Elnézést kérek mindenkitől, gyerekkoromban egyszer beütöttem a fejemet, azóta szeretem a Mercedeseket. Lehetett volna Citroën, Opel, Bugatti, Zaporozsec is a közelben, mit tegyek, szellemi ébredésem táján éppen Mercik voltak kéznél.
Most már bevallhatom, hogy amikor ábrándozni szoktam a neten, mindig megnézem a Mercedes-kínálatot is, bár az eddigi, tőlem származó Autonániákban (ha jól tudom) egyszer sem szerepelt még háromágú csillag. Írtam már Pandáról, nagypolákról, Zastava 750-ről, motorról, Ford Taunusról, mindenféle furgonról, de Mercedesről egyszer sem. Önmegtartóztatok, mert nem hiszem, hogy jót tesz a világnak, ha egy újságíró, akit esetleg még többen is olvasnak, mint az átlagos blogolót, a saját vallási eszméit terjeszti.
Most feladom az elveimet, muszáj színt vallanom. Ahelyett, hogy az utóbbi időben szilikonmellű macákra nyálaztam volna a neten, mint minden egészséges érdeklődésű férfi, inkább Mercedeseket néztem. Régieket, ahogy szoktam. Tehát most Mercikről fogok papolni, és fárasztom ezerrel az olvasókat. Jó muri lesz.
Nemsokára elkészül ugyanis egy veteránautóm (remélem még az idén), tehát öreg szürke Mergánknak, Bazegnek mennie kell, mert az ő helyére áll be a ropogósan friss restaurálvány a garázsba. Bár Bazeg műszakilag közel olyan kondiban van, mint új korában, szétveti az erő, a finom, kontrollált működés, az elpusztíthatatlanság érzete, a teste annyira rozsdás, hogy minden csepp esőtől elfogy belőle egy kiló vas. Nem állhat kint. Viszont mivel az autóparkunk további része egy 26 éves Fiat Pandából (enyém) és egy 22 éves Mercedes 190 D-ből (a feleségemé) tevődik össze, és a dolgok szükségszerűségéből fakadólag azokat is néha, pár napra nélkülöznünk kell, amíg kisebb kozmetikázásra szorulnak, nem árt, ha van harmadik, napi használatba bevethető veteránjármű is.
Most például a Kati Mercijéből csöpög valami, egyszer már egy általános szerelő ránézett, akkor kicsit nem csöpögött, de most megint. Nem vészes a dolog, de a feltartott mutatóujj ott lebeg. El kell hát vinnem rövidesen a Kareszhoz Balatonra, az ilyet csak ő szokta rendesen tudni, miért van, és meg is csinálja. Addig a Bazeg áll szolgálatba Katiautóként. Ha jövőre nem lesz meg, nem tudom, hasonló esetben mit teszünk majd. A restaurált járgányt nem tesszük majd be a darálógépbe, ahhoz túl sokba’ lesz, no meg az energia, ami belement, amúgy is, mi lesz, ha megkarcolódik. Nem.
Januárra talán összejönne pár százezer forint, pláne ha nem költenénk annyit karácsonyra és szilveszterre, mint tavaly. Három-négyszázezerre gondolok. Rögtön beugrott: még egy 190-es kellene a családnak. Talán az sem baj, ha benzines, hiszen nem menne sokat, de működjön. A sajátunkban most már 459 ezer kilométer van, az elmúlt harmincezret zoxó nélkül húzta le, egyszer volt kisebb önindítóhibája (tizenezer forintból orvosoltam). És most is viszi simán a százhatvanat, utazik lazán száznegyvenet, eszik nagyjából semmit, csendes, kényelmes, stabil, kellemes. Egy barátságos igásló, nem olyan, mint a gyűlöletes W124-esem volt, vagy akár egy korábbi fekvőlámpás kombim (amibe valószínűleg csúnyán belenyúltam anno).
Mennyiért is vannak ilyen Mercik? Öt kilóért? Négyért? Nocsak, már háromért is? Egyre szebb a világ. Most az egyszerűség kedvéért az expressz.hu személyautós listájában turkáltam. Ez az oldal egyszerre csak 600 autót tud megjeleníteni, utána kroppolja a felsorolást, érdemes hát szűkíteni a keresést.
Első találat: pilisvörösvári 190 E, 1988-as, 240 ezer kilométerrel, vizsga jövő év novemberéig.
Szélükön megrágott, leütött, AMG-utánzatú, ötküllős felnik, a díszléc mentén végigrohadt lemezek, bilikék szín, világosszürke belső, elöl morcosítás, de csak a fényszórókon, az indexekre nem megy ki.
No meg a kötelező fiatalítás, a fehér indexbura. Ilyenért pénzt azért még én sem adok.
Negyvenezerrel odébb újabb találat. Bács-Kiskun megyei 190 E, 1988-as, 250 ezer kilométerrel, vizsga jövő év novemberéig. Szép AMG-utánzatú, ötküllős felnik, korrekt fényezés, bilikék szín, világosszürke belső, elöl morcosítás, de csak a fényszórókon, az indexekre nem megy ki, no meg a kötelező fiatalítás, a fehér indexbura.
Álljunk csak meg… Önök is észreveszik, mennyire hasonlít egymásra az előző két bekezdés tartalma? Majdnem szóról szóra ugyanaz. Az állapot persze emitt pöpec, amott ramaty, de minden más stimmel. Nicsak, még az autó beállása is azonos, főleg hátulról nézve: letekert bal egyes ablak, tíz fokban balra kifordított első kerék. Még az első rendszámtáblatartó keret is törött mindkettőnél a jobb szélen, ha jól látom.
Vajon elvitték az autót Bács-Kiskunba, körbefújták, kipolírozták, belement tízezer kilométer, feltupírozták a felniket, és most negyvenezerrel drágábban adják? Tudja a rosseb. Mindenesetre fura, hogy ennyi hasonlóság legyen, ha jól számolom, vagy kilenc ponton. Egy hónap van a két hirdetés feladása között, simán megeshet, hogy a kecskeméti díler megvette a vörösvári embertől, kipofozta, nem sajnálom én tőle a profitot. De mi van, ha én most odamegyek az eredeti tulajhoz, aki még mindig hirdet, és meg akarom venni tőle 300-ért a kék, leütött autót? Visszarozsdásítja nekem? Gyanús, gyanús, lépjünk.
350 ezer. Itt egy C-s rendszámú autó, de magyar, sőt, budapesti a tulaj, lehet, hogy valami vegyes vállalat tulajdona? Sebaj, ettől még jogilag bent van az országban, nincs regadó. Szépek a vonalak, tűrhető a belső, a ’83-as kocsiban ABS és elektromos síbeda is akad. De mi ez a légzsákos kormány a képen?
Létezett ugyan már légzsák akkor a bébi-Mergákban (már éppen) felárért, de ha ez is olyan, a tulaj miért nem sorolja fel ezt a különleges extrát?
Viszont borzalmas, százforintos dísztárcsák csúfítják el (a Czimbuláéknál, Ürömön egy garnitúra eredeti kábé kétezer forint lenne), ráadásul karburátoros kivitel. Szereltem én eleget Stromberget életben, felnőtt embereket láttam már zokogni e csodás porlasztófajta kilencvenedszerre szétszedett romjai fölött, nem kell az autó.
Az újabb fénysugár Kistarcsa irányából hasít a szemembe. De fasza, grafitszürke metál, nagyon jól áll ám a bébi-Benznek. 380 ezret kérnek érte, napfénytető, ABS, szervó, és befecskendezős – Stromberg helyett már inkább a K-Jetronic, vallom én, örülök tehát. Tovább olvasok. Hőőő…. Öhöm… Hrrrr… Krák-krák… Izé. 154 ezer kilométer van benne.
Már jól vagyok, köszönöm, kijöttek a mentők, hogy ezek a modern segélykocsik micsoda újjáélesztő berendezésekkel vannak teli, nahát. Megmenekültem. Szóvalhogy 154 ezer kilométer egy 19 éves Mercedesben.
Én meg akkora úszóhártyákkal születtem, hogy tudok repülni is, nyáron mindig így járok dolgozni, reggelente a Szabadság-hegy tetejéről elegánsan elrugaszkodva a lég habjaiba vetem magam (de szép képzavar), körberepülöm a Parlamentet, belesek az ablakon, hogy az ország atyjai művelnek-e már valamit hajnali fél tizenegykor, majd végigsiklok a Duna fölött, és a kollégák elkapnak Újpesten, az Árpád úti irodaház tetején. Hát persze. A motorházfedélen, a hengerfej fölött az óriási, matt foltot pedig nem az egymilliót verejtékezett motor szívta ki, hanem a nagy platánfa alatt tizennyolc éven át mindig épp oda sütött a nap a Wörthi-tó partján, persze még az előző, osztrák tulajdonosnál, naná.
És a tolótető sem a rommá használtságtól (van ezekben a Merci-tetőkben egy kis spiáter elem, ami valahol félmilliónál elkezd kopni, majd eltörik) nem csukódik síkba, hanem mert annyira új még a gyári tömítés, hogy szikkadnia kell. Legalább 250 ezret írtak volna, mint a bilikék, kecskeméti (pilisvörösvári) autónál, abban még van némi kegyelet. Hagyjuk.
390-nél tartunk, látóterünkbe érve immár egy tahitótfalui autó veri vissza a lemenő nap Pilis felett átkukucskáló fényeit. Ez már dízel, ami szuper, van napfénytető is, igaz, jó régi, ’83-as a kocsi. És lám, az igazi korrektség netovábbja: két kép van az autóról, az egyiken gyönyörű, csillogós, a másik kizárólag egy díszlécétől megfosztott, rozsdás ajtóélet és lukas küszöböt mutat.
Németországban hirdetnek így autókat. Kicsit megmutatják a kocsit, de mivel mindenki tudja, hogyan kellene kinéznie, ha új (vagy ha ügyesen fotózzák), inkább az egyedi jelenségekre (értsd: hibák) koncentrálnak a digigép objektívjével. Örömteli dolog, hogy ez a fajta korrektség felütötte a fejét Magyarországon is. Mégis inkább tovább nézegetek a kínálatban, mert a 210 ezer kilométer és a repedezettnek írt műszerfal kombinációja furcsa – a kettő nem lehetne együtt, legalábbis nem valószínű. A most hirdető, tisztességes tulajdonos talán nem is tudta, mennyi kilométerrel vette az autóját pár évvel ezelőtt. Ha nem lenne másik jelölt, erre azért rámozdulnék, egy küszöb- és ajtóél-javítás nem a világ.
430 ezernél egy újabb, talán grafitszürke színű benzines, ez is befecskendezős, sajnos nincs tolóteteje, helyette manuális a klímaberendezés. Utóbbit nem szeretem, előbbit igen, saját agybaj. De tény, hogy ez azért piacképesebb darab. Már az újabbik fajta 190-es, Sacco-deszka az oldalán, szépek a felnijei, már amennyire a homályos képeken látszik, és mintha amerikai lökhárítók lennének rajta, tudják, azok a hosszabbak. Vajon megvannak hozzá valahol a fura amerikai fényszórók is?
Gusztusos darab, bár az a 170 ezer kilométer valószínűleg azóta került bele, amióta kicserélték a mérföldes óráját, az lenne igazán érdekes, hogy az mennyit mutatott. Ennyi kilométerrel közel húszéves Mercedes nem létezik, ha igen, arról írnak az újságok, a szagát konzervdobozba zárják a márkamániákusok. Ja, és vajon miért ötajtós hatchback, azaz ferdehátú az írás szerint? Átalakították? Muhaha.
Innentől már rajzanak a 190-esek. 429-ezerért egy egészen őszinte, fehér benzines, ráadásul a nagyobbik, 2,3 literes motorral. Borzasztó ízléstelen és disszonáns dolog egy műanyag dísztárcsás, teljesen szabványos autón az oldalsó, utólagos sportcsík, de más zavaró dolog nemigen akad.
Kicsi, valódi rozsdafolyás hátul, fényes, de szakadásmentes bőrülések, repedetlen műszerfal, motoros ablakok, klímaberendezés – milyen kár, hogy nem szeretem az automatát.
A hirdetés legalább nem böki ki a szememet mondvacsinált kilométeradatokkal. Köszönöm a figyelmességet.
Egy ezressel odébb egész biztosan megint ugyanez az autó figyel az oldalon. Semmi kozmetika, semmi tupírozás, gondolom, a tulaj maga is hirdeti, meg beadta a kereskedésbe is, ahol szintén hirdetik. Ha kétszer látni, hát kétszer látni, annál valószínűbb, hogy észreveszik. Érdekes, ebben a hirdetésben szó sincs klímáról, viszont szerepel benne tolótető. Vissza az előző hirdetéshez: hát persze, azon is ott a síbeda légterelője, a műszerfalon viszont nem látom a klíma szabályzóit. Mindegy, apró hiba. Vonzónak tűnik a kocsi ebben a hirdetésben is, bár még mindig rajta a dupla dekorcsík, és továbbra is automatás. Megyek tovább.
Tárnokon találom meg az első, 95 százalékban már valóban nekem is tetsző autót. Borzalmasan rosszak a képek, és ez mindig segítség a kopottasabb kocsiknak. Emez is a második szériából származik, és azon a negyven pixelen, amennyi látszik a kocsiból, nagyon zsírnak tűnik az állapot. 1.8-as benzinmotor (jó darab volt) befecskendezővel, különben extramentesség, még egy tolótető sincs. És nem írtak kilométert, juhhé! Aztán meglátom lent, a szöveges dobozban: 146 ezer kilométer. Felkiáltójellel.
Nos, ha kedvet kapnak hozzá, azért mindenképpen kérjék el a szervizkönyvet. Nem baj, ha kicsit gyűrött, kicsit foltos, még az se, ha szakadt. De az a tizenöt lepecsételt rovat (vajon ennyinek kellene lennie a füzetben 146 ezer kilométerig? Első ezres szerviz, meg másik 14 darab a tízezreseknél talán) ott legyen benne.
És birtokbavétel után szépen menjenek el az első unix-trade-láng-birner-bárdiba, hajítsák el gyorsan azt az ízléstelenül felberhelt sportkipufogót, és tegyenek a kocsira egy eredetinek tűnő utángyártottat legalább. Én inkább maradok még a Bazegnél. 150 ezer kilométerrel, természetesen.
Aki átlát a szitán, azért persze tegyen hozzá egy nullát.
Autonánia
Gyakran bóklászunk a Mobile.de-n és a Használtautó.hu-n érdekes autók nyomában, amiket aztán nem veszünk meg. Ismerős? Ha ön is szokott ilyet csinálni, írja meg nekünk!
A konkrét használtautókra mutató linkeket a posztok publikálásakor ellenőrizzük, utána azonban lehet, hogy eltűnnek, mert eladják az autót vagy leveszik az oldalról.
Ha nem szeretne lemaradni egy részről sem, tegye el a sorozat okos könyvjelzőjét (RSS).
