Egy tesztautó fotózása kapcsán egyik nap a Karasna motorosboltban kötöttem ki. Amikor készen lettem az autóval, és visszamentem a bolthoz, arra lettem figyelmes, hogy a széles járdán kisebbfajta csődület lett egy telipakolt, agyonmatricázott motor és két három utasa körül.
Én is elkezdtem fotózgatni, aztán megkérdeztem a srácot, honnan jöttek. Argentínából – válaszolta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a Váci út járdáján, november közepén egy dél-amerikai Honda XRV 750 Africa Twin ácsorog. Olyan rendszámmal, amit errefelé még ember nem látott.
Szerencsére nem siettek (amikor az ember a földgolyó másik felére motorozik, valószínűleg nem perces felbontásban osztja be az idejét, inkább hetes távlatokban gondolkozik), kicsit tudtunk beszélgetni. Hét éve utaznak, egészen pontosan 2002. február 25-én indultak az argentin-uruguayi határ mellől, 1680 dollárral a zsebükben. Ami másnap, egy uruguayi hatósági közeg jóvoltából azonnal 1500-ra apadt.
A motort Julian Maiello (a srác) 2000 nyarán vette, 10 ezer kilométerrel az órájában, tökéletesen újszerű állapotban, 6500 argentin pesóért. Az első túra viszonylag rövid volt, Ushuaiától (Argentína déli csücske) Alaszkáig tartott csupán. Julian egyébként nyolcéves kora óta motorozik, első gépe egy ötven köbcentis Suzuki volt. A dél-észak-dél-amerikai túra olyan jól sikerült, hogy barátnőjével, Lorena Santiagóval belevágtak egy világ körüli útba.
Azóta megjárták teljes Dél-Amerikát, Afrika északi és középső részét (a Szaharát is átszelték), lényegében egész Nyugat-Közép-Európát, most éppen Afrika felé tartanak majd megint. Van hivatalos weboldaluk is, igaz, csak spanyolul. Én a Yahoo Babelfish-sel megpróbáltam kibogarászni a szöveget, de elég komoly találgatásokkal értettem csak meg a lényeg egy részét. Fenti túra eddig 70 ezer kilométer volt. A motorral még nem volt bajuk, csak egy-két defekt, közben pedig lett egy kutyájuk, Trico, aki általában Lorena motoros dzsekijében utazik. Már ő is megvan három éve. Sajnos a túráról és a motorozásról való beszélgetés hevében nem kérdeztem meg a lényeget – vajon miből csinálják ezt végig? Különös módon hirdetést sem a motoron, sem a honlapjukon nem láttam, az a kiindulási pénz pedig még egy kicsi európai túrára sem lett volna igazán elég.
Találgatás helyett nézzük a felszerelést! Kartervédő a motoron – oké. Profi oldaldobozok – rendben. De mi az a türkizzöld Samsonite-bőrönd, a szürke szemeteszsák és a három Polifoam felspaniferezve hátra? Hiszen a polifoam magába szívja a vizet (próbálták már gumimatracnak használni?), eső után hogy alszanak rajta?
Tetszik a két kis lakattal zárható, műanyag ládika is elöl, a kormányon a ruhaszárítócsipesz-sor, meg az indexre akasztott ragszalag-tekercs sem rossz. A legszebb azonban a markolatzsák, vagy minek is hívják azt, amibe a postások a motoron bedugják a kezüket. A műszerekben pedig felirat: Julian – Lorena. Tök jó.
Képzeljék el, hány országot láttak már, milyen helyeken vergődtek át, milyen emberekkel találkoztak. Érdekes, világ körüli útján Sulkovszky Zoltán és Bartha Gyula is vitt magával kutyát a Harley-Davidsonon (1928-1936, "Motorral a Föld körül - olvassák el, szuper könyv, igen jól megírva). Argentinjaink egy akkora utazást, amit én monstre motoros túrának hívok, maximum „leugrottam a Közértbe tejfölért”-címkével illetnének. Kérdeztem Juliant – meddig mennek még? „Amíg érdekes lesz, talán négy-öt évbe belefér. A térképen van hely elég.”
