Ciki a bicikli

2008.03.06. 12:10
53 hozzászólás


Koncz János kollégánk Indiában fotózta végig – többek között – a közlekedési eszközöket. Sorozatát Indiai utakon alcímmel olvashatják.

Kezdjük egy szép képzavarral: a bicikli valaha az indiai közlekedés motorja volt. Miután azonban a motorizáció felpörgette a tempót az utakon, a kerékpár használata előbb kényelmetlenné, majd egyre veszélyesebbé is vált.


A sebessége nem versenyképes, így sem támadni, sem menekülni nem lehet vele, maximum a gyalogosok ijesztgetésére és az út szélén kapirgáló tyúkok kergetésére jó. Faluhelyen még csak-csak el lehet vele közlekedgetni, kikerekezik az ember a gátakon a rizsföldre, elugrik estefelé a rokonokhoz egy kis tereferére, elküldi vele a gyereket az iskolába – de az olyan irdatlan nagyvárosokban, mint Delhi, vagy a 17 milliós Bombay (Mumbai), nemcsak ügyetlen cucc, de egészségtelen is. Abban a szmogban ugyanis, amelyben bármelyik budapesti mérőállomás összes mutatója kiugorna a helyéről, jobb, ha visszatartja az ember a lélegzetét, amíg csak bírja, és csöppet sem törekszik arra, hogy jó mélyeket szippantson kerekezés közben belőle.

Nem a bringával van persze a baj, hanem a körülményekkel. Indiában ma az a menő, akinek legalább robogója van, a biciklinek semmilyen rangja nincs. Mindenki arra gyűjt, hogy egy akármilyen kis benzinmotor pöfögjön alatta, a kerékpárok meg lassan kihalnak azokkal az öregekkel együtt, akik még használják őket. A bicikliút teljesen ismeretlen fogalom a kontinensnyi országban, az európai értelemben vett szabadidős bringázás az infrastruktúra és az eltérő életmód következtében gyerekcipőben totyog.


Jól mutatja a tendenciát a statisztika is: a kerékpár-tulajdonosok száma az 1995-ben mért 45 millióról tíz év alatt 31 millióra esett vissza. A Földön gyártott kerékpárok 11 százaléka persze még így is Indiában készül. A tipikus indiai kerékpár nagyjából öven, de lehet, hogy száz éve ugyanúgy néz ki: hatalmas kerekek, virsligumik, fix áttétel, kontrafék, kényelmetlen bőr vagy műanyag nyereg, fémrács csomagtartó. Plusz még egy számunkra furcsa, ám roppant praktikus kitámasztó, és egy lehetőleg minél nagyobb csengő, aminek a hangja úgyis elvész az általános tülkölésben.

Volt nekem egy ehhez megtévesztésig hasonló bringám gyerekkoromban, Fecske márkájú, szovjet gyártmányú szörnyeteg. Miután anyám kifizette, boldogan és sebesen kerekeztem vele hazafelé a falusi vegyesboltból, majd a házunk előtt hatalmasat fékeztem. Mivel azonban hiányzott a kontrafék karját rögzítő csavar, a dög majdnem átkatapultált a kerítésen. Azóta tisztelem ezt a típust. Indiában ilyen malőr nem történhet meg, mert a bicikliket és a bicikliseket is védik az istenek: áldozati virágfüzér vagy legalább egy aprócska virág nélkül csak a legbátrabbak indulnak útnak.


A kerékpárok jövője jelenleg eléggé bizonytalanul fest, hiszen a reneszánszukhoz szükséges gazdasági-társadalmi állapot olyan messze van a jelentől, mint Delhi Amszterdamtól. Mi azért még maradunk kicsit az emberhajtású szerkezeteknél, a következő posztot a tricikliknek szenteljük.