2024.08.07. 00:13

Prémium üzemanyagot tankolni jó dolog, és persze mindannyian éreztük már, hogy egy kicsit jobban megy tőle a kocsi, valamennyivel kevesebbet is fogyaszt, így aztán egész elenyészőnek tűnik az a literenkénti néhány tíz forint különbség. De miben más, mint egy sima benzin vagy dízel? Erre keressük a választ az ORLEN segítségével!

Az autózás során az üzemanyagok minősége mindig is az egyik legmeghatározóbb tényező volt a sofőrök számára, hiszen a járművek élettartamát nagyban megnövelheti, ha megfelelő üzemanyagot töltünk bele. Ezzel a régió egyik legnagyobb multi-energetikai vállalata, az ORLEN is tisztában van, éppen ezért lehetőséget biztosított arra, hogy kollégánk az immár közel 140 hazai töltőállomás egyikére kilátogatva a saját fejlesztésű üzemanyagaikról kérdezze a vállalat képviselőjét.

Benzin

Az ORLEN a hagyományos, 95-ös benzint EFECTA, míg a prémium, 100-as üzemanyagot VERVA névvel jelöli. Mindkét üzemanyag az MSZ EN 228 szabvány szerinti E10-es üzemanyagnak felel meg, tehát a biokomponens-tartalom egyaránt 10 százalék, viszont a prémium üzemanyag a bioetanol helyett ETBE (etil-tercier-butil-éter) alapú, tehát etanolt lényegében nem is tartalmaz, így félni egyáltalán nem kell tőle.

ORLEN toltoallomas 2.png

Az ETBE nem köti meg a korróziót okozó vizet, ezzel meghosszabbítja az üzemanyag eltarthatósági idejét, ami a ritkán használt járműveknél fontos szempont, ezenkívül nem növeli a benzin párolgását, így csökkenti a szmogot, előállítása viszont bonyolultabb, emiatt drágább is, mint a hagyományos etanolé.

A VERVA 100-as benzin adalékolása miatt legalább 100-as oktánszámú, de a való életben annál jobb is lehet,

a hagyományos benzinhez képest csökkenti a kopogási hajlamot,

alkalmas lehet nagy kompressziójú sportautókhoz, veteránokhoz, valamint a járművek dinamikus vezetéséhez, magasabb fordulatszámokhoz. A fiatalabb autók összetett, magas nyomású befecskendezési rendszere és a részletes szenzorképe miatt a sofőrök tapasztalhatnak jobb teljesítményt a normál benzinhez képest, mivel ezek a motorok a benzin minőségéhez állítják az előgyújtást, és néhány egyéb üzemi körülményt.

Ezen kívül a VERVA üzemanyagok tisztítóadalékokat is kapnak, amik a kisebb lerakódásokat megszüntethetik a befecskendezőrendszerben, illetve kenőképességet segítő adalékot is tartalmaznak, ami csökkentheti a súrlódási veszteségeket.

Dízel

A hagyományos EFECTA és a prémium VERVA gázolaj egyaránt az MSZ EN 590 szabvány szerinti B7-es besorolású, tehát legfeljebb 7 százalék biokomponenst tartalmaz, viszont az összetétel és az adalékolás ebben az esetben is teljesen más.

A VERVA gázolaj cetánszáma magasabb, mint a hagyományos gázolajé, ami megkönnyíti a hidegindítást, a jobb üzemanyagporlasztásnak és a hatékonyabb égésnek köszönhetően csökkentheti a füst- és kipufogógáz-kibocsátást, támogatva ezzel a jármű környezetbarátabb működését, sőt, hozzájárulhat a motor gazdaságosabb működéséhez és teljesítményének javításához.

A prémium gázolaj kenőképessége magasabb, ami hosszabb élettartamot biztosíthat a magas nyomású üzemanyagszivattyúnak,

illetve a befecskendezőknek is, a stabilizátorként használt adalékok pedig a hosszú eltarthatóságot garantálják, ami szintén nagyon jó lehet a ritkán használt dízel autókban.

Habzásgátló adalékaik miatt kényelmesebb és gyorsabb lesz vele a tankolás, a téli indíthatóságot pedig akár -26 fokig garantálja.

Az ORLEN üzemanyagokról szóló tájékoztatójában számos egyéb tipp is olvasható arról, hogyan garantálhatjuk az autónk hosszútávú, megbízható működését.

Üzemanyag a sofőrnek is

Szerencsére a mai töltőállomások többségén már nem csak az autóba, motorba tudunk új naftát tölteni, de a vezető számára is többféle energiaforrás elérhető. Az ORLEN kutak pedig különösen jó példák erre, hiszen Stop.Cafe részeiken saját, 100% Arabica kávéból készült feketékkel és friss harapnivalókkal várják a hosszas kilométerek között töltődni vágyókat. A városi kutakon a helyben készített, kovászos és hét féle szósszal kombinálható hot-dog, míg az autópálya melletti egységekben a friss szendvicsek, paninik és lepények, amikre érdemes rárepülni.

Ha pedig nem csak egy gyors utántöltést szeretnénk magunknak, hanem egy „nagyobb generált”, a töltőpontjaik jó részén DESPAR üzlet is elérhető, ahol akár a heti bevásárlást is elintézhetjük, így újból csak az útra és a duruzsoló motorra fókuszálhatunk.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Dialogue Creatives készítette az ORLEN megbízásából. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben, ha üzenne nekünk, ezen a címen elér minket.