Kuba, mint olyan, meglehetősen kedvelt témánk közé tartozik. Atomjaikra hullott vagy éppen csilli-villi régi amerikai dögök, szivar és salsa, revolución. Egyik kedves barátom hívta fel figyelmemet Penoff Gábor fotóira, melyek korlátozott mértékben ugyan, de tartalmaznak némi - Gaben szerint halott - Detroitot. Most kinézve az ablakon taknyos lé folyik végig, áldatlan leve a város benzingőztől terhes légjének, ocsmány, szürke minden, mint a plázaparkoló szombat délután.
Öröm ilyenkor a szemnek egy-egy színes Chevy, legyen az mégoly lerobbant vagy csoffadt is. Nézzék csak ezt a zöldet (ami bérelhető és nem tűnik lelakottnak), mekkorát üt a sok egyenszín között (és ki vette észre hátul a Zsigulikat?)...
... vagy ez a GMC, amiről nem tudtam eldönteni, hogy tényleg így hagyta-e el a gyárat, vagy csak szorgos kubai kezek nyomán lett ilyen... khm... ordas. Remélem, az ami-fanok majd azonosítják,...
... csakúgy, mint ezt az ős minibuszt, amelyiken talán nem is matrica a golyónyom. Mennyivel veszik komolyabban az embert, ha üzleti tárgyalásra ilyennel érkezik egy dízel Espace helyett? (Az ott, jobbra mellette tényleg egy Lada-lökős Moszkvics?)
Ez a W105 Ponton mennyit tudna mesélni nekünk? A tüzes, forró éjszakákról, Fidel és a commandante idealista álmairól? Saját életéről? És vajon az elnyűhetetlen finom hat henger helyett ebben is az M21-es Volga blokkja dolgozik-e? És miért nem lett még levágni való kezek martaléka a csillag?
Egy kis darabnyi Kuba, képekben, mélyedjenek bele, ne nézzenek ki az ablakon, meglátják, szebb lesz a napjuk tőle. Nyüzsgés, zaj, por és benzingőz, meleg, az ablakba rakott tranzisztorokból pedig Omara Portuondo énekli a Bésame Mucho-t, zongorán kíséri Chucho Valdés.
