Még szerencse, hogy ez az időzóna ennyire kihalt. Pár kis szigetecske, és ennyi. Nem kell belehalni a melóba. Kell is ez a többletidő, mert Szamoán most nem vezethetek megszokásból. Kitalálták, hogy szeptember 7-től ezentúl balra kell tartani. Mindenki a szegény helyi buszsofőrökről beszél, hogy nekik most át kell szerelniük a buszok ajtajait a másik oldalra. De kérem, nekik a busz a munkaeszközük, arra költeni kell. Ott a jól bevált módszer, át kell hárítani a költségeket az utasokra, a BKV sem rest ezt tenni (közben hogy-hogy nem befúj az aljas szél tíz millát az ablakon, nahát). De ki gondol rám? Egy napom van, hogy kihordjam ezt a töménytelen csomagot, erre még köthetem át Rudolfot is a másik oldalra.
Kinek van erre ideje?
Időre meg kell jelennem az érkezésemre rendezett fogadáson. Nem lehet ám késni. A Metro Boys együttes ideje drága. De a látvány mindent megért. Nézzétek gyerekek, hát nem csodálatos?
De mielőtt felzabálnám az összes umu-t, oka-t, meg pe'epe'e-t indulnom kell. Ha valahol szükség van a segítségre, a gondoskodásra, a szeretetre, hát itt nagyon. Szeptember 29-én cunami söpört végig Szamoa partjainál. Nem válogatott. Mindegy volt neki, hogy embert, házat, balra- vagy jobbra tartó autót sodor el.
A káoszból születnek a hősök. Ez volt Asiliben is, az Amerikai Szamoa nyugati partján fekvő faluban. Az ötéves Mercy Hemaloto talált meg egy héttel a szökőár után a parton, s mentett ki a törmelékek közül.
Köszönöm!
