A cikk az idén 100 éves Cardo gyár támogatásával készült.

Így aludj az autóban!

2016.06.10. 07:15
Az autóban alvás lehetősége nagyjából azóta foglalkoztatja az embereket, mióta megjelentek az autók. Persze egy kocsi kialakítása ilyen célra jóval körülményesebb, mint egy üres szobáé, éppen ezért több megközelítése is létezik a témának. Ahogy a már-már elcsépelt mondás tartja: itt sem a méret a lényeg. Megmutatjuk, milyen lehetőségek vannak.

Egy átlagos személyautó nem igazán alkalmas az alvásra. A hely szűkösségén kívül túl sok a rögzített berendezés az utastérben, illetve sok fizikai gátja van a kényelmes fekhely kialakításának. Elég csak a sebességváltóbotra, a kormányra, vagy a karnádalagútra gondolni. De mivel az akarat és a leleményesség nem ismer határokat, ezért több ötlet is született a témára.

Guruló hálószobák

Bár manapság már szinte minden személyautó hátsó üléstámlái síkba dönthetőek, ez korántsem volt alapkövetelmény az előző évszázad közepe tájékán. A lépcsős hátú autóknál ez a lehetőség jellemzően csak később jelent meg, a kombiknál azonban viszonylag hamar felismerték a gyártók ennek előnyeit. Bár kuriózum számba megy, de még az apró P50-es Trabantból is készült Camping változat teljesen síkba dönthető, így ágyként funkcionáló ülésekkel, valamint elhúzható vászontetővel.

Trabant P50 Camper
Trabant P50 Camper

Lakóautó vagy lakókocsi? Mi a különbség?

Ahhoz, hogy vihessük magunkkal a hálószobánkat, nem feltétlenül egy önerejéből mozgóképes járművet kell erre a célra átalakítanunk. Mindezt azért fogalmaztuk meg ilyen nyakatekerten, mert a lakókocsi ötlete már pár évvel az autók színre lépése előtt megszületett. Az első utazási pótkocsit az angol Bristol cég építette 1880-ban, a helyváltoztatásért pedig az elé fogott lovak voltak felelősek. A karavánozásnak pár évtized alatt komoly divatja lett, és az autók terjedésével sem szorult háttérbe ez a fajta utazási kultúra, sőt! A sátras utánfutóktól a többszobás lakókocsikig bővült a paletta. Manapság már az sem magától értetődő, hogy a lakókocsis nyaralás olcsóbb, mint a sokcsillagos szállodai szobát bérelni évről-évre, inkább a szerethető kempingező szubkultúra és a sajátos, természetközeli hangulat szól mellette.

Kemping a Balatonnál - Forrás: Fortepan
Kemping a Balatonnál - Forrás: Fortepan

Ha a lakókocsisok szemszögéből nézzük, több érv is szól emellett a lakóautóval szemben, hiszen így a hétköznapokban egy teljesen átlagos, kompromisszummentes autóval járhatunk, amit kényünk és kedvünk szerint cserélgethetünk is. Emellett a lakókocsiban nem kell helyet szorítani a motornak, a váltónak, és az utasüléseknek sem, aminek köszönhetően több lehetőséget is rejt az egyéni elképzeléseink megvalósítására.

A valódi áttörést a lakóautók világában a kisbuszok hozták meg, mivel ezek már méretüknél és felépítésüknél fogva alkalmasabbak ilyen célokra. Nem túlzás azt állítani, hogy Európában a mindenkori Volkswagen Transporter köré épült ki a legkomolyabb lakóautó-kultusz. A német Westfalia cég már az ős-Transporterből, a T1-esből, vagy ahogy a köznyelv ismeri, a hippibuszból is kínált lakó kivitelt, a későbbiekben pedig további más átépítő vállalkozások, illetve a gyár is előállt a saját Transporter lakóautójával.

Volkswagen Transporter T3 Westfalia - Joker
Volkswagen Transporter T3 Westfalia - Joker

Utóbbiak jellemzően bérgyártásban készültek a Westfaliánál, de belső kialakításukban sokkal inkább megőrizték személyautós jellegüket, mint a Westyk. A harmadik és a negyedik generációból, azaz a T3-asokból és a T4-esekből ilyenek voltak a Multivanok, később pedig a Weekender utónevet kapták meg a fél-lakó változatok.

A rock n' roll nem csak egy tánc

Lakóautót persze nem csak venni lehet, hanem építeni is, így abszolút a saját igényeinkre szabhatjuk a belső teret. Ha nincs lehetőségünk hozzájutni valamelyik specialista által a típushoz pontosan megtervezett ágyszerkezethez, legyárthatjuk mi magunk is, ezt hívják rock n' roll ágynak. Az ágy jellemzően a leghátsó üléssor helyére szokott kerülni, hogy a lehető leghosszabb egybefüggő sík felületet kapjuk.

Kép forrása: Keyassets.timeincuk.net
Kép forrása: Keyassets.timeincuk.net

A keretet leggyakrabban vasból szokás hegeszteni, és fával borítani. Ahhoz, hogy menet közben továbbra is lehessen a leghátsó sorban is utazni, az ülőlap és a háttámla egy kétállású vasalattal csatlakozik a kerethez, így megállás után csak pár mozdulat az átalakítás. Ha a szerkezet már összeállt, pótolnunk kell a párnázást is. Hiába dolgozunk precízen, az így kapott fekvőfelület ritka esetben lesz tökéletesen egységes, ezért érdemes beszereznünk egy kényelmes matracot, hogy az autóban ébredés után is olyan kipihentek legyünk, mintha az otthoni ágyunkból keltünk volna ki.

 Ha nem csak a hálót vinnéd magaddal

Északi nyár

A Saab mindig is különc gyártó volt az autóiparban. Sokáig kitartottak a repülőgépes múltjukból magukkal hozott megoldásaik, valamint a speciális formaterveik mellett. Bár a kacsafenekű autóik nem éppen álomszerű lakóautó alapok, a svédek erre is sajátos megoldást találtak:

Kép forrása: Griffinmodels.com
Kép forrása: Griffinmodels.com

Az eddig bemutatott megoldásokhoz képest most ugorjunk egy évfolyammal feljebb a lakóautós iskolában, ahol még éppen elég a B kategóriás jogosítvány, de már szinte minden a lakó funkciónak van alárendelve. Ennek a műfajnak az ősatyja a Hymer, akik 1971-ben dobták piacra első lakóautójukat. Bázismodelljeik jellemzően Fiat és Mercedes-Benz kisteherautók, de ezek szinte alig felismerhetőek a végeredményeken. Sokszor még a gyártó logóját sem találjuk meg a Hymer lakóautókon.

Hymer generációk - Kép forrása: Myvan.com
Hymer generációk - Kép forrása: Myvan.com

Mivel minden egyes négyzetcentiméterrel további lehetőségek nyílnak meg a beltérben, ezért a Hymerek általában komolyan túlnyúlnak a kiindulási modelleken, széltükben és hosszukban egyaránt. Ennek köszönhetően a beltérben valóságos kis apartmanok fogadnak minket hálófülkével, konyhával, étkezővel és akár fürdőszobával. A berendezések tervezésekor természetesen a helykihasználás áll minden más felett. A guruló otthonnak ehhez mérten ára is van, egy új Hymerért 80 és 100 ezer euró között kell a kasszánál fizetni, ami nagyjából a négyszerese az alap teherautó árának.

Guruló házak

Amerikában minden sokkal nagyobb. Elég csak a felhőkarolókra vagy a V8-as motorral szerelt személyautókra gondolni. Bár náluk is léteznek az európai méretű lakóautók, gyakori a nagyobb teherautók, illetve a buszok átalakítása is ilyen célokra. Ezekben minden luxust megtalálunk, amit csak el tudunk képzelni egy felső kategóriás otthonban is. A csempézett fürdőszoba, a márványpultos konyha és a plazmatévé sem ritka.

Art Deco az erdőszélen

Biztosan láttak már olyan amerikai filmet, amiben a magányos főhős egy 1950-es éveket idéző fémkapszulában lakik a város mellett. Ez az Airstream. A kultikus lakókocsikat a mai napig gyártják, de a régi példányoknak is nagy keletje van. A jelenlegi kínálatban öt hossz közül választhatunk, illetve a beltérre is több alternatívát kínál a gyártó.

Hiába a luxus és a fényűzés, a lakóautózás és a lakókocsizás a mai napig megosztja az embereket: vannak, akik egyáltalán nem nyitottak az ilyen típusú megoldásokra, míg mások a szerelemeseivé válnak, és el sem tudják képzelni másképp a nyaralásokat. Az biztos, hogy akár olyan kényelmesen alhatunk ezekben, mintha csak otthon lennénk. Hogy mi a lakóautós szubkultúra mozgató rugója, azt nehéz lenne külső szemmel megfejteni. Mindenesetre a gyerekkori táborozások emlékei, a mobilitás adta szabadságérzet és a mozgó személyes élettér is nyújthat egy olyan pluszt, ami miatt sokan ezt a kikapcsolódási-, vagy ritkább esetben életformát választják.

Te hogyan nyaralnál szívesen?

  • 1701
    Szállodában
  • 1597
    Lakóautóban
  • 409
    Lakókocsiban
  • 243
    Sátorban
  • 139
    Szabad ég alatt

A cikket a Brand & Content készítette a 100 éves Cardo gyár megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.

Borítókép forrása: www. trakka.com.au