Motorozni Ausztriában, kuplung nélkül

2008.05.18. 07:12
59 hozzászólás

Aki akarta, nyilván olvasta a weissenkircheni veterán motoros és kisautós hegyi felfutó versenyről szóló tudósítást. Ilyen helyre a legjobb illő eszközzel érkezni, praktikusan olyan Puchhal, ami fölötte áll a szarral gurigázás kategóriájának, de megteszi az öreg Zsiga is, ha szép. Vagy a motor.

Lassan hagyománnyá válik, hogy kis magyar csapatunk kétkerekűekkel indul neki az útnak, idén már harmadik évben szerveztünk konvojt. A kis magyar csapat közben veszélyes méretű galerivé dagadt, ez alkalommal nyolc motor indult Magyarországról, tizenkét fővel az összesített fedélzeten. Volt öreg trágyapumpa (Honda CX500), német rendszámos nagy BMW, Suzuki Volusia chopper (vagy krúzer, tudomisén), négyszázadik kilométerét taposó Yamaha MT-03, Ducatinak tűnő Yamaha TRX 850 és előző nap vásárolt KTM túraenduró is a társaságban.

Mi hű társunkkal, az évek óta családtagnak számító 1976-os Kawasaki Z750-essel mentünk. Teszem hozzá, a Kwak most látta Weissenkirchent harmadszor.

A móka akkor kezdődik, amikor az ember végre túljut a határon, majd letér az autópályáról. Ausztriában motorozni magasztos érzés, hetekre bebalzsamozza a lelket. Még a harmadrendű utak is tükörsimák, sár- és pormentesek (motorosok tudják, ez mennyire fontos), az autósok vigyáznak a bájkosokra, minden ilyen túra olyan, mint az álom.

Egy ilyen vegyes összetételű bandával mindig akadnak problémák. A BMW-nek például még az út előtt tönkrement az ABS-e, a Suzukin még a tavalyi, őrségi túrán berheltük meg a kipufogó-rögzítést, azóta úgy van, az MT-03-asról valahol Bécs után lerázódott a GPS-tartó, a harminckét éves Kawából meg tradicionálisan csepegni szokott az olaj. Kicsit, de azért éppen annyit, hogy naponta minimum kétszer meg kelljen nézni a szintet. A Yamaha TRX-nek öregek a szelepszár-szimeringjei, ezért hidegindításkor füstöl, ami utána persze elmúlik.

A kutya minden napra szarik egyet, és idén is megvolt a statisztika. Kifelé a CX500-asról esett le az első lámpahíd, konkrétan hegesztésfáradás miatt, amit természetesen az autós-motoros ember legjobb barátjával, Duct Tape-pel gyógyítottunk, meglehetősen állandóra.

Másnap irány Weissenkirchen, a verseny. A nehéz csomagokat Kremsben hagytuk a szálláson, könnyített szerelésben tettük meg a húsz kilométeres utat a Wachauban. Hűűű, meg hááá, űűű, meg óóóó, kis várkastély itt, tornyosuló löszfal ott, a Duna kanyarog, mint Niki Lauda fiatalkorában, alagutak, mézeskalács-falvak, az utakon öreg autók és vén motorok rajzanak, mindenki int, villant, dudál. Eufória. Lemegy a délelőtti verseny, az élménytől kiolvadt biztosítékokat kicseréljük az agyunkban, majd a fél órára megnyitott pályán konvojostul felmotorozunk a legjobb hajtűkanyarhoz, hogy a második futamon némi eksönt is lássunk. A hajtűkanyar melletti behajtónál hét motor már leparkolt, nekem csak egy erősen lejtős részen maradt hely. Meleg van, a motor 235 kilós, mi még hozzáteszünk ketten vagy százötvenet. Tenném le a lábamat, hiányzik még húsz centi a talajig. Eldőlünk. A reccsenés elmarad, de kicsit nehéz a motor, nehezen kecmergünk ki alóla. Kár nem esett senkiben, semmiben, csodáltam, hogy a közelről figyelő Vályi mester hogy nem veti magát hanyatt a röhögésttől. De nem, aggódott, hogy túléljük, valóban nem lehettünk valami szép látvány. Nagy motorosok, mi?

Tombolunk szinte végig a futam alatt, a tuningkipufogóknál csak mi üvöltünk hangosabban. Szuper a verseny, de egyszer minden jónak vége szakad. Vissza a motorhoz, mindenki indít. Húznám a kuplungot, hogy egyesbe tegyem a váltót – sehol a kuplungkar. Nézem, elgörbült. A rossebbe, amikor utoljára rám húzta a kormányt egy furgonos a Róbert Károly körúton, és a fékkar beszorult a platója alá, utána rögtön le is tört, amikor megpróbáltam kiegyenesíteni.

Le a benzinkúthoz, szenvedve kuplungolgatok, tankolás után kicsit megpróbálok javítani a helyzeten. Görbítek a karon vagy huszonöt fokot. Jobb, de mivel erősebbre cseréltem a kuplungrugókat (kellett az idén beszerelt hosszabb áttételhez), még mindig nem tudom elképzelni, hogyan tudnám tíznél többször behúzni. Rettegve, de tovább görbítem. Tudom, hogy hülyeséget csinálok, nem is szólok a többieknek, mert a végén még megakadályoznák. Nem jó. Mire hazaérünk, isiászt kapok. Szűkölve, vonyítva, kétszázas pulzussal, a gatyába kicsit betrottyanva, de még hajlítok rajta tíz fokot. Gondolom én, de nyolc foknál halk reccsenés, a kar a kezemben marad. Ujjamból csendben csepeg a vér. Forog velem a világ. Mi lesz most?

Kuplung nélkül nem lehet közlekedni. Pláne nem négyszáz kilónyi motorral. Pláne nem hazáig, úgy, hogy aznapra még terveztünk egy kellemes, száz kilométeres levezető kanyargást Melk irányában, másnap pedig kerülő úton akartunk hazamenni a hegyeken keresztül. Valamit berhelnünk kell. Nézzük a kis kutacska kínálatát, van-e valami csőkulcs, kis rúd, bilincs, akármi. Előkerül egy pár mountain bike-fékkar. Megvesszük.

 Mázlink van, éppen akkora benne a lyuk, mint amilyen vastag a kormányom. Nincs mázlink, mert a motorbiciklis kuplungbovden feje sokkal nagyobb, mint amekkora a szem a bringás karban. Reszelőnk nincs, Karesz barátom imbuszkulccsal esik neki a lyuknak. Cigire gyújt, mint minden jelentősebb trancsírozásnál szokta, káromkodik. Az alumíniumforgácsok kicsit gyorsabban, az imbuszkulcsról lepattanó élek valamivel lassabban gyűlnek a kút aszfaltján.

Háromszor rápróbáljuk, végre sikerül belegyilkolni a szemet. Beállítom a bowdenhosszt, próba – na ja, Schwartzeneggernek biztosan jobban menne. Normális állapotban a Kawám kuplungja ötször nehezebb egy bármilyen mai motorénál. Most ötvenszer. És a fékkar műanyag állványa minden húzáskor vészesen meggörbül. Nem erre tervezték, csak fékezésre, érthető, hogy nem bírja. Sebaj, egy motoron országúton kuplung nélkül is lehet váltani, legfeljebb majd ritkán állok meg. Irány Melk.

 

Az út csodálatos, kanyargunk a hegyek tövében, itt-ott kicsit belehúzok, utazom a mennydörgésen, ami a Kawából kijön. Szerencsére ennek a kéthengeresnek 3500-on van a nyomatéki maximuma, 1500-ról még simán, rángatás nélkül húz, 25-től 175-ig jó az ötödik. Tényleg alig kell hozzányúlnom a kuplunghoz, nem tudom, mi lenne velem egy csak 5000 fölött élő motorral, vagy egy szűk fordulatszám-tartományú egyhengeressel. Melk környékén azonban kicsit összezavarodik a GPS, vagy tízszer megáll a konvoj. Nekem ez tíz szívinfarktus és tíz ujjletépés. Borzalom. Aztán parkolunk, kajálunk, az éjszakában indulunk vissza. Fürdünk a virágillatban, kicsit csíp a hideg. És kevés hangulatosabb lakott civilizált hely van e földön egy néptelen, kivilágított, éjszakai osztrák falunál. Talán egy népes szicíliai. De itt most motorozunk, körülöttünk halkan morajlanak a falak. Csodás.

Másnap hazafelé fordítjuk a hajók orrát. St. Pöltenig kicsit zsufi az út, de jól bírja a fékkar, én is kezdek hozzáedződni, már nem élve megnyúzásnak, inkább csak thai masszázsnak tűnik. St. Pöltenbe érve sem vagyok hullafáradt, emelkedett lélekben indulunk egy délkeleti íven Wiener Neustadt felé. Jönnek a hegyek. Paradicsom ez, autónélküli utakkal, az útszéli fogadók mellett ezrével parkolnak a motorok. Nem kell ezerrel tépni, mégis lehet mélyre döntögetni, ívet számolni, gangot eltalálni, hullámvasutazni a nyomatékgörbén. Ha valahol van értelme motorozni, hát itt. Őrjöngök a bukósisakomban, annyira élvezem.

Jönnek a keményebb hajtűk, néha kettőt-hármat vissza kell kapcsolni, itt már muszáj használnom a kuplungot, ennyit nem tudok kijátszani a gázzal. A kar bírja, a motor bírja, én kevésbé, de hajt a kéj. Fenn a hely tetején egyszer csak halk pattanás, a kuplung gyanúsan könnyűvé válik. És nem emel ki. Mivel nem tágítottuk elég nagyra a fékkarban a szemet, szorult benne a bovden feje, ami normális esetben mindig elfordul pár fokot, nehogy görbítgesse a huzalt. Hát itt a bovdent görbítgettem, összesen talán háromszázszor. Ezért elszakadt.

Megállunk egy Skoda-szerviznél, bár nem remélünk komoly segítséget. Ezekben a modern szervizekben kész alkatrészeket építenek be, ilyen helyeken nem szokott letwasser, meg nagy páka, meg méterre mért bovden lenni. Nincs is. Van viszont internet, a pultos mindent megtesz, hogy segítsen. És hogy a slepp végre kipisálja magát, kiigya a kávét az automatából, és eltakarodjon a takaros szerviz elől. Wiener Neustadt szélén talál egy motorosboltot, a neve Bike-Expert. Lejtős az út a szerviz előtt, megtolom a Kawát, beindítom, kicsit rángatva, de elviszi az egyest. Most nem szabad többé megállni.

A bolt címét előre betápláltuk a KTM GPS-ébe, a cetli is ottmaradt a navigáció tatyójában. Csak egyenesen kell menni, huszonöt kilométerre ott lesz az üzlet. A csapat nagy része elindul velem, ketten hátramaradnak, mert lemaradtak a vécéről. Majd utolérnek, mi csak araszolunk. Wiener Neustadt határában aggódni kezdek. A KTM és a Yamaha TRX sehol, pedig velük van a cím is. Hol a fenében vannak? Kiszemelek két egymás utáni körforgalmat, azok közt körözünk babapiskóta-vonalban. Nem szabad megállni. A sokadik kör után megérkezik a KTM és a Yamaha, előbbi sáros, karcos. "Ahogy ki akartam lőni az út széléről, a motor kiforgatta a kerekét és eldőlt. Ketten sem tudtuk felemelni, le kellett inteni még egy autós is, hogy segítsen. Bocs a késésért." Még jó, hogy arról nem tört le a hébli.

Ha nem is az út mellett, de kicsit beljebb aztán meglesz a Bike-Expert is. Akkora, mint egy fél Tesco-áruház. Lenyűgöző. És alig vannak benne. Hamar kiderül, hogy van kuplungkarjuk az én öreg Z750-esemhez. Hurrá! Kijön az eladó, hogy azért belepróbálja, meglátja a motoromat, elmosolyodik, és ad tíz százalék engedményt. "Schönes alte Kawa" – mondja, és sikerül úgy forgatnia a dolgot, hogy büszke legyek az öreg dögre. Kerül bovden is, csavaros javítóvéggel. Én már próbáltam így buherálni kuplungot, a Z750 mindig letépte a véget. De hát ezért (is) van velünk a Karesz, hogy megoldja, ami megoldhatatlan. Újabb cigi (mint Popeye-nak a spenót), gyorsan lekapjuk az oldaldeknit, bovden csusszan, új hébli fel, biciklis alkatrészek a tanktáska mélyére.

Mindenki éhes, kajálni már Nagycenk mellett akarunk, Karesz siet, ami azon látszik, hogy felhagy a káromkodással, és mint Goriot apó az ezüsttálcáit, szótlanul gyűri az acélt, alumíniumot, a szerszámok meteoritokként repkednek a keze alól. Fél óra alatt megvan az egésszel, az áruházban még valami Ultra Derm-szerűséget is adnak kézmosáshoz. Empátia a köbön.

A kuplung tökéletes lett, olyan, mint a vaj. Már csak háromszor nehezebb egy normál motorénál. Azóta is úgy van. Rövidesen szerzek letwassert, és forrasztok rá biztonságból egy cingöböt, de megúsztuk, ez a lényeg. És esőt sem kaptunk, ami külön kegy az égiektől.

 

Öreg motor, förevör.