Belzebub szolgái
Az nem úgy van Indiában, hogy kiáltunk egy nagyot: Taxi! Taaaaxiiiii!!!! - aztán elegánsan beülünk, és elsuhanunk az Operába. Egyrészt a kiabálás úgysem hallatszik a folyamatos tülkölésben, másrészt elegánsan beülni indiai taxiba nem egyszerű mutatvány. Nem is ez a baj. Hanem hogy alkudozás nélkül beszállni több mint bátorság, több mint vakmerőség, az, kérem, már hülyeség, aminek pénztárcánk látja kárát.
A manilai taxisokról írta valaki felzaklató személyes tapasztalatok birtokában, hogy Belzebub, az ördögök királyának hűséges szolgái valamennyien – nos, az indai bérfuvarozók pedig fülöp-szigeteki társaik közeli rokonai. Az indiai taxisnak, ha fehér embert lát, dollárszimbólumok jelennek meg a szemeiben, mint Dagobert bácsinak, és feljogosítva érzi magát, hogy áldozatát jól megkopassza. Mert aki fehér, biztos gazdag is, van pénze repülőre, szállodára, étteremre, sőt, még taxira is… na ugye!
Sok okosságot lehet találni a neten, hogyan védekezzünk a sarcoló taxisok ellen. Ragaszkodjunk a taxiórához, meg figyelmeztessük a derék embert, ha letér az optimális útvonalról, és hasonlók. A legjobbat azon nevettem, hogy informáljuk le a taxist, akihez beülünk… Akkor máris mondanám, hogy a taxiórák többségét valamikor a második világháború környékén állíthatták be utoljára, ezért a taxisok bonyolult táblázatokból számolják át a régi díjat mai pénzre, különben egy húsz kilométeres út kábé húsz forintba kerülne. A táblázatot szerintem nemcsak az utasok nem értik, de a taxisok egy része sem, egyénként is olyan összeget mondanak, amilyet csak akarnak, és ha utólag kezdünk vitatkozni, nemcsak számolni felejtenek el, de angolul beszélni is. Az előtt az európai utas előtt pedig, akinek csak hozzávetőleges fogalma is van arról, milyen útvonalon kell pontosan eljutni mondjuk Bombay-ben A-ból B-be, azelőtt én leborulok az ürülékkel pettyezett indiai járdára.
Egyetlen módszer tűnik hatékonynak: az internetes fórumokon, vagy ott helyben a turistatársaktól, utazási irodák munkatársaitól tájékozódni a tipikus árakról, valamint indulás előtt tisztázni a taxissal, hová akarunk menni, és mennyit vagyunk hajlandók fizetni. Természetesen alacsonyabbról kell indítani az árat, mert alku nélkül Keleten nem üzlet az üzlet. Például ha valaki 500 rúpiánál (1 rúpia kb. 4,50 Ft) többért akar bevinni a Bombay-i belvárosba a nemzetközi repülőtérről, hagyjuk faképnél, öt másodperc alatt máris ott a következő jelentkező.
Természetesen jót is tudunk írni az indiai taxisokról: profin vezetnek, a megkötött egyezséget korrektül betartják és nehéz kihozni őket a béketűrésből. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy 99 százalékuk hangosan hallgatja a rádiót, amiből az esetek 99 százalékában indiai vallásos zene, vagy slágerzene, vagy vallásos slágerzene szól. Szerencsére ezt többnyire elnyomja a szinte folyamatos dudaszó: a kürt az indiai taxis hangszere, és a kürtnek minden taxis virtuóz mestere.
Taxit nemcsak a településeken belüli közlekedésre érdemes használni, hanem helyközi utazásra is. Mivel a bérautó nagyjából annyiba kerül, mint egy taxi, nem is kérdés, melyiket érdemes választani, ha csak valaki nem extrém közlekedési sportoló. A taxisnak van helyismerete, az ottani forgalomhoz szocializálódott és adaptálódott, sokkal ügyesebben kerül ki egy úttestre futó gyereket, mint azt mi magunk tennénk. Nemcsak hivatásos taxisok vannak, hanem hiénák is, akik a szállásadó, a sarki boltos, a túravezető telefonja nyomán bukkannak elő az indiai feketegazdaság mélyéről fehér Tata Indicájukkal, és akár az ország másik végére is elvisznek bennünket, ha úgy kérjük. Az indai hiéna az egyik legkedvesebb embertípus, ami azért szép teljesítmény, mert gyakorlatilag mindenki kedves. Fáradhatatlanul vezetnek kilométerek százain át, ismerik az olcsó és finom útmenti étkezdéket, kívül-belül tisztán tartják a kocsit, bárhol és bármikor megállnak, ha nézelődni, enni-inni, nyújtózkodni támad kedvünk.
De a sofőrök után foglalkozzunk a taxikkal is! A legolcsóbb és legnépszerűbb kategória nem is autó, nem is riksa, neve ezért autóriksa: az általában kétütemű kis motorokkal hajtott, oldalt nyitott alkalmatosságban elöl ül a taxis, hátul a két fehér turista vagy a négy helybeli utas, vagy a nyolc iskolásgyerek. Utazni meglepően kellemes, persze csak rövidebb távon: kellemesen hűt a menetszél, és az ember benne érzi magát a forgalomban. Cserébe kapjuk a mérhetetlen szmogot és a folyamatos balesetveszélyt: EuroNCAP törésteszten ilyen alkalmatosság nyilvánvalóan mínusz öt csillagot érne el. A legfontosabb biztonsági eszköz természetesen a duda. Az autóriksák legnagyobb gyártója a Bajaj, aminek komoly modellpalettája az 50 köbcentis kis csühögőtől a 416 köbcentis pickupig terjed. De igyekszik felzárkózni a Piaggio is, amely pár hónapja jelentette be, hogy jelentősen megemeli az indai gyártókapacitását.
A Hindustan Ambassadorról már volt szó az előző részben. Természetesen taxinak is használják – részben ezek a megrendelések tartják még életben a gyárat -, épp ezért létezik belőle földgázhajtású változat is. Az Ambykkal nem annyira a városi, mint inkább a helyközi forgalomban taxiznak. Talán mert indiai fogalmak szerint elég nagy, és zsúfolt metropoliszokban, mint Delhi, nem igazán praktikus vele fuvarozni.
A Premier Padmini kisebb, és taxiként talán népszerűbb. Ez az indiai autóipar másik kövülete: valójában egy 1962-es Fiat 1100, amit ma már nem gyártanak, viszont továbbra is lelkesen használnak. A Padmini sosem volt megbízható autó, viszont a végtelenségig egyszerű szerkezeteinek köszönhetően könnyen javítható. Komplett műhelyek találhatók a járdán, ahol akár a totálkáros darabokat is talpra állítják az olajos képű és kezű guruk. A Bombay-i taxik nagy része Padmini, és ezek jelentős hányada roncstelepre való. Ha elromlik valami - ami gyakran megesik -, a sofőr a legnagyobb lelki nyugalommal szerelni kezd, és ha nem megy egyedül, a mérhetetlen forgalomból mindig kiáll pár kolléga. Mi defektet kaptunk a reptérre menet. Az abroncson már nyoma sem volt a mintázatnak, a taxis öt perc alatt kicserélte egy ugyanolyanra, amiből valami csoda folytán még nem szökött a levegő.
A távolsági taxik általában sokkal jobb állapotban vannak a nagyvárosokban napi 24 órán át nyúzott társaiknál. A jellegzetes típusok: Tata Indgo és Indica, az előző Suzuki Swift sedan, és a Toyota Qualis, ami lényegében egy puritán egyterű. Ide is mondunk egy árat: A Munnar és Madurai közötti 170 kilométeres útért összesen 1200 rúpiát, azaz fejenként úgy 2800 forintot fizettünk, különösebb alku nélkül, mert az út vége felé már kezdtünk belefáradni kicsit az árak fölötti huzavonába. Ez magyar szemmel nézve játékpénz erre a távolságra, különösen, hogy benne volt a visszaút is – de busszal mindez fejenként úgy 300 forintba került volna. Csak hát a busz, a busz - na az megint egy külön világ, mint az nemsokára kiderül.
A Bajaj autóriksa-palettája: http://www.bajajauto.com/1024/vehicle/threewheelerindex.asp
Autóriksa ride
Két holland taxira alkuszik
Taxival Jodhpurban
Premier Padmini kipufogóhang
És akinek van türelme, tekintse meg ezt az igazi gyöngyszemet
