Csúcssebességnél pihenni
Épp az utolsó előtti nap első gyorsáról jött ki Nissanjával Palik László, amikor odaléptem hozzá. Tegnap, mint írtam eléggé feldúlt volt, akkor nem tudtunk beszélgetni, most azonban beszéltünk a tegnapról, a dakaros tapasztalatairól és az első napi borulásról is.
TC: Menjünk visszafelé az időben! Hogy sikerült ez a gyors?
PL: Azt majd akkor lehet látni, ha tudjuk a többiek idejét is, minden esetre 2,5 perccel jobbat jöttünk, mit tegnap, pedig tegnap sem mentünk rosszul, a 14. időt értük el. Pedig azt hittem rosszabb lesz, mert már nagyon összejárták a pályát a kamionok. Sok a bakhát, és már túl sokat voltunk emiatt két keréken. Ezzel együtt tudtunk 2,5 perccel jobbat jönni, nem tudom hol találtuk ezt az időt, mert nem éreztem, hogy jobbak lettünk volna.
TC: Mi történt tegnap? Feldúlt voltál, úgy hallottam, hogy az itinerrel volt problémád.
PL: Tény, hogy amikor kijöttem a gyorsról nagyon ideges voltam. De az egy más helyzet, amikor az ember kijön a gyorsról, meg más helyzet 24 órával utána. Az történt, hogy kaptam egy bal első defektet és úgy ahogy van beestem az erdőbe. Kicseréltük és kijöttünk a gyorsról, semmi dráma nem volt, csak én úgy éreztem, hogy az a betonkocka, amin kaptuk a defektet, ilyen szűk, benőtt, fás részen, szóval annak benne kellett volna lennie az itinerben. Az esemény után közvetlen ezt az ember hevülten mondja, de most bevallom, hogy tíz autó elment előttem defekt nélkül. Ha ők ki tudták kerülni, akkor nekem is ki kellett volna.
TC: Sokan sokféleképpen szóltak már a romániai esős hegyi szakaszról. Neked hogy tetszett?
PL: Én azokat a pályákat nagyon szeretem, azok bonyolult, nehéz, technikás pályák. Mivel vasárnap felborultunk és a legutolsó 82. helyről rajtoltunk, nagyon sok versenyzőt előztünk ott meg. De mindenki nagyon rendes volt, nagyon sokan elengedtek, pedig ott könnyű betartani, mert ilyen keskeny, egynyomú út megy, de mindenki korrekt volt. Az alatt a két rövid romániai szakasz alatt a 82.-től a 13. helyre sikerült előrejönni. A rajtlistán természetesen, mert az összetett eredményünk az első nap elúszott.
TC: Hogy történt az első napon a borulás?
PL: Elrontottam… Annyi történt, hogy én azt a pályát nagyon szeretem. Bennem volt, hogy jó időt kell mennem és egyszerűen sok volt.
TC: Az autó körbe volt törve, de a kerék alatta volt. Nem lett nagy baja?
PL: Semmi komoly. A borulástól olaj ment a légszűrőbe, azt még a gyorson megcsináltuk, viszont lelevegősödött a kuplung és a fék. Az első fékkört is lelégtelenítettük, de a kuplung miatt ki kellett vontatni bennünket. Aztán három óra alatt megcsinálták a gyerekek a táborban.
TC: A dakaros tapasztalataid alapján hogyan tudod összehasonlítani ezt a versenyt azzal?
PL: Hát én azt gondolom, hogy összehasonlítani nem lehet. Más. A gyári fiúk azt mondják, hogy ez egy XL Baja. Ebben igazuk van, a napi távok ahhoz hasonlóak, hiszen a Dakaron 4-5-600 kilométer egy gyors adott esetben és az egyben van. Ez verseny összességében dupla akkora, mint egy Baja, de harmad, hatod akkora mint egy Dakar. Így nem igazán összehasonlítható. A Dakaron az embernek jobban kell spórolnia.
TC: Az állóképességgel?
PL: Nem. Az autóval, meg a csapat erejével. Ott nem szabad szétüti úgy az autót, hogy reggelig szerelniük kelljen, mert ha ezt kétszer egymás után megcsinálom, akkor a harmadik napon valaki a kimerültségtől hibázni fog.
TC: A fizikai terhelés mennyire erős ezen a versenyen a Dakarhoz képest?
PL: Hát nem olyan erős. Azon egyszerű oknál fogva, hogy itt a leghosszabb gyors is 150 kilométer. A Dakaron 2005-ben a 600 kilométeres gyorson volt egy 12 órás menetidőnk, amivel a 13. vagy a 14. helyen értünk célba. Itt meg lejöttünk 1 óra 55 perc alatt és ez a leghosszabb szakasz. Viszont ezekben a pályákban zéró a pihenőidő. Sivatagi körülmények között van hogy percekig égnek a lámpák, az autó csúcssebességgel megy padlógázon. Furcsa módon, ott akkor lehet pihenni. Olyankor nem az ember, hanem az autó dolgozik.
