Pre-vételi szorongások
Elindultunk végre Sundsvallból - ami egyébként egy csodás városka – Domsjőbe. Éjjel ítéletidőben érkeztünk ide, az Insigniát több ízben hótolóként használtuk, valószínűleg pár órával korábban szakadt a hó. De ez csak másodpercekig tartott. A szállóhoz vezető úton konkrét hófal állta az utunkat, mert egy perccel ezelőtt járt ott keresztben a kotró. Álltunk ott vagy húsz másodpercet, de mire kitaláltuk volna, mit tegyünk, máris előtermett egy másik mögülőlünk a járdán, és tíz másodperc alatt, tekeregve mint valami giliszta, tükörsima utcát varázsolt elénk. Csak nekünk jött oda, mert miután a gép készen lett, a sofőr félreállt vele, integetett barátságosan, majd elhajtott, vissza a dolgára, a másik utcába. Ez a Svédország egy rettentő emberséges környezet, tényleg egészen megdöbbentő minden, ahogy az emberek itt a dolgokhoz állnak. Németes rend, olaszos életszeretet, svájcias gazdagság – ez itt igen jó. Best of many worlds. Csak rohadt messze van.
Elalvás közben még hallottuk, hogy nekilátnak a szálló előtti járdarésznek is, reggelre tükörsima volt minden, a járdán szinte körömcipőbeni sétálásra alkalmas volt a terep. Asszem húsz perc alatt végeztek a mi háztömbünkkel, ami Magyarországon lett volna egy fél nap, rosszul. Persze egy csomó hajléktalannak munkát adott volna, az mondjuk nem rossz. De itt nincsenek hajléktalanok, mert az a néhány tudatlan albán pásztor, aki itt kiköt augusztusban, az még októberben mind megfagy. Ez a Svédország tényleg hihetetlen.
Reggel még tettem egy kis sétát a városban, megnéztem a főteret, ahol az a sundsvalli kamera van, amit vagy ötvenszer megnéztem naponta, mielőtt útnak indultunk, mert a domsjői – tereptárgyak és emberek hiányában – sokkal kevésbé volt informatív. Gyönyörű hely, tényleg, ide még nyaralni is eljönne az ember, csak sajnos a Bahamák közelebb van.
Mindegy, nem erről akartam írni, hanem az autóvásárlás előtti görcsről, ami ilyenkor kötelező. Most, e baromi hosszú úttal a hátunk mögött egész más perspektívába kerül, hogy egy iszonyatosan vén autóval nekiindulunk mindjárt a távnak. Iszonyatos baromságnak tűnik. Pedig ezerszer belegondoltam előre, sokszor vezettem már sok ezer kilométert nagyon öreg autókkal külföldön, tudom, milyen. De ez hosszabb, telebb, ismeretlenebb, egyáltalán. Vannak modern autók, amelyek a csomagolásból kivéve nem tudják hibamentesen teljesíteni ezt a kilométermennyiséget ilyen körülmények között.
És én tudom, milyenek a régi autók. Közel sem várok tökéletest, ó nem, Mint már sokszor leírtam, ez egy olcsó Ponton-Merci a többihez képest, normál áron képtelen lennék megvenni. Sokan írták azt, hogy az embernek meg kell valósítania az álmait, és hogy vegyem meg, ha ez volt az álmom, de tévedtek – nekem a Ponton nem volt az álmom. Mindig túl drága volt ahhoz, hogy legyen belőle egy működőképes példányom. Ez a Ponton inkább egy véletlen – annyiba került, hogy el mertem játszani azzal a perverz gondolattal – mi lenne, ha megvenném. És belevágtam, én barom.
Autót általában rendkívül rossz lelkiismerettel veszek. Nehezen szoktam összekaparni rá a pénzt, félek, hogy mellényúlok, mindig találok okot, hogy miért nem kéne megvenni, és mindig kell utólag rákölteni – emiatt már évtizedek óta úgy kalkulálok, hogy hagyok némi pénzt arra, hogy legalább az első pár hétben működésben tudjam tartani. Most erre esélyem se volt. csak az ismert hibákra maradt valami – kölcsön – della. Krómozás, festés esetleg, de semmi nagyon komoly. Ja igen, kölcsönből veszem, jaj.
Most olyan drága autót készülök megvenni, amihez foghatót még sose vettem. Olyan öreget készülök megvenni, amilyet közelről még csak félkilométeres próbák erejéig láttam. 2700 kilométert kell vele megtenni (a Puch nem számít, az trélerháton jött haza). Azonnal, felkészítés nélkül kell vele mennem sokat, az ő tempójához képest borzalmas sebességgel. Hű.
Egész reggel keményítgettem a szívemet – ha rossz lesz, otthagyom. Nem bírunk el még egy projektet így családilag, akármilyen ígéretes is. Az ember azt írta, hogy rozsdamentes. Aki ismeri a svédeket, tudja, hogy ez azt jelenti, hogy az ő ismeretei szerint egészen biztosan az, itt nem hazudnak, csúsztatnak, ez nem a Balkán. De mi van, ha egyszerűen nem ért az öreg autókhoz? Nem veszi észre, ami nekünk azonnal kiszúrja a szemünket, hogy az öt évvel ezelőtti tulaj olyan vastag alvázvédőt hordott fel, hogy nem látszik, hogy egyáltalán nincs hossztartó?
Ha rozsdás lesz, nem veszem meg, elnézést kérek, átadom a magyar pálinkát, barátsággal kezet fogunk, vázolom a helyzetet, és eljövök. Vídiakemény leszek. Nem tolhatok ki az egész családommal. Nem.
Apropó, család – Kati reggel nyolckor hívott, hogy ő már ott van Domsjőben. Mondtam, Sundsvallban morzsolgatjuk még a csipát, mindjárt megyünk reggelizni. Az jó, mert ő 5:20-kor épp ott szállt át a stockholmi éjjeli vonatról a buszra. Mondom, akár be is jöhetett volna aludni, három ágy volt a szobában. Bár nem tudom, hogy mit szóltak volna a sundsvalli Ibis-ben, amikor fél hatkor beállít egy magyar nő, azt állítja, hogy a neve ugyan Massányi Katalin, de ő a fent, a 120-as szobában alvó Csikós Zsolt felesége, csak nem anyakönyveztette át magát még anno, és ébresszék fel a CsZs-t, és ő megy fel oda aludni. Meg aztán azt sem tudom, hova ült volna az Insigniában, hiszen a Sipos húsz perccel ezelőtt megpróbált öt darab frissen vett veteránújságot betömni valahova, de nem sikerült, azt hiszem, úgy oldódott meg végül a dolog, hogy megette őket. Most a hasa nem fér el.
Ja, és a szoba, most hogy szóba került. A 120-ast kaptam. Tudják, mi a Ponton-Mercedes gyári kódja? W120, bizony...
Tehát irány Domsjö, mindjárt ott vagyunk, már csak 84 kilométer. Egy klasszikus svéd képeslap tetején autózunk, még mindig nem láttunk veteránautót, tehát elég kretének leszünk majd hazafelé. Ha lesz hazafelé.
Most mentünk el a híd mellett, aminek a webkameráját szintén vagy százszor megnéztem, és itt van visszafelé nézve a hídról az öböl is (legalábbis szerintem), amire szintén sokat pislogtam.
Tudják, egészen furcsa érzés olyan webcam-színhelyek mellett elhajtani, amelyek még tervezéskor elérhetetlenül messzinek, valószerűtlennek, földönkívülinek tűntek, most meg itt vannak. Még a házat is látjuk az autóból, amiben a webcam egészen biztosan lakik.
Nem ígérek sok posztot mára, ha Tibby ír, hát ír, nekem elég sok dolgom lesz, meg nem tudom, hogy kerülök-e olyan állapotba. Mindenesetre szurkoljon, akit érdekel. Jól jön majd.
11:20-as híradásunkat olvashatták a Budapest-Domsjö Expresszről, helyszín – 80 kilométerre Domsjőtől.
A képek - minden valószínűség szerint - tegnapi állapotokat tükröznek. A srácok ömlesztve nyomják ftp-re őket, de inkább kirakjuk, mégha nem is kapcsolódnak szervesen a poszthoz, lássanak önök is minél többet belőlük. - omm -
A sztori eddig:
1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész
(X) akiknek köszönhetjük:
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
|
