Kis dolgok, nagy dolgok

Miután elhagytam a szervizparkot a hegyek felé fordítottam az irányt. A táj a hegyek között valóban gyönyörű, nem csak én álltam meg fotózni az út szélén, hanem a többi sajtós, versenyző meg szervező is. „Gyönyörű a táj, igaz?” –kiáltott ki az autója ablakán egy helybéli. Megértem,  hogy az itt élők büszkék erre a helyre, valóban nagyon szép. Fent a falvak érintetlensége a megkapó, mintha nem is ebben a korban élnének az emberek. Az egyik mentőhelikopter egy ház udvarán szállt le, a kerítés előtt százmilliós autók várakoztak. Elgondolkodtató volt ilyen kis helyre sűrítve két ennyire távoli életet, anyagi helyzetet látni.

 
Az egyik rajthoz még csak az első autósok értek oda, köztük Carlos Sainz, aki békésen ellenőrizgette a guminyomást. Csodálatos volt az a vidék, erdők, hegyek, dombok látványa és patakok zúgása mindenfelé. Gondoltam, itt a nyugodt alkalom, beszélhetek egy kicsit Carlossal. Megvártam, amíg befejezi a beszélgetést egy másik versenyzővel, majd azt is megvártam, hogy az útszéli pisilés után rendezze versenyoverálját. Ekkor odaléptem a láthatóan megkönnyebbült világbajnokhoz és megkérdeztem: „Alkalmas lenne egy rövid interjú?” „Nem.” – jött a válasz. Hát ennyiben maradtunk. Ha ezt előre tudom, lefotózom pisilés közben, lefotosoppolom róla a ruhát és felteszem a gaylord.com-ra, ha van olyan.

 
Aztán lementem a gyors céljához. Érdekes módon itt zokszó nélkül beengedtek a pályára a rendezők, de olyan keskeny erdei út volt – amin néha jött 100-al egy öttonnás kamion – hogy inkább nem mentem be. Sajnos ez az egész eddigi romániai versenyre igaz. Gyakorlatilag nincs nézői pont. Vagy ha van, nagyon nehéz megtalálni. Kérdeztem ott valakit, hogy volt-e valami esemény, azt mondták csak annyi, hogy pár kamion elakadt valahogy az erdőben, és ezért útvonalat kellett változtatni. Palik László autóját sikerült megcsinálni, „sőt még előzött is” mondta az egyik bíró.

 
Aztán találtam egy jó helyet – talán az egyetlent – és onnan néztem jó sokáig a versenyt. Végre láttam a motorosokat is. Döbbenetes különbségek vannak. Az elsők úgy döngetnek azon a köves vacak erdei úton, hogy tényleg rossz nézni, akik a végén vannak, azok meg úgy mennek, ahogyan én hiszem magamról, hogy megyek, amikor ilyen helyen járok. Kívülről Robby Hummerje a legbrutálisabb, megy mint a bolond és ehhez úgy ordít a V8, hogy szem nem marad szárazon.