2009.10.06. 06:47
95 hozzászólás

Bármennyire is feszítette a szakmát az új Punto, nem kell hozzá nagy látnoki képesség, hogy észrevegyük, a bemutató helyszíne is közrejátszott, hogy ilyen szép számban jelentünk meg. Az olasz haditengerészetnek (Marina Militare) 2008-ban átadott Cavour az olaszok büszkesége. Hasonló nevű hajójuk volt már egyszer, de az 1911-ben vízre bocsájtott, majd '37-ben átépített Conte di Cavour 10 darab 320 milliméteres agyúval és a többi kiegészítő fegyverzettel hányatott sorsú csatahajó volt. Az olasz hadiflotta kikötőjét, Tarantót ért brit bombázás során elsüllyedt. Kiemelték és helyreállították, de 1945-ben újra találatot kapott, így végül 1947-ben lebontották.

Az olaszok eddigi egyetlen repülőgép-hordozója a Giuseppe Garibaldi eredetileg nem annak készült, ráadásul kapacitása egyre kevesebbnek bizonyult, így az olasz kormány új hajó építését rendelte el. Nevét, csakúgy, mint elődje, gróf Camillo Benso di Cavour-ról, a neves olasz államférfiúról, a haditengerészet megreformálójáról kapta. A hajógerincet 2001-ben fektették le, méretei miatt azonban két külön helyen folyt az építés. A hajó tatját (a főárboctól hátrafelé eső részt) a Riva Trigoso üzemben, míg az orr-részt Muggianóban építették.

A hajótest 2004-ben készült el, a haditengerészet 2008. március 27-én vette át, hadrendbe idén állt.

Jóféle járgány, még akkor is, ha nincs kereke. Ne feledjük, bolygónk túlnyomó részét víz borítja, így elég tág határok között mozoghatunk vele, ráadásul nincs különösebb gond a parkolóhellyel sem, hiszen – méretei ellenére – sokkal kisebb, mint sok nagy tankhajó, és természetesen eltörpül az amerikai flotta atommeghajtású anyahajói mellett is. Szerencsére ez nem Amerika, és 244 méteres hosszával, 27 500 tonna vízkiszorításával kicsinek azért nem nevezhető.

A rámpán Ariete harckocsik is begördülhetnek a hangárfedélzetre

Parkoláskor persze fokozottan figyelni kell, főleg tolatáskor adódhatnak problémáink, hiszen a temérdek radar mellett valahogy kifelejtették a parkolás-segítőt. Persze valószínű, hogy ahol megjelenünk vele, készségesen segítenek a kis tolóhajók és a kikötői kapitányság sem fog szívózni, ha magunk alá gyűrünk egy-két harmincméteres jachtot. Ha mégis, legfeljebb lövetjük a partot.

Hajónk kategóriájának legmodernebb példánya. Négy AVIO-GE LM2500 gázturbinája nem a legkönnyebben beépíthető, ráadásul a hibridtechnológiát sem ismeri, de minden gondunkat feledjük, mikor a Milliárd Club féléves összejövetelén asztaltársunk Veyron kulcsa mellé köpünk egy fél font bagót és az 1001 lóerőre csak annyit mondunk, tegyen hozzá még 119 ezret és képben lesz.

A parancsnoki hídról közvetlenül írányíthatóak a turbinák, de a gépház felülbírálhatja az utasításokat

Sebességben nem vagyunk olyan jók, mint az autók, ráadásul szükségünk lesz egy profi, hozzáértő sofőrre is. Esetünkben Gianluigi Roversi az, a hajó kapitánya. Előzékeny és készséges tengerész, akitől vacsorát követő kedélyes háromnegyed órás borozgatás közben tudtam meg ezt-azt. Természetesen a fedélzeten kijelölt dohányzónál futottunk össze. 1984-ben lépett be a haditengerészethez, nyolc éve van még nyugdíjig és nagyon büszke, hogy kiérdemelte a parancsnokságot. Családjával legközelebb november hatodikán találkozik, ez hivatásának átka, de megtanult már ezzel élni.

A hajó hivatalos legnagyobb sebessége 30 csomó, ami mintegy 56 km/órának felel meg, ez egy ekkora testtől nagyon szép teljesítmény, de kapitányunk csak mosolygott. (Harmincról tud? Akkor legyen harminc).

A korai előrejelző Agusta-Westland EH101-es, hasa alatt az RDR1600-as radarral

2004 óta tartózkodik a fedélzeten, lényegében ő felügyelte az összes munkálatot, kisujjában van az összes rendszer, szóval jó, ha szert teszünk egy ilyen emberre, mielőtt építtetnénk magunknak is egy hasonló hajót. Igaz ugyan, hogy nem olcsó móka, de kétmilliárd eurón bőven innen van, és az ár tartalmazza a fedélzetre települt repülőgép-századokat AV8B Harrier II-esekkel és hipermodern F35B-kkel, valamint négy-hat Agusta-Westland EH-101-es ill. H-101-es háromturbinás forgószárnyast is. Nem gagyi dolgok ezek sem, együtt vagizhatunk az amerikai elnökkel, ő is ilyenekkel jár.

A hajó passzív és aktív biztonsági rendszere teljes mértékben kielégítő, bár sem légzsákok, de még egy ABS sincs benne az alapárban. Van azonban egy remek, ütközést elkerülő felderítő és tűzvezérlő radarrendszerünk, ennek segítségével 300 kilométeres sugarú körön belül mindenről tudunk, ami víz alatt, vízen, földön vagy a levegőben mozog. Ha mégis feltűnne egy elektromos rolleren közeledő lopakodó nyugdíjas, még mindig lesz elég időnk eldönteni, mit tegyünk.

SAAM (vízfelszín-levegő) rakétával nehéz kilőni, ráadásul utóbbi meglehetősen drága robbantás lenne. Ha túl gyorsan közeledik, bátran indítsunk egy rakétaelhárító rakétát, vagy egyszerűen torpedózzuk meg, a maradékot megeszik a halak. Jókedvünkben esetleg szombat délutánonként szomáliai kalózokra lövöldözhetünk a 25 milliméteres Breda gépágyúkból, vagy éppen elfoglalhatunk egy kisebb Karib-tengeri államot. A 13 000 kilométeres hatósugárba csak belefér valami érdekes hely.

A navigációs képernyőn az aktuális Földközi-tengeri helyzet látszik

Persze történhetnek előre nem látott események is. Képzeljünk el egy teljesen mindennapi szituációt: éppen nyélgázon fordulunk Dél-Amerika csücskében, örülünk, hogy milyen szépen érintőre vettük a Horn-fokot, mikor hirtelen felbukkan előttünk Szerednyei Béla a Jokey-n. Drámai, ugye?

Nem kell azonban megijednünk, járművünk kimagasló manőverező képességekkel rendelkezik. A 244 méter hosszú hajó maximális sebességről kevesebb mint 600 méteren képes állóra lassulni. Igen, alig több, mint hosszának duplája. Hát melyik autónak vannak ilyen fékei? Persze ebben nagy szerepük van az állítható lapátszögű hajócsavaroknak és a világ jelenleg üzemben álló legerősebb turbináinak is.

Ha fordulni kell, akkor sincs baj, az oldalankénti vízsugár-fúvókák is segítenek abban, hogy 457 méteren belül forduljunk 180 fokot.

Műtő, elég félelmetes

Kényelmi extrák terén sem állunk csehül, a 15 emeleten (ebből 4 a vízszint alatt) akad minden, amire szükségünk lehet hosszú utunk alkalmával. Van konditermünk, több társalgónk is, internet és integrált NATO-rendszer hozzáférésünk, orvosi vizsgálószobáink, röntgenünk, CT-nk, fogászati rendelőnk és persze műtőnk is, akadékoskodó utastársainkat pedig nem kell átdobnunk a fedélzeten, ne szennyezzük a tengert, ott a hűtött hullaház, arra való. Energiafogyasztásunkat minden bizonnyal kielégíti a 16,7 megawattos házi erőmű.

Unatkozni nem fogunk, a felszállófedélzet jókora, az ugrósáncos kialakításnak hála megspóroltuk a katapultokat és fékezőköteleket, a gépek a sáncról szállnak fel, és függőlegesen le. A speciális, nagy hőtűrő képességű betonburkolat bírja a forró gázcsóvákat és a szélsőséges időjárási körülményeket is. A két, egyenként 30 tonna teherbírású, teniszpálya nagyságú lift pedig tetszés szerinti labdajátékra alkalmas. A legénység is ezeken szokott focizni.

Daniel, a főgépész kísért minket körbe a hajón. Bal oldalon pedig egy régi kolléga

Alkalmi kísérőnk Daniel, a főgépész, végigvezetett a hajón, természetesen nem okozott neki gondot az angol. A kapitányi hídon kényelmes fotelben terpeszkedünk, beosztottjaink a hajó összes rendszerét innen kezelik, a Windows XP alapú számítógépes rendszer garantáltan hibamentes, de nyugtathat minket a tudat, hogy a kék halálért cserébe bármikor porig bombázhatjuk a Microsoft-központot.

Maga a gépvezérlőterem a hajó legvédettebb részén található, mélyen a vízszint alatt. A szolgálat nem nehéz, 4 óra után nyolc óra pihenés jár, 8 óra után egész nap. A turbinák összes paramétere nyomon követhető innen, az indulási parancs kiadása utáni ötödik percben már képesek maximális teljesítményen üzemelni. Kicsit késedelmes a gázreakció, de a meglehetősen hosszú gázbovden híján elektronikusan kell a jelet küldeni. A gépeket természetesen a parancsnoki toronyból is irányíthatják, de bárminemű probléma esetén a főgépész felülbírálhatja azokat, hiszen csak ő látja az aktuális státusz-képernyőn a turbinák paramétereit.

Az egyik turbina és a komplett erőátviteli rendszer aktuális állapotát mutatja a képernyő

Hajónkon összesen 39 tengerészeti tiszt és 491 tengerész teljesít szolgálatot. Békeidőben, hazai kikötőben való horgonyzáskor csak minimális állomány szükséges, jómagam is egy üres tiszti kabinban kaptam szállást. A repülő- és kiszolgálószemélyzettel kiegészülve mintegy 1208-an élnek itt, természetesen a két, pékséggel is rendelkező hajókonyha kapacitása bőven elég mindenki számára.

Kabinom kicsi, de jól felszerelt. A légkondicionált helyiségben két emeletes ágy, szekrénysor és egy sokfiókos komód található. Telefon is akad és persze RCA-csatlakozó a belső tévélánchoz. Ablak nincs és hely sem sok, valószínűleg pontosan kiszámolták, mennyire van szüksége négy felnőttnek. Van kollégám, aki valószínűleg letuszkolt volna egy törülközőt a torkán ha bezárták volna egy ilyen klausztrofób helyre a vízszint alatt, de én élveztem. Zuhany, vécé, minden tiszta és egyszerű.

A lábfejet 90 fokban elfordulva, kacsázva lehet csak közlekedni a szűk lépcsőfokokon

A folyosók szűkek, a keskeny lépcsők meredekek. Három szintet kellett a hangárfedélzetről lefelé másznom, így háromszor vertem be a fejem a lépcsőlejáróba. Szerencsére mindig akadt valaki, aki útbaigazítson, így elkerültem a vízbelövetést, mert mindenhová azért nem mászkálhattunk el.

A kiállított EH101-es helikopterbe azonban igen. Pilótája és rendszerkezelője ott üldögéltek lépcsőjén, fiatal srácok, 26 évesek. Elmondásuk szerint egyre több fiatal jelentkezik a hadseregbe, válság van, nehéz munkát szerezni még a gazdaságilag fejlett északon is. Ők szeretik a repülést, mindig is ezt akarták csinálni. Helikopterük nekik a világ legjobb gépe, lényegében egy elektronikai felderítő és korai előrejelző gép (erre utal az E-betű is a típusjelzésben), de alkalomadtán mentési feladatokat is ellátnak. A három hajtómű biztonságos, a gép automatikus lebegtető-rendszerrel ellátott, ami mentéskor nagyon hasznos, hiszen a csörlőkezelő képes egy apró kis karral finoman irányítani az egész gépet, az automatika gondoskodik minden másról. A torinói srác természetesen imádja a focit, de kérdésemre, hogy sűrűn jár-e Juventus-meccsre szinte sértődötten felelt: minden igazi torinói az FC Torino-nak drukkol.

A pilóta nem éppen legjobb fotója, de jobbra tőle látszik a kis kar, amivel lebegés közben tudjuk finoman korigálni a helikopter mozgását. A panel a csörlőt kezeli

Ha már a sportnál voltunk, rákérdeztem a Forma-1-re is. Csak legyintett, szerinte a legendás tifosik, akik szinte ellepik az olaszországi versenyeket, jó ha harmada valódi olasz. Az embereket nem érdekli a Forma-1.

-Hát akkor mi? - kérdem én.
-Csakis Rossi. Valentino az Isten. - válaszolja habozás nélkül. - Biaggi, Capirossi öregek már, Rossi a fiatal bajnok. Mindenki imádja.
-Gondolom, van motorod is...
-Persze, egy 748-as Ducatim van, nagyon szeretem.
-Nem szomorúak az olaszok, hogy Rossi nem egy Ducatival versenyzik?
-Nem igazán, de elhiheted, hogy mindenki boldogabb lenne, ha olasz motorral állna rajthoz...

Tovább beszélgettünk és megtudtam, hogy Szomália partjainál is jártak már, a kalózoktól védték a kereskedelmi hajókat. Bár helikopterük felfegyverezhető, ők csak felderítést végeztek, akadt azonban nem egy eset, amikor a kis motorcsónakok túl közel kerültek a hajókhoz. Ekkor mélyrepülésben áthúztak felettük, a kalózok pedig rendre a vízbe ugráltak. Nem féltek, hiszen a helikopter hasa, a pilóta- és operátorkabin páncélozott, a hőkövető rakéták ellen pedig infracsapdákat szórnak ki.

A síugrósánc tetejéről jól belátható az egész fedélzet

Valójában eddigre már nem kicsit kifulladtam, hiszen odaérkezésünk óta le-fel mászkáltam a szűk lépcsőkön, a homlokomon már alig volt bőr, annyiszor vertem be a fejem, ráadásul előttünk volt még a másfél órás sajtótájékoztató. A finom, tengeri herkentyűs-tésztás vacsora után aztán valahogy mégis elment az idő. A friss levegőn magához tér az ember, a bornak is jobb íze lesz, már jócskán éjfél után járt, mikor még kint iszogattunk a főgépész-hadnaggyal. Természetesen egy 999-es Ducatija van neki is, a dél-olaszokat ugyanúgy utálja, mint a többi északi és ismeri a környék összes sebességmérő radarját. Utóbbi hasznos információnak bizonyult másnap.

Hogy mi volt érdekesebb? Az autó vagy a hajó? Azt magukra bízom. Most látom csak, hogy milyen Csikós-hosszúságú posztot sikerült összehoznom akaratlanul úgy, hogy ezernyi dolgot meg sem említettem, sebaj, akit érdekel, az megkérdi, aki nem szívesen kommentel, az talál még információt a képgalériában bőven.

Egy azonban biztos: alkut kötök az olasz kormánnyal. Ha húsz év múlva végleg elöregszik ez a hajó, akkor a bontásra szánt összeg feléért elvállalom. Csak tankolják meg Záhonyig, addigra kigondolom, hogyan juttatom oda. Egy hét alatt kész lesz.