Gondolta volna ötven évvel ezelőtt Alexander Issigonis, a Minik tervezője, hogy kicsi kocsijai egyszer egy Aggtelek nevű helyen, valami Hungary nevű országban gyűlnek össze egy forró nyári napon? És hogy rövidnadrágos emberek ismeretlen és kibogozhatatlan nyelven becézgetik őket, és már-már erotikus mozdulatokkal simogatják bájos domborulataikat?
Nem gondolta volna. De ettől szép az élet – hogy tele van megjósolhatatlan és kiszámíthatatlan, mesés fordulatokkal.
Már az eleve mesés, hogy az 1956-os energiaválság miatt megtervezett és piacra dobott, praktikus és minimalista Miniből, lánykori nevén Austin Sevenből kultuszautó lett - a zűrzavaros XX. század egyik ikonja, amiért egyformán bolondult holland péksegéd, német egyetemista és angol királynő. Bolondult volna érte sok magyar is, de akármilyen pindurkák voltak Sir Alex teremtményei, nem fértek át a vasfüggöny alatt.
Így a Kárpát-medencét csak a rendszerváltás után öntötte el a Mini láz, igaz, azóta is tart. Egy megszállott karcagi Mini-tulajdonosnak, Király Ferencnek köszönhetően 1989-ben megalakult a Mini Club Hungary, ami sok egyéb tevékenysége mellett évente egyszer Nemzetközi Mini Weekendet is szervez. Az idén Aggtelekre mentek a Minik weekendezni, mi pedig mentünk utánuk.
Rögtön a kemping bejáratánál belebotlottunk Linczmayer Balázsba, a klub elnökségi tagjába, aki egy közepes méretű brit zászlóval rajtoltatta sorban az Aggtelek Rally-ra benevezett kocsikat. Ne tessék valami őrjöngő autógyötrésre gondolni – amire a környező utak általános állapotukat tekintve igencsak alkalmasak lennének – ilyesmire igazi minis nem is vetemedne.
Hetven kilométeres, kedélyes krúzolást képzeljünk inkább magunk elé, ahol állomásról állomásra szórakoztató feladatok várnak a versenyzőkre. Például: a sofőr kisminkeli a mitfárert a visszapillantó tükörből, lassúsági pályán araszol, bekötött szemmel autómodelleket ismer fel.
Míg a ministák festenek, lassúznak és tapogatnak a kánikulában, Balázzsal elbújunk az extrém erős UV-B sugárzás elől, megtárgyaljuk kicsit a klubügyeket és természetesen a Miniket. A klub informálisan, de aktívan működött hat éven át, majd 1995-ben a cégbíróságon is bejegyeztették. Bár van néhány új, BMW-féle Mini is a tagok birtokában, alapvetően a klasszikus brit, 1959-től 2000-ig gyártott Minik híveit és tulajdonosait tömörítik.
A két klub jól megvan egymás mellett. El tudom képzelni, ahogy egy ortodox és egy neológ minis komoly hitvitát folytat, végtelen számú érvet sorolva pro és kontra, de a tény, hogy más-más típus a szeretetük tárgya, még nem okozott vérfürdőt. Sőt alkalom adtán együtt is működnek, és a BMW támogatja a régi-minisek rendezvényeit. Most Aggteleken is megvendégelték őket, mini Mini-versenypályát is hoztak játszani.
Személyes véleményem egyébként, hogy még mindig sokkal jobb, hogy a BMW csinálta meg az új Minit, mint ha a Roverhez hasonlóan a kínaiak vásárolták volna fel ezt is, és Csi-Ni néven forgalmaznának valami messziről autóra emlékeztető tárgyat. Igaz, az új MINI már egyáltalán nem népautó, eleve cult-carnak készült, az is lett belőle villámgyorsan.
Ellenállhatatlan, mint az elődje – és drága, mint egy BMW. De biztosan ott lesz ez is a jövő évi Oldtimer Expón, ahol az ötvenéves Mini történetét ezer négyzetméteren mutatják majd be, sok-sok meglepetéssel. A jubileumra Britannia is nagyon készül, óriási pikniket rendeznek majd a Longbridge-i gyárnál, világra szóló ünnepséget a kis meseautónak, amelyen részt vesznek majd a magyar klub tagjai is. Balázs csillogó szemekkel ecseteli, hogy milyen csodákat lehet ott látni minden évben, és az évforduló alkalmából nyilván rádobnak még egy lapáttal a szervezők.
A Mininek tényleg hatalmas kisugárzása van, amint az ember meglát egyet – pláne hatvanat egyszerre! -, érzi, hogy neki is kéne egy ilyen, apró, könnyűfém felnis kerekekkel, ködlámpákkal és szúrófénnyel, angolzászló-matricával a hátsó ablakban, és Mr. Bean-bábuval a belső visszapillantón. Jön tehát a kérdés: hogyé’ aggyák a Miniket mostanában, van-e hozzájuk alkatrész, szerviz, lelkiismeretes, szerető szerelő?
Alapvetően jó hírekkel tudok szolgálni. Először is: különösebb gond nélkül lehet Minit találni a piacon, főleg, ha az uniós piacra gondolunk. Itthon viszonylag kevés az eladó, mert a hazai állomány nagy része rajongókhoz és gyűjtőkhöz került, de nyugat-európai internetes oldalakon jó a kínálat. Persze behozatalkor és honosításkor számolni kell az állami sarccal, ki-ki döntse el, megéri-e.
A hazai árak természetesen eléggé szórtak, ráadásul az utóbbi pár évben észrevehetően megemelkedtek. A klubosok szerint egy alapos javítást-felújítást igénylő darab három évvel ezelőtt úgy 300 ezer forintba került, ugyanaz a minőség most 500 ezer. Tisztességes állapotú Minik 800 ezer körül találhatók, a szépek nagyjából egymillió forintot kóstálnak. Az utolsó években gyártott pipec darabokért kétmilliót is elkérnek.
Ami a műszaki oldalt illeti, a Mini egyszerű szerkezet, de a brit autógyártás nem a makulátlan minőség elkötelezett hajszolásáról vált híressé, és ezek közül az autók közül a legfiatalabbak is már nyolc évesek. A Mini különösen arra kényes, ha a jelenlétében a napi használatra tartott másik kocsiját dicséri valaki: a tulajok szerint szinte száz százalék, hogy megsértődik, és csak azért is elromlik. Alkatrész van minden évjárathoz, a kopó cuccok nem is drágák, a kiegészítőkért, a cicomáért már többet kérnek. A legtöbb Mini javítása nem bonyolult, és vannak aranykezű szerelők, meg hozzáértő, lelkes és segítőkész klubtagok, így a kis kedvenc jó kondícióban tartása nem lehet probléma.
A Minik Minije az MK I-es Cooper: ezek értékét a viszonylagos ritkaság mellett az adja, hogy valóban a legendás John Cooper irányításával készültek. Képességeiket jól mutatja, hogy az ezekre épülő versenyautókkal háromszor nyerték meg a Monte Carlo Rallyt a hatvanas években. Én kicsit perverz vagyok, ezért nekem a legjobban egy Moke (Öszvér) kellene, egy Mini-alapokra épített, nyitott, terepjárószerű kis homokfutó. Marokkóban láttam egyet pár éve, azóta se megy ki a fejemből.
Na de ez most mindegy, Aggteleken úgy sincs homok, van viszont egy hatalmas, függőleges sziklafal a Baradla-barlang bejáratánál, ami előtt felsorakoznak a versenyről visszatérő Minik, kedvére csemegézhet, bóklászhat közöttük, aki bírja a napot. A klubtagok viszont pulcsit húznak és eltűnnek a barlangban, ahol a híres és gyönyörű hangversenyteremben tartják a díjátadó ünnepséget. Azután éjszakába nyúló buli következik, összetartó társaság ez, fél szavakból is értik egymást.
Biztosan mindenki tudja, úgyhogy csak nagyon röviden foglaljuk össze: a Minivel új, máig tartó trend indult el az autóiparban, Sir Alex Issigonis innovatív koncepcióját számtalan modellben hasznosítják. A koncepció lényege: a motor keresztbe fordításával, elsőkerékhajtás alkalmazásával és a kerekek sarkokba való kitolásával, illetve a kombiszerű forma alkalmazásával egészen tágas és jól variálható belső teret lehet kialakítani egy kis autóban. Erre a megoldásra épül a VW Golftól a Suzuki Swiftig a legtöbb A és B kategóriás személygépkocsi.
A Minikbe költségtakarékosság miatt a British Motor Corporation jól bevált A sorozatú, négyhengeres vízhűtéses motorját építették. A konstrukció egyik gyenge pontja volt, hogy helyhiány miatt a hűtőt oldalra fordítva, a bal kerékdob mellé szerelték, és az elégtelen levegőcsere miatt határhelyzetekben a motor hajlamos a túlmelegedésre. A Minit többféle karosszériával gyártották, készült belőle többféle kivitelű kombi, furgon, pick-up, és természetesen kabrió is.
Volt Minije minden Beatles-tagnak, Mick Jaggernek, Marianne Faithfullnak, Peter Sellersnek, Steve McQueennek, és, igen, nem kacsa, Enzo Ferrarinak is. És lehet még nekem is egyszer, ha elveszítem a fejem.
Arcok a klubból
Király Ferenc
Az autószerelő-iskolában Ady verseskötete helyett Liener György: Autótípusok című könyvét lapozgatta, egy sorsszerű pillanatban abban akadt rá a Mini fotójára. Első Minijét 1986-ban vásárolta. Újsághirdetések alapján, illetve a szerelőket járva összeállította a magyar Mini-tulajdonosok címlistáját és a kocsik fotóarchívumát, majd megszervezte a klubot is, aminek örökös tiszteletbeli elnöke. Jelenleg egy 1974-es, német piacra készített Innocenti Minije van, amit a Konzumexen keresztül hoztak be annak idején az országba. Ebből az olasz licenctípusból összesen hat található itthon. Ferenc a közvetlen ember-gép kapcsolatot becsüli a legtöbbre a Miniben: nincs elektromos szervokormány, nincs elektronikus gázpedál, a vezetési élmény elementáris és tökéletes.Léber Ibolya
A „minis nagyi”, így ismerik és becézik klubkörökben. Mini Mayfairjét külföldi rokonoktól kapta, folyamatosan gondját viseli, babusgatja, nem hajtja. Amikor a férje meghalt, az ő Porschéját is megtarthatta volna, de inkább a Minit választotta. A kocsiban azt szereti, hogy fürge, stabil, fordulékony, keveset fogyaszt és üzembiztos. De a legjobb mégis, hogy bármerre megy, az emberek mosolyognak és integetnek. A Mini mindenkit jókedvre derít, a kamionosokat pedig valami rejtélyes oknál fogva udvarlásra bátorítja.Kollár László
A szlovákiai Galántáról érkezett családjával az aggteleki találkozóra. 1987-es Mayfairjét két éves aprólékos és lelkiismeretes munkával teljesen felújította és átalakította. Széles felnik és abroncsok kerültek a kocsi alá, ZEEMAX spoilerszettet szerelt fel, a műszerfal és a kagylóülések bőrborítást kaptak. Lelkesedése megérintette a baráti kört is, már ketten szereztek be maguknak Minit.Bacsa Lajos
Lajos Mini Clubman Estate-je ebben a körablakos verzióban az USA piacra készült, ezért Európában elég ritka. 1993-ban került be az országba, és 2002-ben lett kész a felújítása. A gyári tízes helyett 13 collos Mattig sport acélfelniket kapott, színjátszó flip-flop fényezést, a motorra hengerenkénti leömlőt építettek, a kipuff DTM-végen át zajong. A csomagtartó nagy részét a mélynyomó és az erősítők foglalják el, a DLS-szett részeként.
