És tessék, már meg is jártam az utat Solymárra, meg vissza. A Gigamachine-nél mintha szarnának a télre, az udvar is szépen tele van motorokkal, igazából persze a motorépítkezésben épp a tél a szezon.
Tavasszal-nyáron motort építeni kicsit olyan, mint strandra menés előtt még beugrani a tetkószalonba: gyorsan, bármit, csak hogy még lássák. Aztán a festék felét kiizzadjuk, begyullad, akármi, úgyhogy száz szónak is egy a vége, a motor átalakítását időben kell elkezdeni, még ha csak festésről van is szó. Tavasszal már mindenki siet, hogy a szezonra meglegyen, jobb a ráérős turnusba kerülni.
Gigamachine Csaba levajazta a randit Művész Zolival, aki a magyar versenyeken látszólag az összes motort festi, de legalábbis olyan sokat, hogy a Devils-versenyen mintha minden győztes pályamű az övé lett volna.
Először a szín-elképzelést vezettem elő: gyöngyházfehér. Azt megvették. Aztán kezdtem mutogatni a jövendő airbrusholás stílusát.
Csaba a darumadaras résznél húzta fel a szemöldökét, Zoli a tájképeknél.
Azt mondja, szépek, de sajnos ezek tusrajzok, és a tusrajzok többek között épp attól olyanok, amilyenek, ahogy a tus egy kicsit megfolyik a papíron. Azt a leggyakrabban használt maszkolásos technikával nem lehet előállítani. Szóval technikailag nehéz lesz, ilyet még sose csinált, de majd kísérletezik.
Aztán megpendítettem a tetkó kérdését – Zoli tetovál is –, hogy szeretnék az eddig érthetetlenül csupaszon maradt jobb felkaromra egy Cseburaskát. Megmutattam neki a témát a YouTube-on, ekkor már sajnos ő is röhögött, de megígérte, hogy megpróbálja valahogy egyetlen képkockába sűríteni a Goluboj vagon-dal lényegét:
Legközelebb egy festékboltban találkozunk, hogy kiválasszuk a megfelelő gyöngyházfehéret.