Morzsa kutyámnak így 16 évesen megvan a maga baja. Szed kétféle gyógyszert a szívére, igazából vízhajtót is írtak neki, de úgy veszem észre, ha nyáron megnyírom, az sokkal jobban enyhíti a hörgést, szóval Diaphillint nem kap, csak időnként kiviszem az erkélyre - őt, meg a Fiskars ollót. Nagyon szép nem lesz, de nem stresszelem kutyakozmetikussal.
Egyik este viszont, olyan fél 10 körül epilepsziás rohamot kapott. Elég rémisző, pedig a múltkor már egy okmányirodán az előttem sorbanálló ember kapott ilyet, de hozzá mégse kötődtem olyan erősen. (Igazából nem nagyon lehet mit csinálni, stabil oldalfekvés, és pár perc alatt elmúlik.)
Szegény Morzsa meredt izmokkal rángatózott, a fogaival is mintha kapkodott volna, rémisztő, na. Felvettem és fogtam az ölemben, amíg el nem csitult, aztán rohantunk az Állatkórházba a Lehel útra. Csak bő másfél órát töltöttünk a váróteremben, mire kiderült, hogy aki nem fix időpontra jött, az a jobb oldali ajtóhoz üljön. Mondjuk tényleg jobb ez így, mintha ki is írnák, hogy ez a rendszer. Így már a többi kutyástól-macskástól mindent megtudtam az epilepsziáról, az életkor-összefüggésekről, tünetekről, gyógykezelési lehetőségekről.
Na de sorbaült velünk párhuzamosan egy házaspár és egy kis szürke bichon havanese, nem is tudtam, hogy van belőle egyszínű, mármint havanese-ből. Egy ideig hallgattunk, aztán a férj megkérdezte, mert pont látta, amikor befutottunk a Tehénnel, hogyan és mikor adtam el a Mazdámat.
Mondtam, hogy nem adtam el, megvan, csak garázslakó.
– A miénk volt, mi hoztuk be még Svédországból. Mikor vetted?
– Olyan öt éve, talán. Kicsit már kezdenek összemosódni az évek.
– Stimmel, valamikor akörül adtuk el.
Azannya! Tényleg, valahonnan tudtam, hogy egy operettprimadonnáé volt, a szőke feleség tényleg simán lehetett operettprimadonna, de amennyit én az operetthez konyítok… Azt meg most hogyan kérdezzem meg, hogy "akkor kend vóna az az operettprimadonna"?
Beszámoltam róla, hogy azóta volt egy teljes festés, mert mattnak találtam a fényezést, és egy tetőcsere, mert a hátsó plexi be volt szakadva, a gyári plexi meg olyan horrordrága, hogy inkább 170 ezerért rendeltem szürke ponyvát Németországból, plexi incluido.
Felhívtam Dömsödi Gábort, akivel idén úgyse találkozhattunk, mert idén sajnos nem lesz traktormajális, amit ő szervezett. Viszont egyszer korábban elkérte a Mazdát, mint meglepetést valamelyik borzalmas, Hajdú Péteres műsorába, mert a vendégnek (egy operettprimadonna) ez a konkrét autója volt. Oda is adtam volna, csak épp akkor mentem vele Olaszországba. Na, és megkérdeztem, ki volt a tulaj, végre legyek képben egy kicsit az operett-biznisszel is.
Az Állatkórházban természetesen nem fényképeztem, mert épp Morzsáért aggódtam, kárpótlásul előtúrtam egy privát autós relikviát: a cetlit, amire vásárláskor kiírtam a Mazda adatait. Piros, 101 ezer kilométer (azóta jó 50-et raktam bele), Németvölgyi út. Balázs Viktorral mentünk a helyszínre, és bár az eladó komplett elmebeteg benyomását keltette, pékldául azt állította, vadászpilóta, meg hasonló hajmeresztő történetek, hogy a plexit ő szakította be snowboarddal, mert az MX-5-össel volt a sípályán - szóval az autó kósernek tűnt, egyből meg is vettem.
Mellékszál: Morzsától vettek vért, csináltak hasi- és szívultrahangot, a leletekből pedig kiderült, hogy egy sima epilepszia. Úgyhogy most le van ragasztva a vérvétel leborotvált helye, egyébként sírt is szegény a vérvételtől, pedig jól tűri a fájdalmat.
Na de a lényeg, hogy Dömsödi agya még kevésbé csinál biztonsági mentést a múlt eseményeiről, mint az enyém. Alig emlékezett már a sztorira, de aztán beugrott neki, hogy tényleg, a Kovács Zsuzsa volt nála vendég, az operettprimadonna, aki régen a Szörényi Levente felesége volt. És most 60 felé járhat, de jól néz ki. A személyleírás nagyjából stimmelt is, de ahogy a neten kerestem képet Kovács Zsuzsa és operett szavakra, egyetlen vitathatatlanul Kovács Zsuzsa kép jött be, de az túl kicsi.
