Gondolom, láttak már hasonló képet önök is. Csütörtök reggel a Flórián-téren megkaptam szokásos piros lámpámat, ez a Corsa úgyszintén, becsorgott mellém.
Nézem, nézem és elgondolkodtam, hogy vajon miért kell egy kirakatnyi plüssmackót a hátsó ablakba pakolni? Biztosan gyerekei vannak, akik szeretnek játszani, - ez volt az első, vagy csak simán imádja a plüs állatkákat, - ez volt a következő gondolatom.
Sofőrünk vezet, tehát van jogosítványa ergo valamilyen szinten értelmes, gondolkodó lény. Talán. Sőt, a háromajtós Corsában minden valószínűség szerint gyermekei is vele utaznak (ezzel ki is zártam a kollekció legszebb darabjait mindenhová magával hurcoló gyűjtőt), szóval némi felelősségérzete kellene, hogy legyen.
De tényleg. Van? És vajon azoknak is, kiknek visszapillantó-tükrén néha egy indiai bazár komplett árukészlete lóg és a műtőben csodálkozik az orvos, hogyan került a homloküregünkbe Síva, a nyolckarú isten nyakában egy Wunderbaummal? Toporzékol a gyermek, ha nincs meg kedvenc macija? Ezért viszünk magunkkal mindent, csak jaj, legyen csendben, aztán - jobb esetben - letolatjuk a bevásárlókocsit a hipermarket előtt, mert szart sem látunk ki hátra? Vagy miért?
Ne érezzék álszentnek szavaimat, én tényleg képes vagyok felhúzni magam, ha ilyet látok, de csak megcsóválom a fejem: hová tettük a józan eszünket, emberek?
