Sok jó ember, kis helyen

Épp most érkeztem meg a várban, a Hiltonban megtartott CE Rally sajtótájékoztatóról. Talán nem árulok el túlságosan nagy titkot a szakmáról, ha azt állítom, az újságírók többségének a sajtótájékoztatók egyik legfőbb fokmérője annak időtartama. Nos, ezek alapján azt kell mondanom, remek sajtótájékoztató volt, gyakorlatilag fél óra alatt mindenki előadta a mondanivalóját.

Az elhangzottak egyik nagy részét az tette ki, hogy mi Magyarok  mennyire végtelenül kedves, aranyos, jóindulatú, vendégszerető nép vagyunk, szinte már kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Nyilván költői képnek szánta a beszédet mondó, de megkérte az egybegyűlteket, hogy néha álljanak meg autójukkal, szálljanak le motorjaikról, és csodálják meg például a Balaton környékét. Elképzelem, ahogyan Robby Gordon leparkol a Hummerrel, maga mellé teszi bukóját és egy fél órácskára elmereng a Balaton tükrén megcsillanó napfényben. Aztán szúr egy egyest, nyom egy dundigázt, hogy elcsípje a következő beírópontot.

Apropó Robby. A sajtótájékoztató közben érkezett meg, épp mögöttem sorakoztak fel a csapattal, már nem akartak előre menni. Ez sajnos nem volt alkalmas pillanat, hogy megkérdezzem, valóban otromba emberek-e a Hummer tulajdonosok, a sajtótájékoztató után pedig a bennem rejlő interjúakarattal lehetetlen volt őt megközelíteni. Majd valahol még elcsípem, ahol 25 főnél alacsonyabb lesz az egy négyzetméterre eső újságírók száma.

Kellemes mementója volt az estnek, amikor Chicherit-vel összetalálkozott tekintetünk és üdvözlőleg szólt hozzám. Hát mi már csak így vagyunk… „Helló Chicherit. Család, gyerekek? Meló? Az a lényeg, hogy legyen édes öregem. Na isten áldjon, mennem kell, én is húzom az igát.”