluetooth-os a telefonunk), a parkolóradar itt jeleníti meg figyelmeztető jelzéseit, ezen látjuk, ha nyitva maradt valamelyik ajtó, zenét is tölthetünk rá, és a fedélzeti számítógép is rajta kommunikál velünk. Hogy tud-e navigálni? Igen, méghozzá egészen tűrhetően.

A sok ügyes ötlet, az olcsó, de jól tálalt, igényes felületű műanyagok elaltatják a kritikust az emberben. Emiatt késve veszi észre, hogy az ülések viszonylag kényelmesek ugyan, de ha a teste mondjuk, kisebb lenne, már nem biztos, hogy ennyire örülne, mert sem a háttámlával egybeépített fejtámasz, sem az övek magassága nem állítható.

Ennél sokkal fájdalmasabb veszteség, hogy az ötajtós Citigo birtoklásával részesévé válunk a Vissza a jövőbe című film csehszlovák interpretációjának: a lassan negyven évvel ezelőtt bemutatott, és e tulajdonsága miatt már akkor is igénytelennek tartott 105-ös óta először fordul elő, hogy sokajtós Skodában ne lehessen leengedni a hátsó ablakot. Veszélyes gyakorlattá kezd ez válni, nézzék csak, mennyire rossz ötlet volt már ez a spórolás a Citroen DS4-ben is…

Oké, oké, tudjuk, hogy jobb is, ha a hátul utazó gyermek nem tekergeti összevissza az ablakot, mert ha letekeri, huzatot kap, aztán a végén kinéz, és megéli, amit Robespierre a francia forradalom idején. Meg aztán úgyis a fejtámlára befőttesgumizott DVD-n nézi a Micimackót, és le se tojja, mi van odakint. De azért ez fáj, tudják, a lehetőség, az elvett demokrácia. Nesze semmi, fogd meg jól alapon azért némi szellőztetésre van lehetőség itt – a hátsó ablakok kibillenthetők, akár a Citroen C1-ben.

Viszont nem szabad lekicsinylően nyilatkozni a Citigókba szerelt motorokról, hiszen a kicsi a bors, de erős agyonkoptatott sztereotípiája jól illik rájuk. A két motorka műszakilag hajszálpontosan egyforma, még a nyomatékuk is megegyezik, csak a teljesítményük más. A gyengébbik, a 60 lóerős, illetve az erősebbik, a 75 lóerős között a különbség csupán 200/percnyi fordulatszám-különbség, valamint egy áthangolt motorvezérlés.

Olcsó autó, drága technika

Ha sokáig kell gyártani egy autót – márpedig erre szüksége lesz a Skodának, mert minél kisebb az autó, jellemzően annál lassabban térül meg –, nem szabad spórolni a motorba tett technikán. Rövidesen jön a nehezen teljesíthető Euro 6-os emissziós szabvány, a vetélytársak nyilván már most fejlesztgetik azokat a blokkokat, amelyek bemutatásukkor, két-három év múlva simán nagy előnnyel indulnának egy 2012-es konstrukció ellenében. Nem is hiányzik semmi a kis egyliteresből.

Három henger, két vezérműtengely, hengerenként négy szelep, a szívóoldalon változó szelepvezérlés, görgős himbák csökkentik a belső súrlódásokat, segítenek a gázcsere pontos ütemezésében. Korántsem filléres megoldások.

Mivel a Citigo elsősorban városi használatra készül, ezért kiemelten fontos, hogy a motorja gyorsan felmelegedjen – hiszen várhatóan sokszor használják majd rövid távokra. Ennél a motornál emiatt a kipufogó-leömlő egy egységet képez a hengerfejjel, a hűtőrendszer pedig kétkörös.

A váltók is egyediek a maguk nemében, főleg a méretük miatt. A hagyományos szerkezetű, tehát hidrodinamikus kuplunggal szerelt, bolygóműves automata csupán 30 kilogrammot nyom. Az ötfokozatú kézi váltó még kisebb és könnyebb: csupán 34 centi mély és 46 széles, miközben a tömege is csak 27 kg, ezzel a hasonló nyomatékot elbíró váltók között a legkisebb a világon.

Hogy az első futómű és a gépészet zaja minél kevésbé jusson el az utasokig, az egész erőátviteli egységet és a felfüggesztést külön segédvázra tették – ez is egy általában csak nagyobb kocsiknál alkalmazott, igényes és drága megoldás.

Biztonsági vonalon is ott van a topon a Citigo: a tárcsafékei elöl belső hűtésűek, a menetstabilizáló elektronika pedig szériában jár valamennyi kivitelhez. Széria a két első légzsák, s rendelhető fejlégzsák is oldalra. Természetesen ISOFIX-rögzítéses gyereküléseket is fogadnak a hátsó ülések.