Játék, (nem) csak nagyoknak

Sipos barátunk lényegében két lábon járó játéklexikon, egy RC/modell/makett kiborg. Mint olyan, lényegében az összes – szakmai berkekben fontos – eseményen ott van. Ezúttal a Nürnbergi Spielwarenmesséről küldött egy alapos beszámolót és egy masszív, ámde egyáltalán nem unalmas képgalériát Zakspeed Caprikkal, IMSA Audikkal.
Fogadják szeretettel.

Akik ismernek, tudják, távirányítású modellekkel (is) foglalkozom, ezért kvázi szakmai kötelességem minden évben a nürnbergi játékvásárra Miki barátommal kiautózni, és ott első kézből informálódni újdonságokról, érdekességekről. Az idei nekem a harmadik volt, de a szervezők ünnepeltek: nekik ez volt a hatvanadik kiállításuk. Igen nagy utat jártak be, a háború utáni Németország romjain megrendezett kicsi kis kiállítás a világ egyik, ha nem legjelentősebb vásárává nőtt. Persze azért volt az örömben nem kevés üröm is: a gazdasági válság hatásai itt is éreztették magukat, például a kezdetektől fogva kiállító Märklin nem sokkal az idei Messe előtt jelezte csődjét…

Ami miatt úgy éreztem, a Totalcar olvasóit is érdekelheti egy ilyen kiállítás (persze azon túl, hogy mindegyikünkben ott van a gyerek), a neves kiállítók standjain megtalálható gyönyörű, részletes, vagy éppen élethűen működő autómodellek, valamint egyes helyeken a csillogó vitrinek között süppedő szőnyegre állított igazi ritkaságok. Mikor 2007-ben elvesztettem „Nürnberg-szüzességemet”, csak kapkodtam a levegőt, meg a fejemet jobbra-balra. A gigantikus területen szétszórt, tematikus pavilonokba rendezett kiállítók közül igyekeztünk a számunkra legfontosabbakra koncentrálni, és a lényegre figyelni –de ez nem megy ha az egyik standon egy teljes harci díszbe öltöztetett Zakspeed Capri terpeszkedik. Ez a látvány egyébként is megállítja egy benzinvérű pulzusát, hát még, ha az ember maga is Capri tulaj!

A legnagyobb gyártók egymást igyekeznek túllicitálni, olyan ritkaságokat és újdonságokat állítanak a saját területük leghangsúlyosabb pontjára, amik egy kisebb (de akár nagyobb) autókiállításon is kiemelt figyelmet kapnának. Ilyen volt két éve a Lamborghini…, a Capri, tavaly az Opel Commodore,  meg ami még volt. Idén úgy készültem, hogy a korábbiaknál kicsit jobban fókuszálok ezekre a különlegességekre (persze azért időt szakítunk arra is, amiért tulajdonképpen mentünk), az öregecske, mindig kezem ügyében lévő kompakt gép helyett egy kicsivel jobb fényképezőgépet vittem magammal. Nem kell semmi extrára gondolni, az én kezeim közül a legjobb házra felszerelt, legtutibb objektívval se kerülne ki semmi olyan, amit magára valamit is adó hobbi-fotós ne törölne azonnal – de dokumentálásra jó volt.
 

Zakspeed Capri Turbo és más csodás gépek egy korabeli dokumentumfilmben. - omm

Megérzéseim nem csaltak, igen sok, kifejezetten autóőrült témájú dolog volt. Tavaly az egyik gyártó a Top Gear titokzatos, versenyoverallba és bukósisakba öntött kultfiguráját, a Stiget tette meg egy különleges széria szereplőjévé, és az általa a tesztpályán megkergetett gépeket adta ki díszdobozban. Idén az első sokkot a Dickie csoport standja szolgáltatta: aki látott már a Discovery-n késő este egy sorozatot, amiben a négy, kissé(?) debil német testvér a családi roncstelepen él át különféle kalandokat, tudja mire gondolok, amikor azt mondom: Die Ludolfs.

Nos, ez a négy, igen furcsa alak, és a frenetikusan pörgősnek nem mondható, de valahogy az ember fenekét is ökölbeszorítóan idegesítő sorozatuk a merchandising áldozatává vált: Uwe, Manni meg a többiek, valamint jobb sorsra érdemes négykerekű áldozataik játékokként kerülhetnek a német gyermekek szobájába. Ennél még az NCIS helyszínelő készlet is jobb mókának tűnik –körberajzolod a betonon fekvő szomszéd Tibikét, a helyszínt elkeríted a dobozban található kordonnal, a gyanúsítottaktól ujjlenyomatot veszel…

Több működő modellt gyártó cég standján lehetett a kiállított autó, például egy  Morgan- kicsinyített másával néhány hegyes próbakört menni, de volt ahol csak egyszerűen a cég kínálatában levő egyik modell eredetijét tették ki az értő közönség elé. Ilyen volt a gyönyörű Renault teherautó, a Fiat 500 Abarth versenyautó. De voltak igazi egzotikumok is: Ferrari F1 versenyautó, vitrinekben hivatalos tanúsítvánnyal, magyarázó plakettal ellátott, hasznát F1 motorból származó dugattyú és hajtókar a Hot Wheels standon (ha jól tudom, ők a Ferrari egyedüli hivatalosan is elismert „lemodellezői”, licensz tekintetében velük kell bizniszelnie másoknak is), Audi R8 V12 TDI egy másik placcon, meg egy fergeteges látványt nyújtó, matt-gyöngyházfehér fényezésű Lamborghini megint máshol.

Több gyártó cuccainál elgondolkozik az ember, hogy mégis, mi az a részletesség, amivel egy autó kicsinyített mását el lehet készíteni –az új technológiák és anyagok felhasználásával egyre kínosabban részletes modellek születnek, amelyeknek nem elég, hogy bőrből van a kárpitja, és krómozott kilinccsel nyílnak az ajtói, de fűzött küllős kerekek, fémhuzatú olajcsövek és szabad szemmel szinte láthatatlan szegecsek teszik fényképen az eredetitől megkülönböztethetetlenné ezeket a mesterműveket. Na jó, van áruk is az ilyen modelleknek, azonban a látvány világossá teszi, hogy ez bizony már az a kategória, ahol ha meg kell kérdezned mennyibe kerül, biztosan nem engedheted meg magadnak.

Azért azt megjegyezném, hogy az olcsó távol keleti munkaerő, és az egyre szélesebb körben és ügyesen használt speciális gépek és technológiák már a megfizethető kategóriájú modelleknél is könnyfakasztóan részletes kidolgozást tesznek lehetővé.

Engem természetesen a rádiótávirányítású autók érdekeltek a legjobban, de nem tudtam nem észrevenni például a japán gyártók gyönyörűen kidolgozott, erősen belterjes kínálatát (fotóztam is Winklernek V-maxot, Karottának 240Z-t, meg Hachirokut, de nem tudtam nem Csikósra gondolni, amikor furcsa kis furgonokat, meg Honda Cubokat láttam meg a vitrinben. Amikor máshol verseny Fiat Pandát, meg verseny Steyr Puchot láttam közvetlenül egymás mellett, fülig ért a szám. Mondjuk a Crova Pege Aladárjának sem nehéz itt kedvére valót találnia: állólámpát legalább tíz standon láttam, a legkülönbözőbb méretarányban, taxiként, rendőrautóként, bárhogy. Baowah is tudott volna válogatni, csak Ommnak nem láttam Tatrát.)

A szívroham viszont a második napon akart elvinni. Már az első napon, érkezésünk után szinte azonnal kiszúrtam egy furcsa arányú autót a Minichamps standon. Ők azok, akik két éve a Caprit, tavaly meg a Commodore versenyautót állították ki. Nos, idén egy IMSA GT versenyautót, egy félelmetes kiállású „Vize-meister” (=majdnem-bajnok) Audit rángattak elő (mindennek örülni kell, mint amikor a németek nem nyerték meg a foci vébét. Akkor a nemzeti tizenegyük nem lúzerek gyülekezete volt odahaza, hanem Vize-weltmeisterek…).

Ez is egyike azon formáknak, amik egyszerűen az ember agyába égnek. Nem vagyok kimondottan Audi-fan, de a kocsi egyetlen részletének megpillantásakor is tudtam, mi áll előttem. Gyorsan csináltam is pár képet, olyanokat persze, amilyeneket egy elölről elkordonozott autóról csinálni lehet.

Második nap azonban a meglepetéstől csak kóvályogtam buta arccal jobbra-balra, mint Mr. Bean: akkor állt neki valaki az Audit fotózni, mégpedig az arról készült modellel együtt. Mikor a standhoz értünk, éppen ott tartottak, hogy a leemelt gépháztető alól előbukkanó motorra helyezgették a modelleket, én meg légszomjjal küszködtem, kapkodtam a fotóaparát után. Mint egy megveszekedett hülye, kezdtem el kattogtatni a gépet, minden pillanatban arra vártam, hogy egy cerberus rám szól, és udvarias, de határozott mozdulatokkal eltessékel. De semmi.

Elszemtelenedtem, a korábban kordon mögött levő részre osontam, ahol megláttam, a „csomagtér” is szabad préda! Az Audi gyár ügyeletese unott képpel nézte, amint az olajtartály kézzel gravírozott „Mötorentlüftung” és „Auffangbehälter” feliratú csatlakozásait igyekszem a legnagyobb műgonddal megörökíteni. Majd vissza a kocsi elejéhez, ahol az egyik szakember a fotós által az intercooler házába beejtett modellautó alkatrészt igyekezett állatorvosokat megszégyenítő technikával kiemelni. Farfekvéses volt, nem ment könnyen. Pár képet még elkattintottam a belsejéről – néhányat jobbról, párat balról -, aztán a diadaltól megrészegülve folytattam a nézelődést a többi standon.

Hans-Joachim Stuck (találkozunk még vele a későbbiekben) és a 720 lóerős Audi IMSA GTO. - omm

Sok fontos dolog történt ezen a Spielwarenmessén, tárgyaltam is pár partnerrel, de azt hiszem, ez a mozzanat marad a legemlékezetesebb az egész kiállításról – no meg a Horror-Teddy…

 
Szép munka Zoli! Köszönjük!