Eladásra összetákolva

Mekkora találmány is a leállósáv!

Állunk az M0-áson. Forr a víz, illetve a nyomás miatt forrpont felett feszíti a rendszert, ami önmagában nem lenne baj. Viszont mégiscsak beleugrott az autóba kétszázezer forintnyi alkatrész és pár hétnyi munkaóra. Ráadásul vízforralás nem is volt a problémák között.

Voltak bizonyos gondok a futóművel. A hátsó laprugók (oké, elöl eleve tekercs van) kilágyultak négy évtized alatt, a Cougar segge leült, ami elrontotta az első kerekek utánfutását. Ebből jött aztán a kóválygás nagy része.

Bent van az új hűtő: alumínium. Aminek sokkal jobb a hőleadása, általában is modern konstrukció, gyárilag ide való és állítólag szép, legalábbis Zsolti szerint feltétlenül. De Manson is egyből elájult, úgy apám, de szép hűtő. Nekem kicsit Frankenstein ezekkel a hegesztési varratokkal, de egészen nyilvánvaló, hogy nem értek hozzá. Hosszas kísérletezés után Zsolti megtalálta a 85 fokos pontot, ahová az érzékelőt rakta, elektronikusan jó, tökéletesen kapcsol be és ki, hosszasan tesztelte a rendszert a kertben, aztán a városon át hozta az autót a szerkesztőséghez, akkor se volt gond – úgy látszik, termikusan épp az M0-ás 110 körüli tempója feszíti a rendszert.

Zsolti, aki a finomhangolás miatt vezetett, félreáll; hej, de jó, hogy az M0-ás új szakaszán van leállósáv! Lehúzza a fűtéscsap valamijét, hogy ott is járhasson a víz, a táv nagy részét úgy tesszük meg, hogy váltó üresbe, kis gázfröccsök, aztán ha kigurult, vagy emelkedő jön, vissza D-be. A vízhőfok meg a maximumra, de a gőz szerencsére nem borít el minket, úgy látszik, Zsolti jól rögzítette a csöveket.

Zsoltinál kicsit megszaporodtak az F-150-esek

Beállunk a kertbe. Zsolti óvatosan leveszi a hűtősapkát, elősziszeg a résből pár köbméter gőz, aztán visszaszorul a sapka. Teker rajta még egyet, a sapka a kerítésig röpül, hatalmas gejzír tör elő és terít be nagyjából mindent az autó közelében. Zsolti hoz egy slagot, komótosan levereti a levet. Itt-ott még serceg a gőz a forró vasakon, de lassan béke lesz. Van időm átgondolni kételyeimet, melyekre magam sem számítottam, hiszen a Cougar annyira király volt.

De hogy két hónap szerelés után, melynek nagy része új hűtők beiktatása, új hűtőventilátorral, pont ezen a frontszakaszon nem számoltam az összeomlás lehetőségével.

Oké, hogy Zsolti mamája, még mielőtt megérdemelt nyári yachtos vakációjára utazott volna, kiöntötte az előre bekevert Nascar-hűtőfolyadékot, mialatt Zsolti elszaladt valami alkatrészért, mert úgy gondolta, az a rózsaszín lé a műanyag ládában biztos szemét, de így is gyári Ford fagyálló van benne. Szóval az mind rendben, hogy bár a hűtéssel speciel nem volt baj, mégis kapott egy rakás nem túl költséges, de azért látványos kezelést, a váltóolaj sem megy már keresztül a vízhűtőn, mint gyárilag, a blokk vízjárataiból is kimosta már a vízköves dzsuvát, tehát az egyetlen, aminek tutinak kéne lenni, az a hűtés, erre pont az adja fel. Mi jöhet még?

Nyilván minden.

Kész. A Cougar széthullott. Megszívtam. Sokért vettem, költöttem rá és nyilván gombokért adom el, hisz ki az a hülye (rajtam kívül, értelemszerűen), aki válság idején negyven éves V8-ast vesz? Főleg olyat, amiről épp az előző bekezdésekben írtam meg, hogy úgy szar, ahogy van.

Nyilván senki.

Igazából persze nem. A savanyújóskák, a frusztrált, nyomorult odvukban egy szál számítógép társaságában vakációzni kénytelen mindenszar-kommentelők számára rossz hírem van. A Cougar vezetése pillanatnyilag a következő érzést indukálja a sofőrben (aki én vagyok): mindenki bekaphatja!

Brutál viszkós rotor egy Ford F150-ről

Alig egy óra alatt ugyanis Zsolti levette az elektromos hűtőventillátort, kivett az egyik bokor tövéből egy viszkósat, leslagozta.
- Nahát ki gondolta volna, hogy ez ilyen büdös…
- Esetleg nem lehet, hogy azért, mert erre hugyozunk évek óta?
- De igen, lehet. De szerintem nem azért.

A brutális méretű lapátokkal rendelkező ventilátor egy újabb kori F150-ből származik, de hála Henry Fordnak, néhány csavarral simán átrakható a negyven éves Cougarba. Zsolti csak azért nem rakja vissza az eredetit, mert bár eredeti, hiszen nem szimmetrikusan állnak rajta a lapátok, ahogy a korabeli Mustangokon, az viszont nem mormális, hogy a lapátok vége egyszerűen le volt flexelve. Majd kell szerezni egy sokkal nagyobb ventilátort, most viszont ez a tájfun tökéletes: azóta még a TEMP felirat T betűjét is ritkán éri el a mutató.

Furcsa, aszimmetrikus Mustang hűtőventilátor

A hűtés történetét Zsolti hozzávetőlegesen rekonstruálta – a régészeti leletekből a gányolás, kókányolás és a kizárólag eladás céljaira történő talpra állítás komplett hőskölteménye bontakozik ki. Először is valószínűleg melegedett a víz. A hűtőt nem akarták kicserélni, a termosztáttal nyilván nem akartak vacakolni, hiszen jó, ezért egyet tehettek: lejjebb vették az előgyújtást.

Ettől a motor kevesebb hőt termelt, és alul nem is ment lényegesen rosszabbul, de a pörgést nagyon megutálta. Amikor megvettem, azt hittem, egy negyven éves amerikai autó egyszerűen ilyen: amúgy se jó vele gyorsan menni, hiszen lehetetlenül kóvályog, és 100-as tempó körül borzalmasan elbizonytalanodik. Ellentétben azzal, ahogy most már az úton ül, de erről kicsit később.

Ilyen kicsike a villanyos ventilátor

Zsolti tehát, miután tisztáztuk, hogy részemről az van, hogy a Cougar legyen tökéletes, gyakorlatilag bármi áron, legfeljebb majd időben kicsit széthúzzuk a folyamatot, szóval Zsolti azt mondta: alumínium hűtő és elektromos ventilátor. Azóta mástól is hallottam, például a Csikóstól, hogy veterán autóknál (Csikósnál értelemszerűen W123) ilyet csinálnak, Tóth Zoli szerint pedig a Hacsinál is bevett eljárás. Az ok logikus: a folyamatosan pörgetett bazi hűtőventilátor feleslegesen eszi a motor teljesítményét. A Cougar esetében Zsolti szerint ez 10-15 ló körül lehet, tehát nem ég és föld, de az autó érezhetően vehemensebb a viszkó nélkül.

A baj csak az, hogy egyszer, valamikor az Ismeretlen Gányoló a gyári klímahűtő helyett olyat rakott be, ami kicsit nagyobb, és teljesen kitakarja a vízhűtőt. Ez az egyik. A másik, hogy bár Zsolti hosszasan tesztelte az elektromos ventilátort, a tesztelés álló helyben, nyitott motorháztetővel történt. Aztán ment egy nagy városi kört forgalomban, vagyis eljött értem a szerkesztőségbe. Még mindig semmi, mármint termikusan: a hűtővíz nem melegedett.

Aztán megkérdeztem, milyen a forgalom a Hungária körúton, javasoltam, hogy menjünk inkább az M0-áson: elvégre a Cougar a krúzolásra a legjobb. Ahogy a Váci úton csorogtunk kifelé, és Zsolti néha odapörkölt neki, már tudtam, hogy a krúzolás, mint felhasználási lehetőség megszűnt egyedülinek lenni. Bizony: a Cougar úgy meg bír indulni, mint az állat.

 Muszáj volt sportlégszűrőt cserélni

Eddig is megindult, de csak úgy 50-60-ig. Aztán úgy lustakötéssel elérte a 100-at, aztán nagyjából semmi. A rendesen beállított előgyújtással, az új, normális légszűrővel, ami végre nem úgy néz ki, mint amivel egy elefánt reszelte a lábkörmeit, meg a nagyjából beállított porlasztóval megjött a kedve a pörgéshez – végre padlógázra megindul, mint az állat, és kb. úgy szól, mint a Challenger a Vanishing Point című kultuszfilmben, amelyben Petrocelli még ismeretlen színészként abban zúzott végig Amerikán.

Az se lehet persze mindegy, hogy új gyertyák kerültek bele - a régieket nyilván bontottan szerezték, és eredetileg II. Ramszesz harci kocsiját hajtották a kádesi csatában. Az olajcsere természetesen alap – a kiszerelés miatt egyetlen tízliteres, félszintetikus Statoilt rendeltem hozzá, amit a Cougar kellemes, selymesebb és mélyebb dörmögéssel köszönt meg.

A csapágycsere miatt egy hét intenzív közlekedés után jött még egy olajcsere, szerencsére kevéssel öt liter alatt kell bele. A víz viszont fogy. A rendszer ereszteni nem ereszt, nem csöpög, most utánatöltöttünk, aztán ha nem csak annyi a megfejtés, hogy egyszerűen ennyit még felvett, akkor nagy valószínűséggel hengerfejtömítés lesz. A blokk kimosásakor ugyanis tapétaragasztóra emlékeztető trutymó távozott a járatokból – valószínűleg hűtőtömítőt is öntöttek az autóba, ami az eladásra történő összetákolás újabb szép példája. A Csikósnak meg kéne tiltani, hogy ilyen cikkeket írjon.

A hűtőtömítőt ugyanis arra találták ki, hogy ha szivárogni kezdene a rendszer, és hétvége van, vagy nem találunk hűtőst, betöltjük, járunk vele pár napot, aztán veszünk egy új hűtőt. Szóval erre fejlesztették, de a magyar hamar rájött, hogy autóeladáskor is mekkora haszna van. És mi kicseréltük a hűtőt, de Zsolti azt mondja, lehet, hogy a hengerfejtömítés is gatya volt már, viszont azt is tartotta – az egyébként lenmagliszt alapú – kulimász. Most pedig, hogy alaposan kimosta, előjött a tömítetlenség, ott megy el a víz. Na de semmi gond, kicsit tesztelgetjük, új tömítése van raktáron, az ilyen régi amerikai szaroknál pár óra a tömítéscsere. (Lapzárta után érkezett a hír, illetve nézegettem a kipufogót: a jobb oldaliból vízgőz jön, tehát holnap megy is a Cougar Zsoltihoz.)

A számla eddig 190 ezer forint, meg annyi munkadíj, amennyit a Csikós szerint a Karesz szokott kérni. A próbakörre éjjel fél 11 körül indulok, nagyjából annyi, hogy végigmegyek a városon Ferihegytől Dél-Újpestig. Ilyenkor fél óra alatt megvan. A légrugókkal megemelt far miatt a Cougar sokkal egyenesebben megy. Óvatosan próbálgatom a gázzal kanyarodást, sehol semmi. Persze nagyon nem erőltetem, mert Zsolti mutatta az állítólag új lengéscsillapítókat, amiket hátulról szedett ki, és még én is elnevettem magam, na valószínűleg olyanok vannak elöl is, úgyhogy a stuntolást azért még nem erőltetem, de nagyon szépen kezd futni.