Darwin-díjas koccanások

Talán a múltkori pozsonyi túrán beszéltünk a kollégákkal arról a jelenségről, hogy már önmagában komikus tud lenni egy ráfutásos koccanás. Személyi sérülés nincs, csak egy kis csatt, de az olyan esetlen-bénán, egyértelműen figyelmetlenségből kifolyólag. Naponta látunk ilyet a városban, mindenki, mégis sokan vannak, akik nem figyelnek, elméláznak, vagy türelmetlenül agresszívoskodnak a lámpánál, és a másik seggébe másznak, hátha attól gyorsabb lesz. És ha nem lesz gyorsabb, sőt egyenesen fékez valamiért, akkor jön az a lehetetlenül ostoba csatt, amikor még helyszínelés se nagyon kell: aki hátul van, az a hunyó.

Arról is szó volt, mennyire örülünk mindnyájan, hogy eddig megúsztuk, mert ott állni, frissen csattantan a belső sávban, és várni a helyszínelőket, miközben mintha egy „ÉN VOLTAM A HÜLYE” feliratú tábla lenne a nyakunkban, az nagyon gáz.

Valaki hozzátette, hogy nézőként ez kicsit vicces, az viszont már inkább csak helikopterről tud vicces lenni, amikor a szemközti sávban haladó elálmélkodnak a koccanáson, és ők is egymásba futnak. Amitől így oda-vissza bedugul egy fontos főközlekedési út. Á, mondtam, ilyen csak nincs?! De, de, így a többiek, és felsoroltak néhány konkrét példát is.

Na én most mentem fogorvoshoz, és a Váci úton, a Duna Plazánál már messziről láttam a jellegzetes, egymásba torlódott minisort, meg a már kiérkezett helyszínelők villogását. Nem bámészkodni, nem bámészkodni, mantráztam magamban, mert ugye egyrészt egy koccanás nem a Mona Lisa, vagy a Nők városa, amit feltétlenül látni kell. Ugyanakkor tényleg van egy leküzdhetetlen inger, hogy az ember bámészkodjon. Mindegy: az a dolgunk, hogy küzdjük le. A jogosítványhoz önfegyelemből is kéne vizsgázni, én például a motorjogsit is elvenném azoktól, akik nem bírnak ki fél órát egy busz mögött előzés nélkül, pedig az életben van olyan szituáció, amikor egyszerűen nem szabad előzni.

Bocs, elkalandoztam. Tehát előre figyeltem, és csak úgy periférikusan bámészkodtam, nem is igazán láttam, mi van, és persze folyamatosan emlékeztettem magam, hogy mégis, mit várok egy koccanás látványától? A belső sávban haladt a sor, benne én, és akkor hallottam a csattanást balról. Na, akkor egy pillanatra odanéztem, elvégre nem vagyok szerzetesi szinten ura az ösztöneimnek: hát persze, hogy a szemből jövő bámészkodók összecsattantak.

Mindenkinek biztonságos közlekedést kívánok, és ne feledjék, a rendőrnek tulajdonképpen igaza van: nincs itt semmi látnivaló.