Hazajött a restaurált Merci!

Elég sokan értesültek róla itt a Belsőségben, hogy lyukas, öreg, szürke állólámpásunk, Bazeg, aki két éven át hű társunk volt itthoni és külföldi nyaralásaink során, eladósorba került. Elég sokan kifogásolták, miért nem tartom meg, úgy látszik, nem értették a lényeget. Három autóhely van a garázsban a házunk alatt, L alakban, ami magyar viszonylatban, úgy tudom, viszonylag soknak mondható.

Egyben lakik a feleségem 190 D-je, az ő helye szent, mert jobb, ha nem pont neki kell vakarászni a jeget az autóról, aki minden reggel oviba viszi a gyerkőcöket. Mögötte szokott állni Bazeg, akit ritkábban, csak hétvégén és szabadságolásokkor használtunk, a harmadik helyen az Autobianchi hever, ami most motorfelújításon van, tehát az ő placca szabad. Meg persze mind közé beszórva változó mennyiségű motor és kismotor.

Bazegra addig volt szükségünk, amíg a korábban, 2002-ben vett másik állólámpás, a Nagy Projekt el nem készült. Azért jött, hogy legyen otthon állólámpás az ínséges időkre. Nos, az új-régi autó elkészült. Azaz majdnem, belseje ugyanis még nincs. Bazeg kis ideig még maradhat a Bianchi helyén, de utána ki kellene tenni az utcára, ahol az első latyakos, sós napon sisteregve eltűnne. Ezt nem tehetem vele. És a Panda már így is kint porlik szegény, éppen eléggé szomorú vagyok amiatt is. Ezért kell eladnom Bazeget, hiszen a tárolóhelyeim végesek, kint meg sajnálnám elrohasztani.

Kis Csabi, a Világ Legjobb, Leggyorsabb és Legfáradhatatlanabb Karosszérialakatosa, mellesleg kiváló autórestaurátor, apró biszbasz-felújító, felhajtó, elkészítő, a nyomatékkulcs és az internetes információk felkutatásának művésze már jóval korábban elkészült az autóval. Tavaly június elején vittem hozzá (ó, még a jó öreg Ezeréves Sólyom is megvolt, ott ácsorog a képen kimattult motorházfedéllel), kiszedett belsővel, ha a fényező nem csúszik négy hónapot, már idén nyáron hazahozhattam volna, így csak november elején szólt, hogy jöhetek.

Másfél héten át vártam két klubtársamra, majd a közelgő havazástól való félelmemben elkezdtem másokat is kérdezgetni, nem kísérnének-e el. Kiderült, hogy TéZé éppen indulna valamelyik nap Felsőtárkányba a Bushmanhoz, a Hacsirokujára feltett kipufogót megnézni. Különben is, legtöbb esetben együtt mentünk Egerbe, lehetett dumálni, benzinköltséget megosztani, együtt örülni a készülő szörnyeknek, méltó megkoronázása volt hát az egyéves, párhuzamosan futó projekteknek, hogy közösen hozzuk el a zöld Mercit. Végül még a Karottát is rávettük, hogy eljöjjön velünk a Honda Jazzben. Amiről az autópályán kiderült, hogy nagyon zajos, mert beszélgetni alig tudtunk benne.

Mint említettem, a Mercinek még nincs kész a belseje, alapvetően ép, de koszos. Az egész cucc otthon van, épp keresek valamilyen trükkös szert, amivel nem teszem tönkre a 36 éves MB-Text műbőrt, viszont sikerül újból pergamen színűre visszahozni a korom és zsír alól. Valakinek van valami tippje? Ultra Dermmel próbáltam, de az nem viszi eléggé a koszt. A bőrápolóra rá sem bagózik.

De még ezen túlmenően is maradt egy-két dolog a Benzcel. Például hogy a három darab bal első ablakemelő szerkezetből, ami lenn volt a Csabinál, mindnek ugrott a fogaskereke valamelyik ponton. Hát persze, a vezetőé nagyjából tízszer annyira elhasználódik, mint a többi, fél-egymillió kilométeres használat alaposan betesz neki. Végül szereztem egy kis híján újszerű ablakgépet, az is jött velem, meg két próbarendszám, amit manager toysos Sípos Zolitól kaptam. Nézzék meg Zirig kolléga halottas Volgáról szóló cikkét, azon az autón is ugyanez a próbarendszám virít, nem véletlen, az Zolié.

TéZé és Karotta elejtettek engem a Csabinál, továbbmentek a Bushmanhoz Hacsit nézni. Én meg álltam a műhelyben a vadonatúj Merci előtt, és remegett a térdem. A kocsinak elég különös a története, egyszer majd azt is megírom, mindenesetre egészen furcsa emlékek törtek elő belőlem.

Csabi tapintatosan fel is ment a lakásba, hagyott magamra, hogy csendesen merengjek és talán ugráljak is kicsit örömömben. Pár, kicsit karcos krómot (pedig amiből tudtam, újat vettem, vagy felújítottat), egy-két apró fényezési piszkot (pedig kamrában fújták, de nézem, szerencsére kipolírozhatónak tűnik mind), a kopottas váltógombot (érdekes, beszerelés előtt tökéletesnek tűnt) leszámítva az autó most új.

Az utolsó csavarig minden olyan raja, ahogy kijött a gyárból. Még a nehezen felhajtott, 1973 előtti, nem lekanyarodós belsejű (tehát egyenes cső) krómozott kipufogóvég, és a csak 1971-73-ig jobb szerelt jobbos tükör is a helyén feszít. Minden díszléc alatt a megmelegítve kiegyenesített gumialap, rücsi csak ott, ahol gyárilag (tehát az első lökhárító alatti bajuszdíszléc alatt 3 milliméterrel lejjebtől). Egyszerűen káprázatos.

Aztán visszajött Csabi, a csodaember, és mintha valami mérhetetlenül értékes Fabergé-tojás lenne, tapadókoronggal rögzítette az üveget, kesztyűs kézzel kiszedte a régi szerkezetet, bezsírozta az újat, visszatette, és azóta van tökéletesen működő vezetőoldali ablakom is.

Rendszámok fel, telefon a TéZééknek, utolsó részlet átad, a kiállás örömét (és rettegését) Csabira hagytam.

Érdemes ide befűznöm, hogy a zöld Merci utoljára közel másfél éve ment annyit, amit menésnek lehetne nevezni. Csabi egyszer elvitte futóműveshez két sarokkal odébb, kettesnél nem is kapcsolt feljebb, ennyit mozgott. Kicsit tartottam az úttól, éjjel tizenegykor, egy frissen összerakott, vagyonokért restaurált autóval, fagypont körüli hidegben, egri szerpentin, aztán autópálya. Brrr…

Az első méterek nem kecsegtettek sok jóval, mert a motor ugyan szépen duruzsolt, minden rendesen világított, illetve aminek nem kellett, az nem világított, fűtött, elindult, megállt, de valami eszeveszett csikorgás jött hátulról. Egy kárpittalan autóban mondjuk mindig sok a zaj, de amikor a közeli kúthoz begurultunk tankolni, még a Karotta is megkérdezte, mi volt az a szörnyű csikorgás. Pedig ő a Jazzben ült.

Aztán hazafelé a pályán elmúlt, valószínűleg a fékbetétek beültek a helyükre. A futómű pedig elképesztő, sok állólámpás Mercim volt már, minddel elég jól lehetett utazni, szépen viselkedtek autópályán is, de ez istencsászár. Na ja, nem véletlenül ment bele negyedmillió forint jobbik fele gumialkatrészekbe, összekötőkbe, segédkar-perselyekbe, miegymásba.

Viszont előjött a difizaj, ami volt korábban is, nem nyúltunk hozzá, ez tény. Kárpitok nélkül eléggé ikarusos most a hang, de félek, hogy akkor se lesz sokkal jobb, amikor minden bent lesz. A dolog Karesz simogatásáért kiált, de az leghamarább tavasszal jön, latyakba, sóba ki nem hozom a vadiúj, 36 éves Mergát.

Szépen elpihenget addig a 190 D mögött a garázsban, én meg a hosszú téli estéken pucolgatom majd a kárpitokat. Apropó, újra megkérdezem: nincs valakinek tuti tippje műbőrkárpit-pucoló szerre?