Senna, Raikkönen és a repülő finnek

Bár a hazai Jesús Puras fanclub egyedüli tagjaként inkább az aszfaltot kéne szeretnem, de nem titkolt érdeklődéssel figyelem az ex-F1-es pilóta, Kimi Raikkönen szárnypróbálgatását a raliban (eretnekség azt mondani, hogy jobban várom a mai Lappföld-ralit, mint az F1 szezonkezdést?). Persze józanul gondolkodva világossá válik, hogy minden valószínűség szerint nem üt lyukat a világba, ahol hosszú évek óta maroknyi kőkemény profi tartja a szintet, de az esélyt mindenkinek meg kell adni, Raikkönent pedig már finn származása is predesztinálja arra, hogy nem lesz elveszve a mezőnyben. (Hiszen valószínűleg az egyedüli ország ez, ahol a babakocsit is keresztben tolják az anyukák.)

Mindenesetre egész jól megy neki. Bár látszik, hogy ismerkedik még a dologgal, de a legkevésbé sem tűnik szívbajosnak, szimpatikus, bevállalós srác, drukkolok neki.

A Forma-1-es versenyzők amúgy furcsamód vonzódnak a ralihoz, mintha a tiltott gyümölcs vonzaná őket. Gondolom, ki akarják próbálni ők is, hiszen legalább annyian állítják, hogy a rali az autósportok királya, mint ahányan az F1-ről állítják ugyanezt. Szerintem felesleges vitatkozni, mindenki megtalálja a saját kedvencét. Én nem látom lehetetlennek azt sem, hogy mindkettő iránt rajongjon az ember, hiszen még maga Ayrton Senna is élvezte a raliautózást.

Ahogy mi szerettük. Sisakban, kormány mögött

1986-ban próbálta a Phil Collins-féle Brooklyn Motorsport Sierra RS Cosworthot. Először utasként Collins mellett a walesi erdőben. Biztos, hogy nem nyugdíjas tempóval vitte körbe Collins (aki azóta is aktív Fordos), hiszen miután kiszállt, csak annyit mondott: Túl gyors ez nekem.

Aztán persze beült és már az első kanyarban majdnem leesett az útról. Elmondása szerint szokatlan volt, hogy nem utcai autóként fordult a bivalyerős Sierra, hanem konokul alulkormányzott volt mindaddig, amíg nem bő gázzal, folyamatosan csúsztatva vezette, a laza talajon lassan szinte nem lehetett vele kanyarodni.
„Semmit nem tudok a raliról. Láttam képeket újságokban, néha a tévében, de soha is beszélgettem egyetlen ralissal sem. Fel akarom magamnak fedezni.”
És meg is tette, mert érdekelte és kihívás volt. Az egész sztorit itt olvashatják és pár percnyi videó is felkerült erről, sajnos az egész, 22 perces film csak e-bayen keresztül vásárolható meg.

Persze Raikkönen ettől kicsit komolyabb szinten szeretne versenyezni, legnagyobb gondja eddig az, hogy vakon megbízzon az itinerben és navigátorában, ha belegondolunk, azért ez tényleg nem lehet egyszerű. Könnyű lehet viszont tanácsot kérni, hiszen Finnországban a legmagasabb az egy főre eső rali világbajnokok száma: 7, tehát 5 352 000 / 7 = 764 571 lakosra esik egy, szóval kis mázlival bárki beléjük botlik a boltban. Heten nyertek világbajnokságot 1977-óta 14 alkalommal (feltéve, ha a 77-es bajnokságot már világbajnokságnak tekintjük) de a raliban már régen 77 előtt ott voltak az élvonalban, volt olyan szerencsém (ne feledjék: az élet császára, ugye), hogy ülhettem is egy mellett, aki mellett még Mighty Walter Röhrl tanult. Megérdemelten becézték őket (és majd' minden finn sportolót) repülő finneknek (Lentävä suomalainen ) a ralit pedig az északiak sportjának. (Bár Sébastien Loeb elég hathatósan rombolja ezt a mondát.)

Raikkönennek tehát valószínűleg kiváló tanítói lehetnek, kíváncsi is lennék rá, elfogadna-e tanácsot másik nagy kedvencemtől, a hiperlaza Juha Kankkunentől, aki egész egyszerűen nagyobb királykobra, mint Peoples Hernandez, pedig ő egy igazi neighborhood aligator.
Kankkunen tud élni, az biztos, nem elég, hogy négyszeres bajnok és ilyeneket tud a lábával (0:54-től trepni)...

...hanem van egy saját, B csoportos Audi Qauttro S1-ese, amit használ is úgy, ahogy kell (nem rossz a hangja ugye?).

Ha mindez nem lenne elég ahhoz, hogy Juha Kankkunennek ítéljük oda idén a Finn Lazaság Vándorkupáját, akkor pedig ott a bajusz. Az mindent visz. Go on Raikkönen! Tanulj és növeszd a szőrt!