Hogyan ne vegyünk Toyotát?

2009.06.18. 00:13
523 hozzászólás


Következő sztorink első fele játszódhatott volna akár 1979-ben, mondjuk egy kiskörúti cipőboltban is. Néhány apró, járulékos motívum azonban kiemeli az Alföldi papucs cserzőanyag-illatú, cúgos cipős boltieladó-nénis, unott világából, és a mába helyezi át. Egyik, hogy nem holmi egyetlen szál papírpénzért megvásárolható tárgy körül forog a történet, hanem sokmilliós, vadonatúj autó körül. Másrészt: ma már hellyel-közzel Magyarországon is piacgazdaság van, ez pedig bizonyos helyzetekben gyors megoldást jelenthet lehetetlen helyzetekre. Lássuk.

Feleségem kis városépítész cégnél dolgozik, főnöke – nevezzük most Gábornak - tehát nem az a 7-es BMW-, Audi A8-fajta ember, már csak jó ízlésből sem. De azért azt sem engedheti meg magának, hogy olyan autóval járjon, amely lassanként már a fodrásznős kategóriába szivárog át. 2007 augusztusában elérkezett hát az ideje, hogy leváltsa jól szolgáló, de öregedő Volvo S40-esét. Mivel korábban volt már Toyotája és Mazdája is, és mindkettőt kedvelte, ezért némi tervezgetés után előbbi márka mellett tette le a voksot.

Egy péntek délután tehát belépett az egyik 18:00-ig nyitva tartó dél-budai Toyota-szalonba. Az órája 17:30-at mutatott, hiába, nem mindenki tud napközben ellógni a munkahelyéről, autót venni. Akár valódi ügyfélnek is nézhették volna, hiszen öltönyben érkezett, oldalán a feleségével.

Az eladó, olyan harmincöt éves forma úriember, éppen egy másik vevőjelölttel foglalkozott. Nincs ezzel baj, gondolta Gábor, ez a dolgok menete, ha tíz percet várni kell, hát várni kell, nem fut el az az Avensis. Ügyfél távozott, S40-esét lecserélni vágyó Toyota-jelölt eladóhoz lépett.

Belekezdett – Avensist szeretne, 1,6-1,8 liter körüli benzinmotorral, ilyen és olyan extrákkal. Nem tudta befejezni a mondatot, mert az eladó tett-vett, láthatóan fontos készülődésben volt, leállította Gábort, mondván, ne haragudjon, neki most focira kell mennie, jöjjön vissza hétfőn.

Gábor – érthetően – kissé dühös lett, és mivel a másik jelöltje a Mazda 6 volt, úgy döntött, legalább átugrik a Budafoki úti Mazda Miraihoz, megnézni egy olyat közelről. Későre járt, de remélte, hogy egy pillanatra még beülhet a volán mögé. Öt perccel hat óra előtt lépett a szintén 18:00-kor záró szalonba. Hasonló korú eladó, csak a hozzáállása volt pöttyet más.

Tudja, hogy záróra van – kezdte mondanivalóját Gábor – de legalább körül szeretne nézni, mit lehet kihozni a Mazda 6-ból, egy-két perc az egész, aztán ha tetszik, visszajön majd hétfőn megrendelni az autót.

Legfeljebb később zárunk – nyugtatta meg az eladó, és elővette a megfelelő papírokat, prospektusokat, listákat, mintha csak szerda délelőtt lenne. A raktáron lévő autók közül végül egy 1,8-as lépcsős hátúra esett Gábor választása, stimmelt a metálszürke szín, a károsanyag-kibocsátása is kedvezőbb volt (igen, akadnak már Magyarországon, akiknek ez szempont). Az eladó felvette az adatokat, hogy minél gyorsabban megköthessék az üzletet, kevesebb, mint félórás csúszással zárhatta is a boltot.

Hétfőn megkötötték a szerződést.

A Toyota így adott el eggyel kevesebb Avensist 2007-ben, a Mazda eggyel több 6-ost ugyanakkor, insallah. Néha egészen apró dolgokon múlik egy autóvétel. Vagy eladás, ki, honnan nézi.