Fogfehérítés a BMW-n
Szégyen, gyalázat volt már, ahogy szegény kiscápa kinézett. Meg az is, ahogy viselkedett. Legutóbbi szervizlátogatásunk (olajcsere, szűrőcserék, ilyesmi) alkalmával ugyanis a szemfüles szerelők észrevették, hogy kicsit üt valamelyik első kerék. Ezért aztán megcserélték az első tengely kerekeit a hátsókkal. Így hátrakerültek a rettenetesen kopott nyári gumik, előre meg a szörnyű nyúlós gagyi téliek. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy a legkisebb esőben is milyen jóindulatú, kiszámítható, könnyen kezelhető jószág vált a kocsiból.
Még mielőtt kaszára, kapára kapna a Belsőség olvasótábora, és megindulna felém, vagyis a szuperfelelőtlen bunkó béemvés felé, elmondom, miért volt ilyen bonyolult és szánalmas és veszélyes a kerékhelyzet a BMW-n. Amikor a kocsit vettem, tavalyelőtt nyáron, négy lemezfelnin, négy még bőven jó profilmélységű Sava gumin hoztam el, és kaptam hozzá két másik felnit, futózott, de impozáns árkokkal, bütykökkel tarkított téli gumikkal. Később vettem még négy gyári BBS alufelnit kemény húszezer forintért, ezeket egy barátom elvitte, hogy leszinterezi az apukája porfestő műhelyében.
A művelet egy kicsit megcsúszott, a felniket valamikor tavaly ősszel kaptam vissza, és úgy döntöttem, akkor már nem veszek rájuk nyári gumit, ne porosodjanak egy telet a garázsban. Viszont rendes télit se vettem, merthogy nemigen használtam az autót. Ugyanis épp nálam volt januárig az áldott emlékű Dacia, ami mellé decemberben megvettük a Voyagert. Hóban, fagyban a BMW a garázsban pihent, de napsütéses decemberi-januári napokon se sokat szaladgáltam vele.
Most viszont hadrendbe kellett állítani. Adrienn, aki a feleségem, egyre mogorvább, amikor kedves Chryslere kulcsát kérem tőle, viszont az utóbbi hetekben úgy alakult, hogy sokszor kellett meglátogatnom a szerkesztőséget. (Nem lehet mindent neten intézni.) Motorozni meg még nem akarok, mert kicsit hideg van. Tehát gumi kell a BMW-re. Meg a szép felnikre.
De február derekán már nem vacakolok téli gumikkal ezekben a globálisan melegedő időkben, inkább nyárit kerestem. Azok felmennek az alufelnikre, a lemezekről leszedem a szirszar maradék gumikat, és most azok mennek el leszintereződni, így jövő novembertől már ragyogó fehér vasfelnikre húzott téli gumikon gurulhat a kocsi.
Elég hülye méret kell a BMW-re, 185/70 R13. Ritka szabvány, tehát elég drága, de mindenképp ragaszkodtam a gyári kerekekhez. Némi netes válogatás, tájékozódás után már egy nagy sóhajjal már megvettem volna a 9000 forintos, középszar Fuldákat (Debica, Sava, Barum, Matador sznobizmusból kilőve), de kiderült, hogy a kiszemelt kereskedőnél legalább harminc napot kell rájuk várnom. Vagy megvehetem máshol, 11-12 ezerért.
Annyiért viszont már volt Falken, vagy Nokian is. A Nokiant ismerem, sokan esküsznek nagyon vicces Hakkapeliita fantázianevű téli abroncsára. De vajon milyen a nyári? És mi a franc az a Falken, biztos valami német izé, mint a Fulda. Kicsit utánaolvastam, tudják, van ez a Totalcar nevű magazin, és mit találtam? „A Falken abroncsok jó minőségű japán abroncsok,” mondja a Gumidoktor. Német hangzású japppán, milyen vicces, és még a Doki is ajánlja, gondoltam, és a dolog ezzel eldőlt. Megrendeltem, másnapra meg is hozták.
És ma reggel felhúzattam őket a felnire a szomszéd falu barátságos kis szerelőműhelyében, ott, ahol a tulaj egyik fiának 323-as BMW-je, másiknak VTi Hondája van. Szép lett, csak bazi sok súlyt kellett ragasztani a felnire centírozás közben.
A ragyogóan tiszta fehér felnikkel a koszos, poros BMW úgy nézett ki, mint a fogkrém-reklámokban a modellek. Így hát hozzájuk kellett mosatni az egész autót. Ami most gyönyörű, egészen addig, amíg nem megyünk hozzá két-három méternél közelebb. Akkor ugyanis a rozsda a küszöbök alatt, a jobb hátsó kerékívnél, az ajtók alján már elkezdi megtépázni az összhatást. Na, csak jöjjön a nyár, csak üljek át a motorra, csak szabaduljon fel a BMW, majd adunk a veres ördögének, a kasztnifrissítés lesz a következő feladat a kocsin.
