Előrebocsátom, hogy elájulok.
Négykor volt a kelés, ami nehezen megy egy olyan hétvége után, amikor előző nap majdnem pont ekkor feküdtem le aludni, de ez már legyen az én bajom. Itt vagyunk a Párizs melletti Mortefontaine-ben, a CERAM tesztpályán, tudják, most vagyunk nagyjából a végső stádiumában a 2016-os Év Autója megválasztásának. A rostán bent maradt hét autó, ezek számos alváltozatát hozták el ide az importőrök. És most izgulnak - szinte hallani a lihegést a gőzölgő kávék fölött zajló beszélgetések aláfestéseként.
Sorsfordító autó, sorsfordító pillanatok a Seatnál, talán nem véletlen, hogy annyi bőrt próbálnak lehúzni az Ateca meglengetéséről, amennyit egy hetven mikronnyi vastagságú fényezéssel ellátott fémszerkezetről egyáltalán csak lehetséges.
Amikor a legutóbbi Év Autója-eseményen voltam (trolloknak: Az Év Autója, nagybetűs névelővel) az Opelnél, s a vacsora mellett már kezdett lenyugodni (avagy épp felpörögni) a hangulat, előkerültek a privát hobbik is. Mert én tudom, amit a többség nem: az ebből az 59 emberből álló társaság igencsak heterogén, vannak köztük mindenféle díjazott újságírók (az ír Michael McAleer), görög raliversenyző (Efstratios Chatzipanagiotou, azaz Stratis), kemény hangvételű, svájci intenetes újságot üzemeltető csávó (a mindig cigiző és félrevonuló, farmerdzsekis Peter Ruch), most már több női tag is.
Év Autója zsűritagként néha furcsa helyekre hívják az embert, utána pedig csak ingatja a fejét – oké, sok mindent elmondtak, de az igazán kézzel fogható rész embargós, a többi meg olyan... hogy a francba lehet ezt cikké kalapálni. Pedig azért akad érdekes dolog, csak forgácsolt alakban.
Eljött ez is. Egyszerűen túl sok helyre jutok el, túl sok mindent látok ahhoz, hogy bennem maradjon minden, amit látok, hallok, néha csak szagolok. Viszont ebben az Év Autója-szakmában annyi a tiltás, illetve olyan sok apróság történik, amit kár eldugni a nagy riportokba, ezért úgy döntöttem (részben winkleri nyomásra): megérett az idő egy új blog indítására.
